Egyszer, Muskóczi azzal ment anyukájához, hogy ő semmiben sem zseni. Mármint őmaga, mint Muskóczi, nincs semmiféle különös tehetsége semmihez.
Közben Muskóczi anyukája éppen főzött a konyhában. Krumplilevest készült főzni.
Muskóczi csak áradozott, hogy milyen könnyű annak, aki zseninek születik, semmit sem kínlódik semmiért, csak úgy kipattan eszéből minden, főleg, ha a zenében zseni, csak úgy fut a keze a zongorán, oda sem néz a billentyűkre, ne is említsük például azt aki már tízévesen úgy dobol, hogy beleremeg a ház tőle.
Muskóczi tovább folytatta azzal, hogy milyen rossz annak, aki semmiben sem zseni, mindent keserűen meg kell tanuljon, hosszú, hosszú éves gyakorolás után ér el valamit, mint például a gitározásban, két év kell, amíg az akkordokat megtanulja annak aki nem zseni. És azt is úgy, hogy közben nézi a húrokat a gitáron. Csakis a zseni tud úgy gitározni, hogy nem nézi a húrokat.
Muskóczi, hogy érveinek nagyobb nyomatékot adjon, felhozta Kelemen Attila esetét. Elmondta ott a konyhában, miközben az anyukája a krumplileveshez pucolta a krumplit, hogy direkt azért ment el Kelemen Attilához egy délután, hogy eltanulja tőle a tanulási módszerét, erre mit látott? Kelemen Attila úgy végezte a számtan házifeladatokat, hogy miközben keze olyan sebesen írta a számokat, hogy Muskóczinak ideje sem volt lemásolni azokat füzetébe, felsorolta az összes fotbalcsapat játékosait fejből. Hát csoda, hogy színtiszta tízes mindenből?
Hát úgy könnyű, mondta Muskóczi, hogy zseninek születik az ember.
És nem elég, hogy ez a Kelemen Attila egy zseni, de nagyon jó szaladó is, ezért ő az osztály legjobb focissa.
Bezzeg ő, magára értve Muskóczi, semmiben sem zseni, nemcsak eszileg nem zseni, de lábilag sem, nem tud futni rendesen, a labdába is fél belerúgni, nehogy mást megüssön a labda, bezzeg Kelemen Attila olyan bátoran rúg a labdába, egy cseppet sem aggódik, ha a nehéz bőrlabda valaki hasát, vagy netán fejét megüti. Arról ne is beszéljünk, folytatta Muskóczi, hogy nem ért semmit se a számtanból, se a fizikából, a kémia az egyenesen olyan mintha az űrből eresztették volna le neki, de ez se elég, mert semmit nem ért az egész iskolából.
Muskóczi azt is elmondta anyukájának, szinte panaszkodva, hogy bár nem érzi magát butának, mégsem érti, miért nem tud odafigyelni az iskolában, miért utálja az iskolát, és egyáltalán, miért nem lett valamiben, akármiben csak egy kicsit is zseni? Mert ő semmiben, de aztán semmiben nem zseni.
Közben a víz a fazékban sercegni kezdett, lassan a krumplit bele tette Muskóczi anyukája a fövő vízbe, és csak hallgatott, míg figyelemmel kísérte Muskóczi panaszkodását.
Muskóczi az egyik hokedlin elgyengülve ült, fejét lehajtva, gondbamerűlve a padlót vizsgálta.
Kis idő múlva megszólalt Muskóczi anyukája, hogy figyelj ide te Muskóczi, nekem most te lennél a legnagyobb zsenim, ha ezt a krumplihajat kivinnéd a kapuhoz a szemetesládába.
Ja persze, felelte Muskóczi, de én nem erről beszéltem, amikor a zseniségről beszéltem.
Tudom, csillagom, mondta Muskóczi anyukája, de most hol van az a sok zseni a világból, hogy legyen aki kivigye ezt a hulladékot a szemetesládába? De te itt vagy! Nekem te vagy az egyetlenem, és nekem úgy is jó vagy, hogy nem vagy semmiben sem zseni, sőt, most te vagy nekem az egyetlen reményem! Mert hiába tudnál szélsebesen zongorázni, vagy gitározni, vagy hiába sorolnád fel a világ összes futbalossait, ha nem lennél itt, hogy kividd ezt a szemetet. És ha nem lennél itt nekem, nem lenne kinek főzzem ezt a krumplilevest és irtó boldogtalan lennék.
Muskóczi, valószínű abból kifolyólag, hogy nem született semmiben sem zseninek, hirtelen megértette, hogy neki is milyen fontos szerepe van ebben az életben! És nem kell fusson a szemeteshez a krumplihajakkal, hanem sétálva is ráér. És miközben sétálva visszajött a kaputól, elgondolta, hogy legalább senki nem kérheti számon tőle, ha nem elég gyorsan fut keze a vad szonátán, hisz ő nem zseni, hogy számonkérjék.
Miután meglett a krumplileves, Muskóczi testvére is előjött, meg az apukája is, jó nagyot ettek belőle, vörös hagymával és Muskóczi megnyugodott, hogy nem kell annak a terhét viselje, hogy semmiben sem zseni.
Aztán soha többet nem került elő a zseniség dolga, Muskóczi mindig arra figyelt, hogy mi az amit ő a maga zsenitlenségében el tud végezni. És rájött aztán az életben, hogy vannak dolgok, amiket csak ő és senki más nem tud elvégezni egy adott helyben és pillanatban.
Ha úgy vesszük, nyugtatgatta magát később is Muskóczi, hogy ha innen nézzük a dolgokat, a maga helyén ő is egy zseni.
 |
| Színezhető |
Kedves Attila, már régóta nézegetem a rajzaidat, olvasom az írásaidat, szerintem te egy zseni vagy :)
VálaszTörlésKöszönöm! Anyukám is így biztatott. Azt mondta egyszer, rajzolj egy bácsit. Aztán ennyire jutott.
TörlésValamiért fontos az embereknek a különleges képesség. Kiválasztódnak az ügyes kezű emberek, a mindent megjegyzők, a legjobb futók. Csak hogy ezek a tulajdonságok nem örökké tartó diadalmenetek. A túl okos emberek nem találnak partnert az agymenéseikhez. Az erőművészek sem életük végéig bírják a száz kilókat. Hányan bolondulnak bele a színészek, hogy egyszercsak elfelejtik a szöveget. A csúcson élőket állandóan támadják. Más is akar a legjobb lenni.
VálaszTörlésVolt már élményem, hogy fiatal műszerészként 'felnézett' rám egy öregebb, s nem szálltam el a felhőkbe, inkább zavarba jöttem. Annyit motyogtam, hogy még friss a tananyag bennem, és mai technikát tanultam.
De visszatérve a zsenikre. Az osztály legjobb tanulói élveztek előnyöket, kedvencei voltak a tanároknak. Aztán pár év múlva megbeszéltük, hogy milyen áron. Hogy a szülők elérhetetlen célokat tűztek ki eléjük, és csak az ötös volt a jegy, minden más kudarc.
Mi pedig, átlaggyerekek, mégis megleltük a helyünket a zsenik között is. Például a honvédségnél kifejezetten jobb volt átlagosnak lenni, mint zseninek. Volt egy-két katonatársam, akitől gyorsabban tanultam meg engem érdeklő dolgokat, mint az iskolában. Persze ők kaptak olyan feladatokat, ami kifejezetten szívatás volt. Egyikük az élettől is kapott olyat, amibe én belerokkantam volna. Esetleg túl sem élem.
Neked sokféléhez van tehetséged. Van, amit kibontottál, és van amit most bontogatsz. De ne légy telhetetlen! Anyukád jól érezte, merre irányítson. Meg is jegyezted, hiszen meg tudtad írni. Dőlj néha hátra, és élvezd is, amit létre hoztál! Örülj, hogy nem voltál hamar kiégő zseni, csak egy tehetséges férfi, aki még egy lassabb tempóval is olyat tud, amit pl. én sem, és még sokan mások.
Köszi a hozzászólást!
TörlésEzekkel tisztában vagyok.
Sokszor az életem úgy alakult, hogy a körülmények vezettek, és mindig elkanyarodtam a céljaimtól, mert mindig ott lebegett előttem, hogy vagy a szüleim segítése volt fontosabb, vagy aztán az én családom minden napos boldogulása volt mindennél fontosabb.
A sok elterelődés néha frusztrációba is vitt, mert nem volt időm magamra és néha úgy éreztem, hogy a másokkal szembeni empátiám a magam kárára megy.
Bármit is gondoltam vagy mondtam vagy írtam, aztán mindig mentem és csináltam azt, amire szüksége volt környezetemnek és nem nekem.
De például ha valóban tehetséges lettem volna valamiben, lehet, hogy sokkal jobban emésztett volna, ha nem tudom azt csinálni amire természetem erőltet. Szerencsére nem voltam az, így könnyen feladtam.
Jézus említett egy fiúról, akiről azt mondta, hogy előbb azt mondta nem csinálja, aztán utána meggondolta magát és megcsinálta. Na én erre a fiúra hasonlítok.
Imádom a rajzaidat is! Nekem pl. az is zseniális, ahogyan az írásaidat illusztrálod, erre sem lenne mindenki képes. Egy ponton találkozik az életünk folyama, mert nekem is mindig az volt a fontos, hogy akiket szeretek, és viszont szeretnek, azoknak feleljek meg, azoknak legyek jó. A dolgaim mindig mások után következtek, ha következtek egyáltalán, ha addigra nem fáradtam el még túlzottan. Azután jött a majd holnap, vagy ha majd lesz rá alkalom. Lassan abban is biztos lettem, hogy születhet akárki zseninek, ha nem tud helyezkedni, ha nincs folyton lesben ott, ahol nyakon kaphatja a szerencsét, éppen úgy elkallódik, mint az, akire nem mondják: zseni. Mert mindenhez, mindenkor kell a "könyök", és a szerencse, másképpen hiába vagy magasabb akár egy fejjel is másoknál, észre sem veszik. Aki mégis észreveszi, abban nyugodtan meg lehet bízni. Nem érdekből teszi, hanem valódi érdeklódéssel, nem kap, vagy kér érte semmit, egyszerűen csak becsüli, hogy talált valakit, aki valamiben feléri a zseniket, sőt talán magasabb is náluk valamiben. Tud valamit, amit mások nem, vagy nem úgy, ami, vagy aki csak egy van a világon, és hiába próbálnák lemásolni: nem megy. Zseniálisan írsz, rajzolsz, és olyan asztalos vagy, aki művészi szinten űzi a foglalkozását. Miért is akarnál más lenni? Maradtál az a fiú, aki abban is megtalálta a fantáziát, hogy kivigye az édesanyja által főzött krumlileves hulladékát a szemetesbe, abban is megtalálva a maga elsődleges célját az élet felé vezető úton. Hidd el, részemről nem nagy szavak ezek, és nem "puncsolni" szeretnék velük, de én pl. nagyon boldog lennék, ha sokkal több ilyen zseni lenne az életben, mint te vagy.
VálaszTörlésJól esnek szavaid, mert akkor ezek szerint nem voltam életemben annyira lúzer, hogy mindig mások boldogságát tettem magam elé.
VálaszTörlésAzt mondják, hogy amit az ember életében megél, az valami otthonról hozott programféle és nem feltétlenül önmaga.
Én ezt másképp látom, az emberben Lélek lakik és éli saját, mennyből alászállt életét.
Én sosem vágytam más családba, pedig tudatosan láttam, hogy szüleim csórók, míg mások gazdagabbak. Nekem sokkal fontosabb volt, hogy együtt legyünk minél többet.
Én a mai napig elmennék egy sátorban élni, ha a családom ezt igényelné.
Az emberi lét átalakult. Mára homo technikák lettünk. Elvagyunk a kütyük világában, mert az egyedüllétet választottuk, amire tévesen azt mondjuk, hogy magánszféra, intimitás.
Tulajdonképpen elvesztettük a Lélekvilággal a kapcsolatot.
Attila! Nem tudom mi történt veled, miért nem írsz? Remélem nem vagy beteg, mint ahogyan azt is, hogy nem engeded, hogy bármi is a kedved szegje, mert azzal elsősorban önmagad büntetnéd! Hidd el, az sem számít, ha csak 1 ember van aki olvas, még az sem, ha nincs ennyi sem. Gondolj csak arra, hogy mennyien írnak ma, sokan olyanok, akik a nyomodba sem érnek. Ma nem az számít mit tud egy ember, hanem az, mennyi vélt, vagy valós "barátja" van, aki akkor is "odavet" egy lájkot, ha el sem olvassa, amit a másik ír. Ha kell, írj a magad örömére, vagy a reményért, hogy egyszer, talán már akkor, amikor nem is leszel, valaki megtalálja, elolvassa, és nagyon tetszeni fog neki. Ma félre siklanak az emberi kapcsolatok, mert kihagynak egy fontos lépést az egészből, amely a szereteté, az egymás iránti tolarenciáé lenne. Talán nem lesz mindig így, de az is lehet, hogy nem változik. Arra gondolj: a pár még létező érző, és jólelkű ember egyike Te vagy. Aztán így, vagy úgy, meg kell őrizned magad azoknak, akik szeretnek, becsülnek, és azoknak, akik majd valamikor fognak. Szóval írásra fel! Várom a következő történetet!
VálaszTörlésKöszönöm a kérdésed Zsuzsa!
TörlésTényleg, nem igazán írogatok, habár minden nap valamit csak lejegyzek ilyen vagy olyan formában.
Valójában az írásra szánt időmet azzal töltöm, hogy átnézem a kezdetektől az írásaimat, mert szeretnék füzet formájában megjelentetni belőlük. Heteket azzal töltöttem, hogy a szanaszét mentett archívumokból egy helyre gyűjtsem az anyagaimat, hisz amióta számítógépen írok (kb: 2004-től), szinte tucat gépem volt, mert sokáig használt gépeket újrahasználtam amíg tönkre mentek, két tucat CD-re volt mentve minden, sok infó többször is előkerült. Ezt valamennyire próbálom osztályozni.
Olvasván régi írásaimat, rájöttem, hogy azokra úgy kell tekintenem, mint félkész nyersanyagra. Kiemelem azokból a csak rám vonatkozó örök igazságokat, azaz kiemelem azokat a gondolatokat amik kontextushoz voltak kötve, viszont ma is ugyanúgy érzem vagy látom, tehát örök érvényűre merem állítani.
Nem gondoltam volna, hogy ez ekkora munka.
Valahogy kiestem a jelen eseményekből, nem igazán ingerelnek írásra. Nem mellesleg amióta a gondolatvilág megosztottá vált a politika leuralta közösségi felületeken, rájöttem, hogy nekem nincs keresnivalóm a kommentharcokban.
Más szavakkal, visszatértem a saját udvaromba, pontosan ahogy mások utasítottak engem, és nem bánom, mert látom, hogy van mihez nyúlnom és sok a munkám. Sőt, éppen ideje volt rendezni a szellemi "raktáramat", túl sok a felgyűlt lom, ki kell válogatni mi marad, mi nem.
A napokban kijön az első Muskóczis füzetem, végre elszántam magam, hogy elindítom a kiadás sorozatot. Nehéz volt nyomdát találni, végül éppen itt Déván találtam egy "garázs" nyomdát, egy kis digitális nyomdát, egy román kiadót, aki nem nyavalygott, hanem a lehetőségeihez mérten elvállalta. Elégedett vagyok a mintával és örvendek, hogy a kiadó problémája megoldottnak látszik. És főleg annak, hogy a pénzem a helyi gazdaságban marad.
Meg van többféle írásos tervem, szeretnék más megközelítésből is próbálkozni, de még csak piszkozatban vannak elképzeléseim.
Csak hát beleszól még az asztalos munka is, mióta fájdalom csillapítókat szedek, megnőtt az életreményem, mert nem mind kaparják az agyam a fájdalom idegei, és ez abban bontakozott ki, hogy új munkákat vállaltam. Most épp egy új faház építésébe vállalkoztam.
És még nem írtam a stúdióról, aminek fejlesztését pár hónapja újra folytatok (kimaradt két év a fejlesztésből), ahhoz is teszek minden nap egy-két deszkát. Olyan anyagokat, mint a szellemi raktáramból: felgyűlt lomok, amik újrahasznosításra várnak.
Amint kijön a nyomdából az első Muskóczi, írok róla bejegyzést, hogy a megmaradt érdeklődőim napra legyenek "munkásságomat" illetően.
Köszönöm!
Nagyon örülök Attila! Ennél jobb hírt nem is adhattál volna magadról! Egy kis bátorság, és higyj magadban! Jó, szép, amit csinálsz, bármelyik tevékenységedet tekintve, minden téren maradandót alkotsz. A régi írásaidban is sok van, ami nekem nagyon tetszett! Emlékszel egyszer a kezdetekben azt írtam Neked, hogy az írásaid hasonlóak Tamási Áronéhoz. Szép, régi stílust őriznek. Jó úton haladsz, gratulálok!
Törlés