Marad a MIDI

Sok a teendő, valahogy mégis optimizálni kéne a rájuk szánt időt. Valamiről le is kéne mondani. De miről? A gazdaság czímű korszakomban (27. évemtől kb 49.) egy korhadó gerenda vagy egy megrepedt tetőcserép kicserélése vitálisnak hitt dolognak tartottam. Ma már nem.
Az első álmodozó korszakomban (14től 27 éves koromig) fontos lett volna nekem egy banda, azon belül a dobolás elsajátítása, szervesen kötődve a hanghoz, a hangkeveréshez és minden ami ezzel jár.
Negyvenkilenc éves fejjel megalkottam a bakancslistát, melynek három pontja volt, számszerint a következők: az első, hogy vegyek egy dobot, a második, hogy még életemben fizessem ki az adósságaimat (csarnok és vállalkozás czímű történet), a harmadik, hogy lássam a fiamat a saját lábán. Nincsenek egzotikus vágyaim, hogy lássam a Tadzs Mahalt vagy ilyen marha épületeket, népeket, vagy feküdjek le három nővel, vagy az Eiffel toronyban csokis tojásrántottát egyek. Ezek szerintem hülyeségek, nem lehet egy ember beteljesületlen álma az ilyesmi.
Nem is tudom, nevezzem ezt a 49 plusz időmet a harmadik és egyben bezáró korszakomnak, a második álmodozó korszaknak? A közbeeső gazdasági időszakom alatt kiderült, hogy borzasztó rossz gazdasági ember voltam. Szerencsém volt feleségemmel, akinek ítélő képessége és jövedelme kompenzálta az én katasztrofális vállalkozásom veszteségeit. Szép, költőiségtől nedves szemekkel és Jézusos lélekkel nem lehet, nem szabad vállalkozni. Kín volt, nem a munka, azt szerettem, de a vállalkozás terhe rettenetes kín volt nekem, és rendesen le is kamatoztam érte. De a vállalkozásom olyan volt mint a nemkívánt uzsora: ki a franc szereti?
Néztem most a tetőmet, ahogy sétáltam az azbo hullámlemezeken, hogy: “annyi a lyuk rajta mint csillag az égen, csak nincs aki megcsinálja szépen.” És ahogy néztem, a Katrina unokahúgának, Katrinkának szoknya libegtetése alkalmával felkavart cserepeimet, nyugodt nemtörődömség szállt meg, hogy ezt én nem tudom hogyan lehetne kijavítani. Miből, kivel, mikor és egyáltalán miért? Felkaptam két csonka, de relatíve nagyobb hullámlapot és letakartam a lakásunk fölött betört lemezeket, ahol csorgott be az eső. Elnéztem a padlástérben élő galamb világot, a látvány nem volt felemelő. Az a romantikus lelkedezés, hogy szállni mint a madár szabadon, mennyire nincs összhangban a kibelezett galamb tetemekkel, némely már csak csontváz, a másikból még melegen lógnak a belső szervek, tőle nem messze egy naiv galambfióka pislog nagyokat, arrébb egy öreg galamb lógatja csőrét beletörődve. A természet valódi szabadsága. A hobbit ház és mellette takaros kis kertecske, egy eléggé perverz vágya az embernek, egy más fajta steril és álnok gondolata a természetről, mert ilyen a természetben nincs.
Másnapos gondolatom az, hogy át kéne rendezni a lemezeket a tetőn, ahova nem jut, a hátsó részébe, lebontani az egyébként gagyi faszekezetet, letakarni valami fóliával az egyébként masszív beton födémet, földdel feltölteni és hagyni a természetet rajta garázdálkodni. Néha megnyírni a gaztól, de azt se kéne. Nem gyűlne fel a víz ebben a tető kertben, mert enyhén lejt mindkét oldalán. Még egy kellemes hellyé is tudna változni. Ki tudja mi a megoldás. Eladni? Nincs most értéke ingatlannak. Eladni nagy veszteség. Megint futni? Menekülni? Bagóért felszámolni? Nem, ezt eleink hozzáértően csinálták, és nekem nem volt mihez nyúlni. Nekem új országot kellett építeni. A semmiből. És közben folyton hazaszeretetemet kifogásolták.



Az este Piramis koncerten voltam. Eljött Dévára a Piramis. El is felejtettem, hogy mit jelentett nekem a Piramis. Vagyis nem, mert bennem élt mindmáig, de ahogy visszahallgattam őket a koncerten, aktiválódott bennem az álmodozó időszakom lelkülete. Emlékszem, a Piramistól az első szám amit hallottam az a “Szabadnak születtem” volt. Egy dünnyögő koncert felvétel sokadik másolatából próbáltam kihámozni a szöveget és közben katartikus élményem volt, amint a zene bontakozott. Kovács Katin és Cseh Jutkán nőttem fel, ez a két lemez forgott nálunk folyton, de a Piramis zenéje olyan volt mintha az égiek üzentek volna nekem. A “Nálad lenni jó lenne” és a “Piros pünkösdi rózsák” ágyába úgy hullottak a “Szabadnak születtem” sorai, mint a száraz földre hulló régvárt, nemremélt eső. Akkor hozott apám egy Minett régi kazettás magnót, ami nem sok jóval kecsegtetett, szarul szólt, csípte a szalagot, minden baja volt. Kínomban hetekig kínoztam, naponta szedtem szét, egész délutánokat bütyköltem, ma el sem tudom képzelni hogyan tudtam annyi időt eltölteni vele, de bizony mondom nektek, a frigyláda nem volt olyan becses a zsidóknak, mint nekem ez a Minett kazettofon. Egy idő után már csak kibelezve használtam, egyszerűbb volt mint szétszedni feszt. Fejeket cseréltem, szóval akinek hasonló volt a helyzete, csak az tudja, hogy mely befőttes üveg gumija jó meghajtásnak, és a kopott fejet nem lehet átreszelni mint egy kopott kést.
Oh God, azok az érzések, amiket szívtam magamba hallgatva a Piramist. Aztán ott az Erotika környékén elvesztett engem Révész Sanyi, mert egyébként sem rajongtam a Szilvási kortól, és hallgatva az Erotika lemezét, tiszta Szilvási fílingem volt. Messze elütött azoktól a szabadság eszméktől, a lelki tisztaságtól érezhető volt a konzum világ előcsarnoka. És ehhez Sanyi nyávogó hangja adta is a hitelt, a lényeget: a gyors, üres szex kapcsolatokat. Amihez aztán Pataky is csatlakozott a macsó képével.
Az este egy Csoki nevezetű srác énekelt Révész helyett, itt csendben megjegyzem, hogy ezt a verziót jobban szeretem. Nem volt Sanyi jellegzetes hang tónusa, de hiteles volt az üzenet és az Erotika sem volt buja. A három alapító: Gallai, Závodi és Köves így öregen is hozzák a formájukat, főleg Köves Miklós a dobos nyerte el szimpátiámat, beleéli magát a dobolásba, amíg a másik két öreg, egy kicsit szomorúan csinálták, de így is fejedelmi volt nekem. Hihetetlen összhang, egység és igazi rock zene.
Ezt az összhang fílinget szerettem volna létrehozni, megélni az életemben, gyáva voltam hozzá. Túl keresztény.

Most meg fáradt, gyenge, igaz a keresztény billogot valamennyire elreszeltem, de a belém nevelődött minta sajnos kötelez. De a kéz és az agy nem engedelmeskedik. Talán, ha több időt tudnék rá szakítani, de koromhoz illő társakat teljesen kizárt, hogy találjak, akik ugyanúgy egységre, fílingre utaznának. Így marad a MIDI. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése