Lombfűrész

Késik minden. Telnek a napok és semmi. Ezek a biznisz emberek azt hiszem évszázadokban gondolkodnak, mint a kínaiak. Az ember azt hinné, hogy akinek sok lóvéja van, az csak következetes kéne legyen. Hogy nem beszél csak úgy a levegőbe. Én mást tapasztaltam. Más dimenzióban élnek. Tudják, hogy a csóró kiszolgáltatott. Ez mondjuk rendjén van. Ilyen az élet. Hülye aki másként látja. Még a kalkuttai Teréz néni is azt mondta, legalább nyolc pontban kifejezve, hogy tedd a dolgod és ne adj arra, hogy más mit mond rólad. Igen, ez szép. Csak hát is kell ehhez. És le kell mondani a családról. Mert nem tudsz szembe szállni azokkal, akik kárt tehetnek családodnak. Mikor hatalmon vagy, tele lóvéval, mint a svarcenegger, akkor nyomhatod a sódert, hogy fallou jor dríím. Bízz az Úrban, mondja a pap. És jól mondja. Mert másban hiába bízol. Uzsonnát készíteni az iskolába a gyereknek, ma ez a vitézség.
Igaza van Tibinek. Azt mondta, minek kapcsold le magad az áramról? Azért, mert megírtam, hogy lekapcsolom. Megígértem. Azt mondta, miért, amikor elvárták, hogy te fizesd az egész villanyszámlát, akkor ők hogy állnak a korrektséggel? Miért legyen mindig a szegény ember a szavatartó, a rendes?
Igazad van Tibi. Mondtam neki. Jöjjenek és vágják le ők az áramot. Cigány vagyok. Élősködő. Úgyis ez vagyok a szemükben. Egy szar. Miattam senki sem fog a széllel szembe pisilni.
Ezek is csak dumálnak ezekkel a faházakkal. Azt hiszem, hogy….de jobb, ha hagyom az egészet, hányinger környékez.
Előszedtem a lombfűrészeket. Vettem még ilyen éleket is a Praktikerből. 1-es számú a legjobb az ilyen négy milliméteres rétegelt lemezhez. Elővettem a hajós lappal kiadott faalkatrészeket, megnéztem, mi a helyzet velük. Nagy átverésnek tartom a dolgot. Száz lapot kell megvenni az egész hajó összeszereléséhez. Az 15oo lej. Olyan 35o euró. És két év alatt adják ki. Mindenik lap tartalmaz egy két alkatrészt. Nem fogom megvenni a továbbiakban. Ha lesz kitartásom, elkészítem a képek alapján. Minden esetre a hajó váza már megvan. Az első 13 számban ez volt benne. De ezt sem fogom felhasználni, hanem inkább kivágom újból. A hajó gerincét úgy képzeltem el, hogy egy darabból fogom kivágni, nem háromból, ahogy ők adják, és hat milliméteres bükkfa rétegelt lemezből. Ez a lemez valamikor sablon volt valamihez, már nem tudom, mihez. Van egy csomó mindenféle lemez hulladékom, amit sajnáltam elégetni, gondolván arra, hogy egy nap én is elkezdek lombfűrészelni, mint valamikor édesapám.
A bordákat négy milliméteres lemezre rajzoltam ki. Körülbelül egy órába telt, amíg kirajzoltam és kivágtam a képeken levő alkatrészeket. Közben hirtelen abba kellett hagyjam, nem fotóztam le a kivágott darabokat, sürgősen porszívózni kellett, anyu jött haza és futott a konyha. Szóval ennek más helyet kell kapjak. Őszintén arra gondoltam, hogy mivel a fiamat csak egy egy része köti le a munkafolyamatnak, miközben játszik, vagy mással foglalkozik, közelében lehetek a konyhában. Konyha, mely a nappalival egybe van nyitva. Ez egy olyan hetven négyzetméter. Az teljesen elképzelhetetlen, hogy egy éppen semmire sem használt szoba ilyen lombfűrész műhely lehetne, azon a címen, hogy uramatyám, nem igaz, hogy a kétezer négyzetméterből éppen a lakásban akarunk dolgozni. Ezt az anyukák sosem fogják megérteni, hogy miért fontos az egyik asztalon az összes legókat kiborítani, a másikon az összes festőcuccot kitenni, egy harmadikon háromféle társasjáték kirakva és a földön meg az egész házban katonák, helikopterek, autók csatateret alkotnak. Nem értik, hogy a közös alkotótér az élet. Ha értik is, nehezen fogadják el. Azt meg hogy egy óra munkáért kettőt készüljek és takarítsak, megint elfogadhatatlan. Mert biztos marad egy két fahulladék, ami ide-oda elgurul. S aztán kész a pánik.
Valahogy megoldjuk. Még nem tudom, hogy, de megoldjuk.