A legdrágább sóhaj

-Margit!
-Igen, Uram!
-Hányszor voltál az unokádnál?
-Ó, sokszor Uram.
-Utoljára azt kérdezted tőle, hogy mikor lesz matekból is csillagos fartyébinyéje, ugye?
-Igen, Uram.
-Nem vetted észre, hogy a gyermek mondani szeretett volna valamit?
-De, észrevettem.
-Miért nem hagytad, hogy elmondja amit akart?
-Hát nem láttad, Uram, hogy aztán elfoglalta magát, nem találta érdemesnek elmondani? Meg kell tanulja, hogy egyedül oldja meg a problémáit.
-Te Margit!
-Igen, Uram!
-Ahogy az a gyermek átsiklott a problémáján, így siklanak el a családi kötelékek. Egy pillanat alatt. Mint a halál. Egy pillanat műve.

Magyar Polgárné Margit-Katalin hosszas pereskedések után visszakapta az államtól azon ingatlanokat, melyeket a nagyszüleitől a hajdani kommunista párt elkobzott. Kétszáz ezer pulovicsért el is adta aztán, sőt már az ítélet előtt megvolt a vevő, csak a papírokra vártak. Ennek a Margit-Katalinnak van két lánya. Azt mondta egy családi konzílium alkalmával, hogy a kétszáz ezer pulovicsot a következőképpen osztják el: A kisebbik lány, mivel még nincs férjnél, viszont már közel a harminchoz, kap ötvenezer pulovicsot, abból vegyen magának lakást és kezdjen önálló életet, mert ő Magyar Polgárné Margit-Katalin ezennel nem főz rá többet. A nagyobbik lány, mivel úgy ment férjhez, hogy nem volt szívük ügye a választottja, és Margit-Katalin szerint bármikor megtörténhet, hogy elválhatnak, vagy még az is megeshet, hogy a lányuk balesetben meghal, és akkor az ötvenezer pulovics annak a kopasz, kövér istentelen kezébe kerül, ezért az ötven ezer pulovicsot beteszik a bangba, hogy majd mikor a Robertke megnő és tizennyolc éves lesz, akkor kiveheti azt a pénzt. A többi százezret pedig beteszik a bangba a saját nevükre, hogy a kamataiból kipótolják a nyugdíjukat, aztán haláluk után osztóznak a pénzen is, a házon is.
A kisebbik lány nem kommentált, elfogadta a feltételeket. A nagyobbik lány kezdte mesélni, hogy de anya nézd, mi most albérletben lakunk, mi itt Romenkoviában nem tudjuk fizetni az albérletet, annyira kevés a fizetés. Férjem elment Angheléziába, ott mosogat egy éjjeli bárba, hogy nekünk itt legyen egy fedél a fejünk felett és legyen mit együnk. Miért nem adod ide ezt a pénzt most nekünk, hogy vegyünk rá egy lakást, hisz ez Robertkének is jó lenne, talán a férjem is haza jöhetne....nem szólsz semmit....hallgatsz....tudd meg, mi úgy döntöttünk, hogy mi is kimegyünk a férjemhez Angheléziába. Nem tudjuk mikor fogunk onnan haza jönni.

-Margit!
-Igen, Uram!
-Emlékszel még erre a családi konzíliumra?
-Igen, Uram.
-Mi is lett aztán a vége?
-A kisebbik lányom vett egy garzont, azt aztán kiadta bérbe és visszaköltözött hozzánk, vett egy autót, tönkreverte egy hét alatt, kidobták a munkahelyéről, abból a rongyos száz pulovicsból, a bér pénzből tengette életét, az volt a költő pénze, aztán halálunkig én főztem neki. A nagyobbik lányom kiment Angheléziába, beállt egy fodrászathoz takarítónőnek, Robertke aztán elment Amerekába és beállt a tengerészeti hadseregbe, sosem láttam azóta, hogy rákérdeztem a fartyébinyéjéről. Sosem jelentkezett a bangnál azért az ötvenezer pulovicsért. De nem sokat vesztett, mert ahol van az az ötven ezer, ott van a mi százezresünk is, pénzváltás volt, hatalmas infláció, elértéktelenedett a pénz évről évre, az a kamat amit adtak nem érte fel az értékét. A ház ott maradt üresen, a kisebbik lányomnak, de az annyira tökéletlen, hogy nincs mit kezdjen vele.
-Te Margit!
-Igen, Uram?
-Nem jól csináltad. Százezer pulovicsot oda kellett volna adjál a nagyobbik lányodnak, annak a férje már tárgyalásban volt egy Jim nevű asztalossal, aki csarnokából el akart nekik adni ötvenezer pulovicsért egy hatalmas részt. Tízezer pulovicsért csináltak volna maguknak lakást az emeleten, és tízezer pulovicsért a vejed autó festő szerszámokat vett volna, hogy létrehozza álmodott autó festő garázsát. Harmincezer pulovicsot meg egyéb dolgokba fektették volna, mert volt ennek a Jimnek sok jó ötlete, amiből ha nem is sokat, de hasznot lehetett hajtani. A család itthon lett volna, a pénz nem vész el, értéke nem évődik el...a kisebbik lányodat meg hagynod kellett volna a színire menni, mert örökké színésznő akart lenni, de te mindig lebeszélted. A neki jutó ötvenezer pulovics bőven elég lett volna, hogy kitartson amíg a pályán eljut valameddig. És még mindig maradt volna ötvenezer pulovicsotok, ha azt beosztottátok volna, huszonöt évi élhettetek volna belőle fejedelmien, de hát nem éltetek tíz évet sem, s az egész pénz a semmibe veszett. Se pénz, se gyerekek. Egy pillanat alatt elszállt egy több generációs fáradozás, az a pillanat az, amikor Robertke lenyelte a mondanivalóját. Elszállt, mint egy sóhaj. A legdrágább sóhaj.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése