Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Választási dilemma

Pár napig dilemmában voltam. Mert van egy pár ismerősöm, vagyis pár emberke akiket ismerek, akik nekem szimpatikusok -nem kimondottan kölcsönös érzés részükről, de ez nálam mit sem számít- és ezek az ismerősök valamiféle jelöltek ebben a romániai magyar demokrata (vagy demokratikus?) szövetségben. Én nekem megvan már a véleményem erről a formációról, mert huszonkét év alatt megismertem őket. A képletük ugyanaz, egy pár miniszteri székért, posztért, úgymond az erdélyi magyarság érdekében mikor, ki kerül hatalomra, azzal köt koalíciót. Valószínű, hogy ha csak a parlamenti fotelben csücsülnének és onnan szavaznának hol ide hol oda, mikor melyik törvény lenne jó nekünk, nem ajánlanának ilyen miniszteri posztokat ezeknek az eremdéeszes emberkéknek. Hányszor volt, hogy ez az eremdéesz buzdított erre vagy arra a pártra szavazás előtt, aztán szavazás után pedig koalíciót kötött a másik párttal, aki hatalomra jutott ezáltal. Tiszta röhej ez a politika. De sajnos nem Móricka vicc. Mert úgy van ezzel ez az eremdéesz, hogy nemcsak a magyarság címen zsarol minket magyarokat, mondván, hogy nincs más aki képviselne minket a román parlamentben, ezért ha tetszik, ha nem, szavaznom kell rá -ezen röhög is nagy cinikusan-, de még a románok megosztottságába is éket ver azzal, hogy hol ezzel, hol azzal paktál le, mikor ki és mit ígér. Tehát demokrácia szempontból mi nagyon a béka segge alatt vagyunk.
Én azt mondtam magamban s egy két helyen ezen a pofakönyvön (facebook), hogy mi erdélyi magyarok nagy átlagban becsületes, egyenes, munkás emberek vagyunk, nem jellemez minket a zsarolás. Viszont azok akik minket a románok előtt képviselnek, úgy viselkednek, mintha az erdélyi magyar semmitől sem riadna vissza, még a sorozatos zsarolástól sem. Szerintem legtöbb jóérzésű erdélyi magyarnak fogalma sincs mi történik magasabb szinten, neki elég, ha autonómiát lebegtetnek és a Duna tévé sugározza a boldog pimpimpárékat egy egy megemlékezés, egy egy táncház keretében. Hogy a gazdaság a padlón van, hogy a nyugdíj fogalma lassan elévül, hogy irtózatos méreteket ölt a szegényedés, arról senki nem beszél olyan lelkesen mint a falubulikról. Ilyenkor jönnek az ilyen dumák: majd az isten, örvendjünk, hogy nem vagyunk olyanok mint a szomáliaiak, hogy őseink a vadbunkó ázsiai törzsek, akik még ma is fejükön hordják a gyereket mikor kimennek a rizsföldre. Persze közben a politikusok s ezeknek a szatelit szervezetei: alapítványok s egyházak s ki tudja még kik s mik, köszönik jól vannak, dzsippekből osszák az ígét.
Az én dilemmám meg az volt a napokban, hogy jó, vannak nekem ezek a szimpatikus ismerőseim, aki jelöltetik magukat az eremdéesz színeiben, és valójában kéne nekem egy valamiféle garanciát nyújtsanak személyük jelenléte ott abban a formációban, hogy megváltoznak a dolgok, és menjek, szavazzak rájuk, kizárólag a személyük miatt, nem azért, mert hiszek a szervezetben.
Persze, ki vagyok én, hogy számítson az én véleményem, szavazatom? Nincs nekem ilyen igényem, hogy számítson. Ez az én belső dilemmám, harcom. Persze, ha kiírom ezt és netán olvassák, -habár biztos van fontosabb dolguk- akkor elvesztem azt a kevés szimpátiát is, amit reméltem részükről.
Az én „szomáliai” vagy „ázsiai” példám, amit nem szűnök meg felhozni, az az a kép, amint ül az öreg néni vagy bácsi a konyhaszéken, kopottas, szegényes házi ruhában, és ha beszélgetsz velük, az az érzésed, hogy többet tudnak mindenről, mint te gondolnád, csak bölcs tapasztalatukban csendesen hallgatnak, mert tudják, hogy nincs semmi értelme. NINCS SEMMI ÉRTELME! Ők már nem hisznek változásban, nem hisznek semmiben csak remélnek. Ott magukban bent remélnek. Csendben, szavak nélkül remélnek, hogy majd egyszer valamikor, ki tudja mikor, már ez se baj, hogy mikor, egyszer biztos, lesz valami más is. De már nem érdemes ezt előhozni, mert az élet erről szól, hogy vannak az urak és vannak az alattvalók, meg a pór nép. Ez meg a legszentebb törvény ami létezik, lám az isten világában is vannak elsők s utolsók, isten trónja körül is tizenkét szenátor van, akiket ez a jézus előre kiválasztott. Az is főhelyen van, aki háromszor tagadta őt meg még a kakas kukorékolása előtt, és csak az akasztotta fel magát, aki rájött, hogy rosszul gondolta a dolgokat. Így van ez mióta a világ s világ és fiam, ha mondana valami ez a konyhaszéken ülő néni vagy bácsi, ez pedig sosem fog változni.
Jó, ne dobjuk ki a gyermeket is a mosdóvízzel, de ha már rohadt és büdös az a víz, ne áztassuk bele újra és újra.
Mert az nem érv, hogy nincs más lehetőség és azért kell belemászni, elfogadni és megszavazni ezt a népet uzsorázó bandériumot. Ez nem az a kasszás csaj bűne, aki rád akarja tukmálni azt a szar csokoládét, mert nemhogy részesedése lenne benne, azért lelkesedik érte, hanem kirúgják, ha a kamerákban meglátják, hogy nem ajánlja lelkesen.
És akkor kérdeztem én magamban, hogy jó, de akkor hol az én kontribucióm ehhez a kis erdélyi magyarsághoz? Mert azt mondom, rmdsz nem, persze a másik sem, a Tőkésé, mert az sem jobb a Deákné vásznánál, akkor mit tegyek?
Azt teszem, hogy igyekszem elfogadható áron dolgozni, igyekszem adósságaimat megadni, nem Németbe menekülni vagy Angliába. Teszem a dolgom, kiseprem az udvart, növényt ültetek. Ha szakmailag hívnak, megyek bőrszíntől, világnézettől függetlenül, ha egy mód van rá segítek.
De nem fogok semmilyen szín alatt olyan pártot támogatni -még akkor sem ha haverok iratkoznak be- akik attól büszkék, hogy milyen jól tudnak zsarolni. Nem. Ezek nem engem képviselnek. Hogy éppen magyarok? Szégyenlem magam és bocsánatot kérek értük mindenki előtt.
Így az én választási dilemmámról.