A
vállalkozói, eladással (marketing) foglalkozó irodalom, követve
a piaci szeszélyeket, ilyen vagy olyan eladási furfangokra
(technikákra) oktatná a bicebóca kisvállalkozókat, melyeket én
leginkább motivációs bikafosnak (bullsitt) nevezném. Legtöbbjét
elolvastam, megnéztem, és rájöttem, hogy ezek a tanok egy fajta
szellemi elitnek szólnak, akik képesek anyát apát eladni, hogy
valamit rá tudjanak sózni az emberekre.
Egyetlen
egyszer olvastam egy román csávótól valamit, hogy annak kéne
elébe menni, miszerint a potenciális vevő a: “meglátta,
megtetszett, megvásárolt” kultúra alapján cselekszik.
Erre
vannak az üzletházak. Ezekkel szemben a marketinges tréningek arra
oktatnának és adnának morális alávalót, hogy miként vedd rá
az embereket, hogy a te gazdagodásod érdekében tőled vegyék a
drága cuccot. Azaz nekem el kell tudni magyarázni a kliensnek,
akinek nincs hogy megmutassam élőben milyen lesz az ágy amit
rendel, hogy mitől drágább mint az üzletházi ágy? Mivel a
vizuális meggyőző erő teljességgel hiányzik, marad a duma
képesség. És valahogy úgy adja a sors ezeknek a dolgozó
népeknek, hogy kevésbé szeretnek dumálni, pláne győzködni,
mert ezek a munkát megalázó tevékenységek. S akkor marad a kuss,
a sok alulfizetett munka és sűrű káromkodás. Ilyenkor jönnek a
sok facebukkista kommentek, hogy a jó, becsületes munkást
megbecsülik. Erre egyetlen választ tudok mondani: egy faszt. A
becsületes embert kihasználják, nem becsülik. Egy százaléka a
klienseknek az, aki valóban megbecsüli a munkát, és legtöbbször
a güriző kisvállalkozót ez tartja életben, mint a soha be nem
teljesülő szerelem a marha rajongót.
Vegyük
a következő példát. Jön Kossuth Aladár, kinek szent neve Géza.
Azt mondja a kurva asztalosnak, hogy kell emeletes ágy. Van már
másik két ajánlat, megmondja őszintén, és kell az enyém is.
Azt is megvallja nagyon őszintén, hogy az egyik ajánlat ott van az
áruház honlapján. De én tőled akarok vásárolni, mert ugye
tudod: testvérek vagyunk a nemzetben és a zúrban. Megy tőlem a
válasz, hogy ugyanazokkal az üzletházi paraméterekhez én tudok
adni egy olcsóbb ajánlatot. Azaz ugyanazon vékony deszkákból,
darabokban és a székhelyről elvihető. De nem úgy van ám. Mert
neki kéne az oszlop tripla vastagsággal, a kötők dupla
vastagsággal, ökolakkal kezelve, elvíve haza, felcipelve és
összeszerelve és mindezt olcsóbban. Jön a fészbukkista és azt
mondja, minek vállalod akkor, ha nem jó?
Ahogy
a marketing tananyagnak van az elméleti motivációs füzete, úgy a
kisvállalkozói világnak van a konkrét, úgynevezett befolyási
hálózata, ami az évek alatt alakul ki, mint a természetben,
nemcsak a hasznos és csudálatosan virágzó fák nőnek magasra,
hanem a hihetetlen életerővel bíró gyom és gaz világ is, és
ebben az ökoszisztémában él a kisvállalkozó is. Azaz, egy
rendőrt nem utasíthatsz vissza. Egy politikust sem utasíthatsz
vissza. A papot sem utasíthatod vissza. És hihetetlen kicsi a
világ. Hiába vagyunk több milliárdan a Főden, egy kis városban
nagyon kicsik a távolságok. Ha valaki látta a John Wick filmeket,
megértheti, hogy a legfelsőbb szinttől a legalsóbbig egy egeres
klikk a távolság. Egy klikk és mindenki téged üldöz, vagy békén
hagy élni. Valahogy így.
Valamikor
a maffiák a rablásból felhalmozott vagyonokból hoztak létre
úgymond tisztességes vállalkozásokat, ahol ugye egy műhelyt,
gyárat pénz kötegek megszámolhatatlan mennyiségéből hozták
létre. De az a csóresz senki, aki árva seggel kezdi el a
vállalkozást, ott kezdi ahol éppen lehet. Egy áron alul elvállalt
munkával. És ez így épül vésőről gyalura, egy élet nem elég,
hogy üzletet nyisson a belvárosban, hogy ezek az Attila bútorai,
hanem legfeljebb a harmadik generáció tehet ki egy táblát, hogy
Attila és fiai bútorok, since 1824. Hacsak közbe nem jön egy
kommunizmus és elveszik Muzsi úrnak a korhadt padlójú üzletét.
Amikor
a kedves vevő ünnepi ruhájában sétálgat az áruház bútor
részlegén, és megtetszik nek egy bútor, minden ideg szálával
azon van, hogy megvegye. Mert meglátta, bele szeretett és akarja.
És ilyenkor állok én ott tátott szájjal, hogy nem hiszem el, ez
aki engem szopat egyébként, ez szemrebbenés nélkül megveszi a
fost és örvend neki mint bolond a faszának. Egyszer mondtam egy
ilyennek jóindulattal, ne siesd el, ebben az árban én neked jobbat
csinálok. Azt mondta, elhiszi, de ez most itt van, viheti, kész.
Igen,
ekkora hatása van az üzletháznak. Látja azt amit meg akar venni,
illetve abból válogathat ami van, a választás lehetősége csak
egy érzés, mert valójában silány a választék.
Nekem
az évek folyamán végig ott volt, hogy hogyan lehetne bejutni egy
ilyen üzletbe? Miután kihevertem a marketinges trükköket
nézegetni, mivel azok messze nem voltak személyiségemhez méltók,
éppen annyira nem tudok lekurvulni, hogy illegessem magam mint a
miniszoknyás lány, hogy kúrjon már meg valaki, próbálkoztam
üzletekbe dolgozni. Nagy áruházak szóba se jöhettek. Ez nem ár
versenyképességről szól, hanem ugyanaz a befolyás rendszerről,
amit a paraszt az utcájában él meg, amint egy zsidó mondott nekem
valamikor, hogy az számít, hogy ki árul manapság, nos, ezt
teljesen átlátom, hogy az nyer, aki eladó pozícióba kerül. Az
Ikeának dolgozni nem azt jelenti, hogy én adok neki egy jobb árat
a fogpiszkálókra, hanem az Ikea azzal dolgoztat, aki megfelel neki
minden szempontból, főleg politikai szempontból, a gazdasági az
utolsó tényező, hisz az árakat és a fizetési feltételeket
egyoldalúan ő szabja meg.
Volt
egy pár kis üzletes próbálkozásom, amik majdnem mentek volna. De
nem volt tőkém előre gyártani azt, amit szerettem volna és
amiben úgy éreztem, hogy van jövőm és fantáziám, meg hasznom.
Meg a kis üzletek sincsenek direkt a tulajoktól vezetve,
legtöbbször ilyen fantáziátlan, hülye picsáktól, akiknek az is
fárasztó volt, hogy egy számlát megírjanak, nemhogy vízióik
legyenek. Egyetlen egy üzlettel volt jó kapcsolatom itt Déván,
egy idősebb hölgy volt a tulaj, aki a múlt rendszerben is
üzletfelelős volt, a rendszerváltás után átvette és magánként
folytatta, nála eladtam pár bútort és következett, hogy
tematikus bútorokat készítsek, egy kis sarkot akart nekem szánni,
miután felvázoltam neki elképzeléseimet egy ifjúsági
bútorszettről. De bezárt. Az üzletet kiadták egy külföldi
banknak. Azt a bért, amit a bank fizetett, nem tudta volna fizetni.
Nyugdíjazta magát az öreglány, pedig volt érzéke a dolgokhoz.
Azóta
ezek a kis bútor üzletek bezártak. Maradt egy pár úgymond
showroom, ilyen multiknak a drágás fióküzleteik, amik nem tudom
miből élnek, mert oda soha senki nem megy be, nemigen látok
mozgást ezekben az üzletekben.
Úgyhogy
a kis termelőknek esélyük sincs semmiféle labdába rúgni, az
egyetlen út a megalázkodás, vagy a felhevített marketing, az
viszont nagyon személyiség függő. De ha a helyzet nem változik,
a kisvállalkozás teljesen ki fog halni, miután mi a megalázottak
ki fogunk halni.
Persze,
jön a fészbukkista, hogy csak te hallgass, mert saját műhelyed
van. Igen, és ha valakit valóban érdekel, leírom, hogyan jutottam
ide és még mennyi van tisztáznom magam, ha egyáltalán még élni
fogok azon a napon.
Igaz,
ha nigger voltam, akkor a magam niggere voltam és nem a másé. Ez
igaz. Nem mennék semmi pénzért máshoz niggernek. Nem a pénz
miatt, hanem a niggerség miatt.
Amiért
jár itt nekem a pofám, és fészkelődök amikor látom ezeket a
naiv kezdeményezéseket, miszerint de jó lenne egy kis gepettos
műhely, ott csendben elfaricskálni, mert ezt a dalt én már
próbáltam eljátszani az összes stílusban és az összes
lehetséges skálában, és nemcsak látom, hogy miért nem
életképes, hanem azt is látom, mitől lenne az.
Nekem
már annyi. Valahogy kihúzom, ha meg nem húzom, viszem a túlvilágra
az adósságaimat, enyéim ha vasnak is eladják a műhelyem, pár
hónapig lesz mit a tüzelőbe tegyenek. De gondoltam, ha lenne rá
mód, miért ne alapítsunk valami jót, ami valóban előre viszi
ezt az ügyet? A Gepettos meseképet?
Ma
ébrednek, hogy pfuj ez a gonosz kapitalizmus, ezt inkább egy
ízléstelen dolognak tartom. Mint a maszületett szüzkurvák
esetében, kik ezelőtt harminc évvel láttak egy ernyedt faszt és
akkor megijedtek tőle, és ezt most hozzák szóba. Eddig mi volt?
Most meg minek? A ma ébredők voltak azok akik dagasztották a
kapitalista termékeket forgalmazó üzletek bevételét, de tele
lett tőlük a mijük? A kormányok ha megkapják a multik adóit,
amit most kivisznek könyvelői trükkökkel, attól becsületesekké
válnak a kapitalisták?
Szerintem
itt minden szinten egy perverz játék zajlik, és legalól maradnak
a marhák, akik álmodoznak és mindenüket kockára téve teszik
azt, ami a kormányok dolga. Sikerként osszák, ha valaki már
salátát képes termeszteni udvarában, mint valamiféle kapitalista
ellenes győzelemként, de azt nem látjuk mi marhák, hogy a
statisztikában jelentéktelenek vagyunk, eltiporhatók, egyelőre
minden esetre bagatellizálható mennyiségben vagyunk. Viszont
imádott hazáink emberei figyelnek azért, és ha majd több
salátánk lesz, többen fognak felkeresni hivatalilag. És majd
szomorúan fogjuk nyugtázni, hogy nemcsak a kapitalisták kurvák,
hanem a mieink is kurvák.
Olyan
világban élünk, hogy mindenki mindenkinek az ellensége, mint a
John Wickben.
Ebből
hogy mászunk ki, nem tudom.
És
igen, irritál, amikor azt látom, hogy a jó gondolatok
fesztiválokká válnak.
Nem
tudom nézni. Nem tudok részt venni benne. Én nem showra vagyok
kiváncsi, hogy miként nyilaztak elődeink lóháton, arra sem, hogy
falura költöznek gyespénzen és mobil applikációk
programozásából élnek, három murkot termesztve két muskátli
közt, hanem arra, hogyan tudunk minimum a piaci árakhoz igazódni
házi termékeinkkel? Mert innen bomlik vissza minden, innen kezdődik
a multikkal való leszámolás, ha a kapitalizmussal nem is fogunk
tudni leszámolni, de legalább méltóan tudjunk élni.
Hát
nem mind pozitív dologról írok? Ennyi szarban én mégis látok egy
kiutat! Nem teszem az eszem, hogy nem látom a szart! Látom, és
azt is látom hogy lehet kimászni.
De
ki a faszt érdekli? Na ez a negatív dolog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése