Idők jelei

Egy lejre nem adok számlát, van egy kőkemény kegyetlen szervezet, mely ezért az egy lejért, mert ő azt mondja, hogy elvileg ez is lopás, bezárja az üzletemet pár hónapra, és kitesz egy táblát az üzletre, hogy csaló és tolvaj vagyok. Mert aszongya, hogy a néptől vettem el annak az egy lejnek az adórészét, ezzel megrövidítve az egészségügyet, a nyugdíjrendszert s egyáltalán az ország gazdaságát.
Túlfelől bejön egy aranyos kislány, hogy otthon üldözik, nyírják. Nyugiban átsétál az európai határon, senki nem kérdi mi, hogy, mi, s ki s merre, aszongya, mejen németbe a szabad világba. Mihelyt jóllakik és megfésülködik, aszongya, hogy Izráel nélküli világot akar. S a pofák még le se szakadnak. Hisz szabad világ van.
S akkor elmerengek itt buta mintiai asztalos mivoltomban, kit felemészt az ilyesmi, hogy a kóbor kutyák elől kerítéssel védem a kertem, mert azokat istenőrizz nem kreszténység kinyírni. De garázdálkodhatnak, az nem baj. Ha mindent teleszarnak, lepisilnek, letaposnak, madarat, macskát széttépnek, az nem baj. Hogy embert megmarnak az se baj. Csak ne bántsd őket.
Hogy kinek érdeke engem egy lejért halálra üldöztetni, erre profi gépezetet beállítani, finanszírozni, de az európai határt még legalább kóbor kutyákkal sem őriztetni?
Én nincs honnan átlássam ezeket, se nem értek hozzá. De az az elöljáró, aki állítólag azért van ott, mert nála okosabb s ügyesebb nincs, az miért nem teszi szóvá? Ha valakik nem engedik, gátolják okosságában, miért nem teszi közzé?
Azért talán, mert a rendszerben lévén, esélyes pénzes pályázatokat elnyerni, amikkel ha kétesen is számol el, elnézik neki?
Ha a vezetőség és annak családtagjai, barátai, s ezekhez a társaságokhoz kötődő intézmények függenek egymás befolyásától, nagyon egyszerű bármilyen projektet fentről leküldeni. A vak zsusztícia vakon engedelmeskedik.
Mi a pórnép meg amíg itt bambulunk s ébredezünk, már történnek vígan a dolgok, hogy már késő és időpocsékolás az indulatos kommentelés. Csak jól egymásnak esünk.
Valahogy úgy vagyunk ezzel, mint István kerál mondta: Veled, de Nélküled. Na nem úgy gondolja senki a hitet, hogy esetleg mi az Úr terve velünk európai néppel, hanem esetleg besegíthet...egy pillanat, mindjárt megmondja valaki, milyen alakulatnak, s miféle gittegyletnek. Mert isten sem hülye a gyengéket segíteni.
Ezt papolóm én itt évek óta, hogy valamit elbasztak itt velünk ezzel a kereszténységgel. Mert a nagy istenimádattal nem erősödtünk, hanem alázatos barmok lettünk, mindenünket ingyen adjuk, kérdezés nélkül. De ugyanakkor egy specifikus mellékterméke ennek az álalázatos istenhitnek, hogy gyermekeink jövője nem érdekel minket. Mert valakik nagy okosan találtak olyan igeverseket, melyek alátámasztják a gyermek otthonról való kiutálását.
Egy olyan perverz csomagban van nekünk isten feltálalva, hogy Krisztus egyszerű s lényegre törő szavaival sem tudunk rendet tenni benne.
S pedig ha ebből az apokaliptikus világból ki akarunk mászni, Jézusra kéne figyeljünk egy kicsit.
A család, a barátság, a testvériség fogalma hiányzik minden napjainkból. Ezért távolodunk egymástól, engedjük meg magunknak, hogy mindennek lemondjuk egymást, ezért közeledünk a technikához, ezért keresünk barátot kipótló gépeket, mert nincs bejárásunk egymáshoz. És ez az apokaliptikus állapot, hogy baj esetén nincs kihez bemenjünk védelemért.
Mert hiába önműködő, önellátó biokert, egyedül a hordák ellen nincs esélye senkinek. Patakból mosdani, bokorba szarni elég egy nap, az ember megtanulja, ha rá van szorulva. De kapcsolatok, barátságok építésére nem lesz időnk. S a bizalmatlanság nagy.
De mit beszélek? Most, mikor látjuk beteljesülni a borzalmat, most sincs erőnk sem Istenhez kiáltani, sem élő barátokat szerezni, sem semmi.
Úgy van ahogy meg van írva: az utolsó napokban az egyik kaszál a mezőn, a másik otthon szoptat, úgy jön el a velág vége. Noha előre voltak bocsátva a jelek. Nemde a fügefa levelei ha elszáradnak, tudjuk, hogy jön az ősz, s ha az ég beborul, jön az eső?