Szökés a képletből

Pistiék szökése a képletből..
Szürreális szökés az irreális világból a realitásba.
Mint gondoltam, Pistikéék nem oldották meg a feladatot. Láttam amint Pisti odaadta a kinyomtatott feladatot Daninak, aki valószínűleg valami elegáns mozdulattal majd a kukába lendítette. Még előbb, amikor Pistinek odaadtam a feladat lapot a félnapi bérével együtt, elolvasta az első sort, hogy “tegyük fel Pistike...” és máris rámondta, hogy ó ezek neki túl magasak. Nem neki valók. “Nem az én világom”, hallom vissza megvilágosultaktól sokszor.
A dologban valójában én sem hittem, hogy a feladat során esetleg Pistike elgondolkodik a számok felett. Szürreális lenne, ha Pistike elgondolkodott volna. Irreális, mert a realitás más.
De azóta is forog a fejemben, hogy vajon az ember miért nem számol utána dolgoknak?
Mikor mondtam Csabinak, hogy ő is csak hajt reggeltől estig, azt felelte, mit csinálhatna mást? Éppen ez az, mondtam neki, és mivel megállapítottuk, hogy minden pénz kérdése, kérdeztem, te Csabi, ha volna egy millió euród, mihez kezdenél? Erre ő azt mondta, hogy venne egy garzont, meg egy állványt és nekiállna magán úton épületeket hőszigetelni. És a többivel, kérdeztem, mit csinálnál? Vágott egy pofát, két szivarfüst között, és tisztán látszott őszinte dilemmáján, hogy nem éri fel sem ésszel, sem számmal, mit jelent egy millió euró. Persze, ez csak egy szürreális gyakorlat volt. Mindketten hamar visszapottyantunk a realitásba. Vár a sok gecimunka. (gecimunka értsd: rengeteg alulfizetett munka).
Megvilágosodásom a Pistike szökési képletének szürreális mivoltára nagyjából az utolsó ágy összeszerelése környékén történt, a huszonötödik emeletes ágy után, miután helyre billentem a fáradság okozta rosszul létből. Elkapott egy rosszul lét, a négy hónapos stressz, a rengeteg kényszermunka, hiába a lélek vergődik és szeretne mint inkább akar, a test szégyen ide meg oda, de nagyon nem akart tovább menni. Pár korty szénsavas víz és két perc pihenő újra összedobott és ettől vígabb lettem és hirtelen megvilágosodtam.
El is mondtam szürrealista beszédemet a fiúknak, kik reálisan irreálisnak vehettek, enyhén ilyedt tekintetükből olvasva.
Fiúk, - kezdtem ünnepélyes beszédemet- mi át voltunk verve és folyamatosan át vagyunk verve. Hogy ez a világ a matematikai képletekre és nyelvtani helyesírás asztrofizikai törvényeire épül, holott nekünk a valóságban teljesen más dolgokkal kell szembesüljünk nap mint nap. És erre nem készít fel senki! Például, hogy szemrebbenés nélkül tudjunk háromszázat kérni százötven helyett! Nem tudjuk mire jó a pénz, azt hogy lehet megkeresni és nem tudjuk kiszámolni a havi szükségleteinket. Nem tanít meg minket senki arra, hogy miként fedezzük fel a saját útjainkat, azt hazudják nekünk, hogy a világ a végtelen lehetőségek tárháza, holott egyértelmű, hogy mindegyikünk sorsa a kezeinkbe, vérünkbe íródott, de azt felfedezni eltitkolják előlünk. Miért? Mert tanítóink mind elméleti emberek, akiket elméleti intézmények tenyésztettek ki, olyan ez, mint a burján virág magjából csak burján kel ki. Ezek az emberek, akik “az Állam” burkában élnek, és akik az állam burkát hivatottak éltetni, könyvelni, fenntartani, másokkal tévedhetetlenségét elhitetni, annyira, hogy ha nem ütöd meg a jó tanuló mércéjét, te vagy a selejt, a társadalmi salak, a bedarált hús a közfasirtban. (idáig a szónoklatom summája, a sípolandó szövegrészeket, a mennyiség rovására öncenzúráztam)
Gondolatban persze tovább fejtegettem a dolgokat, és mélyen a szívemben megértettem a Pistikéék teljes nemtörődömségét az általam feladott egyszerű szöveges példám iránt, hisz nekik az egész sztori, ez a szigerettázás (egyelőre), csak egy szürrealista szökés az irreálisból, azaz az állami, irreális világot leképező rendszerből a realitásba. A realitásba, amit megvet az államközpontú értelmiség, mely realitásnak nincsenek értelmiségi képviselőik.
Közben sündörögtek körülöttünk a gyermekek, rohangásztak, ordítoztak, nevelők is, egy eléggé lepukkant dizájnú anyuka 3-4 éves kislányát hozta az intézetbe és otthagyási feltételeit beszélték a nevelővel. A kislány nyugtalanul izgett-mozgott, láttam rajta, hogy nem egészen érti mi történik, de sejti és tiltakozik. Egyelőre csak nyugtalansággal. Elképzeltem, amint eltelnek az első napok, éjszakák, a cserbenhagyás érzelme, a lemondás, az árulás. Nem kívánom egyik gyermeknek sem. És rohadjon meg minden olyan szülő aki ilyesmire képes! Igaz, hogy talán jobb a gyermeknek, ha nem ilyen szülők nevelik. De milyen szívtelenség!
S akkor nagy nehezen felnőnek ezek a gyerekek és teljes belenyugvással könyveljük el, hogy külföldön boldogulnak. Sőt, mondom, azt tapasztalom, hogy generációm kortársai korszellemet alkotva külföldre buzdítanak minden fiatalt. Ugyanakkor párhuzamosan ugyanez a réteg Sorosozik, migránsozik. Kimegy bazmeg mosogatni, segget nyalni pár fontért, itthonról mindenkit kiküld bazmeg, menjetek itt bajnak vagytok, de közben sorosozik és migránsozik bazmeg. És ha odaszólok neki, hogy egyezteti a kettőt, azzal fizet ki, hogy geci baloldali, neoliberális buzi vagyok.
Sorosozik, migránsozik, de röhej, hogy a magyar és román, nem számít, a Despacito hisztérikus erejével műveli primitívizmusát, és ugyanakkor egymásnak esnek, ha a miccset egyik románul kérdi és magyarul adja a másik, vagy fordítva. NWO-ról fecseg a marhája, összeesküvés tervekkel kápráztatja el a majmokat, de nem veszi észre, hogy pont ő az aki kifundálja és műveli azokat. Nem kell a malomnak egyéb mint víz, hogy forogjon.
Pistikében van némi lángja az ösztönnek, érzi, hogy a dolgok nem kóserek, de a realitásba menekülés leviszi az alsó rétegekbe, ahol tombol a mosdatlan nudizmus, a féktelen, oktalan duhajkodás. Onnan szívja a számára életképes mintákat. Érzi, hogy nincs ez jól, de valószínű azt hiszi, rajta nem fog majd a szivar, az alkohol és a niggerség szelleme (kizárólag karikatúra értelemben), ahogy én viccelődve szoktam mondani.
(a mintiai asztalos szóértelmezésében a “nigger”, illetve a “feka” munka az ami hordás, mennyiségi csiszolás, festés, sok cselekvés kevés értelem, utalva ezzel a rabszolga munka jellegre, egyben ironikusan tiltakozva ezen emberi státus ellen, pontosan az elitkedő, államot fenntartó 'értelmiségi' koncepcióval szemben, mely egyértelműen különbséget tesz a fehérség illetve fekaság között -ezen részletezése most felesleges annak aki úgysem akarja érteni-, … és az “iroda” munka, ami fehér, könnyű munka, amit ülve is el lehet végezni. Továbbá a mintiai asztalos szellemben a feka munkának nagyobb értéke van mint az irodainak, ergo a feka munka az férfiaknak, kemény embereknek való, az irodai az elpuhult, lusta embernek, értéktelen. Viszont az idő teltével az ember öregszik, veszti erejét és fekaságából is veszít, éppen ezért isten őrizzen attól, hogy az öregség fekaságban érjen, mert megvert az isten. Valahogy le kell tudni irodásodni, azaz megöregedni. Tehát ne kapjon az öregedés a fekaságban...)
Pistiék feladata megoldásai:
1.) 38.087 eurót tudott volna megtakarítani.
2.) 2.190 napot dolgozott hiába Pistike az elmúlt 30 évben, azaz kivehetett volna egy 8,5 éves fizetett szabadságot.
3.) 35 alkalommal mehetett volna családjával a román tengerpartra, egyenként 7 napos, all inclusive szolgáltatással. (szálloda, reggeli, ebéd, vacsora önkiszolgáló módon, tenger parton ernyő, nyugágy, kávé, sör, üdítő ingyenesen biztosítva)

4 és 5 kérdésre nincs logikus válasz... mert elfújta a szél... a füsttel együtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése