És mégis...

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is...” mondja az apostol...”ha a házat nem porszívózza fel...” mondja az én feleségem.
Mert én felhasználtam ezt az időt, persze amíg mások bele tudtak merülni a feltámadás misztériumába, amit én őszintén megmondom eléggé kimerítettem magamban más alkalmakkor is mint húsvét, nos ez a cég jutalom kirándulása az én feleségemnek alkalmat adott arra, hogy megcsináljam azokat a házi munkálatokat, amiket én rég centizek itt, de mivel borzasztó mocsokkal jár, vártam az alkalmat, amikor a zen, az idő és kedv összeáll és nincs éppen világot rengető sürgős munkám.
Itt az alkalom, mondom magamban, nosza ingujjat felgyűrni s neki csinálni. Szépen betettem a száz folk czelziusz megamentést, mely snurban repesztette itt Miki manótól a hé fiú, adj neki bátranig. És én szépen itt három nap alatt feltámasztottam a házat, refressoltam a lelkületét, tunningoltam a dizájnt. Igaz, apró részletekben, de fáintosítottam néhány jelentéktelennek tűnő trükkel, elkapott engem is a dizájnolási láz, átvettem ettől az Ildikótól, hogy ne csak tegyek oda egy deckát, hanem adjak annak sztájlt.
Például, az előszobában van a library, a megannyi könyvvel. Rájöttem, hogy a mesés könyvek felét eladományozhatom, a többit azért nem, mert világirodalmi érték. Mesékkel nem traktáltam a fiamat, mert ő is olyan, mint én, hogy nem indul be a meséktől. A több ezer legóra sem néz már egy éve, mert a világépítést s annak a rendezését már a Minecraft birodalomban műveli, nemzetközi szinten, a szkájpi segítségével. És kurva jól csinálják. Elnéztem és csorgott a nyálam, ha nekem ilyen lett volna gyermek koromban, éltem volna haltam volna érte. Nosza, a lego birodalmat is csomagolni kellett, mert egy éve hiába porosodik. Majd jó lesz, mondtam, még jól jöhet, sosem lehet tudni milyen világ jön. De a sok kiüresedett polc helyébe szépen felsorakoztak a világirodalom remekei, persze mint érték, mert idő azokat kiolvasni nincs. Mert ha neki is álltam egyiknek másiknak, hát fiam azok úgy el vannak kanyarítva, mintha az ember ráérne azokat jó hosszú unalmas téli estéken olvasni. Hát nincsenek jó hosszú unalmas téli esték. De egyébként mit rakna oda az ember azokra a polcokra? És elvégre, legtöbb könyvet a papírbegyűjtő elől menekítettem el. De ez más sztori.
Az előszobában mikor csináltam a mutyi ikeás anyagokból polcokat a könyveknek, nem volt szívem elvágni a negyven centi széles lapokat, meghagytam úgy, gondoltam nem kérnek enni. Az átrendezés folyamán ezek egy része felürült és mivel maradt meg ilyen tölgyutánzatú műbútor lapom egy munkából, néhány ilyen polcra ajtókat vágtam. Mert arra gondoltam, hogy egy fedett rész mögé már pakolni lehet. Fluidizálni akartam az öltözködési folyamatot, hogy ne kelljen mindenért bemenni a kis szobába, a nagy szobán át, mikor az embernek kell valami, ilyen korban már kezdenek számítani a plusz kilométerek.
Közben Lacinak összedobtam egy kis szekrényt, hozott ő ilyen Dedeman anyagot, felvágtam, összecsavaroztam, jutalmam az volt ami maradt belőle, egy nyolcvan szer negyven centis lap.
Az egyik függönytartó csík elkezdett leválni a mennyezetről, kiszakadt az a kis műanyag mütyür, alátéttel s nagyobb faccsal megerősítettem. Fél éve centizem...Az átrendezésekkel három kis bútordarab feleslegessé vállt a kis szobában. Nem véletlenül. Mert a Gretsch ideiglenes helye a kis szobában lesz. Amíg elkészül a stúdió. De csak lassan, mindennek eljön az ideje, ha el kell jönnie. De legalább jól mutat az angol mechanikás zongora mellett, melynek fedelét mióta ide költöztünk nem nyitottuk fel. Ez a zongora úgymond a feleségem hozománya. Miután apósomék nem tudták eladni, és ahova raktárba helyezték már útban volt, mint felesleges lomot ide adták. Így került vissza a jogos birtokába a feleségemnek. Mert egyébként csáo puppi. Így hálát kell adjak a Gulyás bácsinak, aki azt mondta a zongora tőkéjére, hogy hárcsá párcsa, szét van repedve, valószínű zsíros munka elé nézve, de állítólag nem ért annyit megjavítani, de én mondom az Úr keze van benne, mert annak több nem kell, mint egy rendes hangoló, de ha még kontribúcióba teszem az agyam veszek én egy hangoló mütyürt s úgy bespengolom én azt a klimpirt, hogy Yamaha lesz belőle.
Kihordtam a feleslegessé vált bútorokat. Lett hely. Dobverővel megütöm a padlót, visszhangzik, nem jó, de majd teszünk róla, hogy ne visszhangozzék. Mert senki ne gondolja, hogy ez a dobolás nekem új keletű. Harminc éve imáimba van ez foglalva, füleimet hegyeztem mindig és rigmusokat vertem az ujjaimmal. Azt hihették, hogy ideges vagyok. De nem. Mikor csak bambán néztem, akkor is zenéltem. De néha az ember hiába próbál magyarázni, nem értik, így jobb nem részletezni dolgokat. Mert mindig ez van: mit tudsz mentségedül felhozni? Semmit. De néha meg sem kérdik, annyira bagatellnek néznek. Pedig jó odafigyelni mikor mond valaki valamit félszegen, mert sosem lehet tudni mi van benne. Szóval.
És lőn első nap este.
Másnap a fiam tévés állványa következett. Mivel már gyakorlatilag nem tévézik, feleslegessé vállt a gps követő tévé, azaz akkoriban egy olyan körbetekeredő állványt csináltam, hogy a ház bármely sarka felé lehetett kanyarítani, attól függően, a fiam hol bonyolította le a világrengető lego stratégiáit. Erre már nincs szükség, így lefixáltam egy helyre de ahhoz ki kellett dolgozzak egy hídrendszerű állványt az asztalszerű polcnak. És persze a perifériáknak is hely kellett, mindezt úgy, hogy azok a tyúkbelek ne éktelenkedjenek össze vissza tekeredve. A tyúkbelek lelógatásának egy másik aspektusa is van, hogy amikor az én feleségem felmos, akkor ott dumnyézó nincs, ami az útjába kerül, az szakad, repül s ezekhez hasonlók. Így feleségmentessé kell szerkeszteni a kábelek elvezetését. Nem kis agyalás volt a polcon is, hova kerüljenek a perifériák, az 5plusz1-es hangfal is, meg ne nézzen ki szarul. Szeretem az egyszerű megoldásokat. Bejön nekem ez az Ildikó -féle letisztított vonalak dizájn.
A tyúkbeleket egyszerűen lerövidítettem. Minek három méteres kábel, amikor húsz centire van az elosztó? Nyisz, új dugalj, s isten álgya. Repültek itt a felesleges drótok, hogy csak na.
Igen, de délelőtt, mivel ez a Jocó dolgozni akart, kimentünk a kertbe fát nyesni. Ez is milyen bojárosan hangzik: „kimentünk a kertbe”. Öcsém, ennek birtoka van. És nyestem a fákat, éppen elgondoltam közben, na itt megjátszom a nagy agrikultúrást, holott egy nigger szalad utánam s csipegeti a lenyesett ágakat s viszi a kert végébe a komposztra. Mindegy, elmúlt pár óra ezzel is, noha a meggyen kívül minden más gyimelcset lelopnak még mielőtt megérik. Sok értelme nincs ennek a faművelésnek sem, de majd alakul.
Lacinak legyalultam valami diófát, levágtam negyvenötbe (szög), bekekszeltem az illesztést, adott egy ötvenest. Azt mondtam hallelúja, minden nap három ilyen munka s isten álgya...sosem értettem meg miért adnak ilyenkor többet, mint amikor az ember egy rendes munkát bevállal? Baj van ezzel a munka értékeléssel is. És ez vicseverza is megy, így senkinek nincs értékelve a munkája, minden mutyi szinten megy.
Mindegy. Fanyesés, tévéállvány, s lőn este második nap.
Harmad nap a fiam által várva várt gépcsere. Hardvercsere.
Volt ennek a Jocónak egy víziója, miszerint a pénzét nem elherdálni például lottó, fogadás s pökönélére (pókergép), vesz egy számítógépet, s azért dolgozik. Nosza meghiteleztem a prozsektet, megvett egy hikimiki gépet, de két hét után megbánta. Nem esett jól neki ledolgozni, inkább eladta nekem. Adtam neki némi készpénzt az adósság mellé, tudtam, hogy elveri. Ilyen a betegség. Amíg én töröm magam, mit még csináljak, az ilyen fertőzött azt mondja: mit még eljátszani? És talán itt kell keresni az afrikai népek nyomorúságának a kulcsát, nem a csízburgeben, mert elvégre a csízburgerben nem az afrikai tehenek húsa van, hanem ki van mutatva, hogy a húsipari termékek egyébként másra felhasználhatatlan hulladékaiból van, egyezünk meg, nagyon puccos csomagolásban terítve.
De a sok mit még csináljak elfoglaltságban nem volt idő a gépet asztalra tenni s beindítani. Eltelt egy hónap is ez alkalomig. Nosza a kettes számú gépközpont asztalra került a Jocó -féle gép, az ócska laptopom pedig az egyes számú, előszobai asztalra került, avagy ahogy én nevezem: a nyári asztalomra, mert télen itt nincs annyira meleg. S akkor ezúttal itt is megoldottam a kábelezés dolgát, hogy ne csüngjön, lógjon tízmillió kábel mindenfelé, odacsavaroztam mindent, a feltekertem szépen a felesleges dolgokat.
De közben látom a Jocó -féle gép operációs rendszere nem megy rendesen. A java-t nem akarja befogadni. Szerencsére szerzett ez a Jocó egy magyar windows hetest, s azt mondtam egy életem s egy halálom életemben először felinstalálok egy operációs rendszert. Mindig ilyen misztikum övezte ezt a folyamatot, azt hittem valami fene erős infós tudás és érzék kell az ilyen dolgokhoz. Sosem hittem volna, hogy instalálás közben még el is mosogathatok, megfőzhetem a krumplipirét, a húst is lesütöm, s a boef salátát is elkészítem.
Jut eszembe, közben két adagot „mostam” ahogy a nők ájuldoznak, a fiam április bolondja alkalmával befogpasztázott ruháit és a munkás ruháimat is kimostam, de minden félerértést elkerülendő, külön tettem őket a gépbe, nem egyszerre mostam a két rend ruhát, mert fűrészporilag nem kompatibilisak ezen ruhák. Ennyit azért férfi létemre tudok. És a mosási programot is be tudom állítani.
Mint a diló, néha egy egy gombra kellett kattintsak, s minden ment magától ami az installálást illeti. Azután mint a vízfolyás ment minden. Java, MesterMc Skype és így tovább. És lett óóóriási nagy öröm, hogy a Minecraftban ha esik is az eső a játék nem laggol! Lett nagy pacsizás. Persze, mondom, majdnem három gigás videókártyával, egy eső nem laggtéma.
És akkor még a mi tévénknek a fülhallgató kábel hosszabbítását is elrejtettem a padlót lezáró szegőléc mögé, mert örökké húztuk elfelé mikor ott jártunk el, és a riszíver kábel toldását is rendesen csatlakozóval kapcsoltam össze, azt is szépen a szegőléc mögé rejtettem, így a felmosó nem okoz több idegösszeomlást, ha ismeretlen okokból eltűnik a száznyolc csatorna.
Persze nem olyan egyszerű ez az elrejtési manopera, mert bútorokat kell elhúzni, mert hogy hogy nem, de jó hosszú szegőléceket csináltam amikor csináltam.
Persze mindezt itt fiatalosan, pozitívan, hogy amíg a feleség törökországi mecseteket járja, mindez meglegyen. Mondtam neki, nekem hiába ír sms-ket, hogy egy török terrorista elrabolta, mert nem vagyok Liam Neeson, hogy csatornákon másszak megmenekítésére. Megértette. Mégis bevállalta a rizikót, mondván, ki tudja, saját erőből sosem fogja törököt meglátni. Én mondtam, hogy ha fizetnének sem mennék törökbe, hát hogy még én fizessek érte.
Aztán telefonon mondta, hogy itt (mármint törökben) naponta többször megszólalnak a difuzorok, egész nap óbégatnak, ezek feszt imádkoznak, hogy te (mármint én) biztos nem bírnád itt ki.
Ugye milyen jól ismer engem az asszony?
Na de asszonyról lévén szó, lőn este harmadik nap, késő tizenegy óra, mondván mondtam magamban, hiába minden igyekezet s munka s dizájn s hardver s szoftver, mert ha ki nem porszívózom a házat, minden semmisnek nyilvánul.
Pedig volt egy ilyen elgondolásom, hogy mikor az asszony bejön és látja a sok munkát, elnézi tőlem a porszívózás hiányát, de beláttam ez csak egy lidércfény, valójában ez nem így fog történni.
És mégis....akkor inkább felporszívóztam a házat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése