Egyiptomok I.
A vállalkozásaimban sosem tudtam, mint az eszes és stratéga sakkmester előre agyalni.
Hogy céljaim eléréséhez kit kell félretenni, kin kell áttaposni, nem volt hozzá érzékem.
Kit, hogy kell behálózni, adott esetben lerázni. Ehhez sem értettem.
A fizikális munka oldaláról közelítettem meg a történeteket.
Amikor Zsülien jött a házakkal, és kimentünk az első házzal, egy valamilyen más világba csöppentem, mint idehaza. Az Andorrai nábobok nem akartak megszerezni maguknak, átlépvén Zsülient. Idehaza ez az első a leggazdagabb embernél, hogy egy cég emberét külön kicsalják, hogy elkerüljék a cég részét.
Azt is tisztán láttam, hogy esélyem sem lenne megkerülni Zsülient, mert az Andorrai megfeküdt gazdagság rejtélye pont ez, hogy erősek a kapcsolatok. Nem variálnak reggeltől estig.
Nekem ez kifejezetten tetszik. Rájöttem, hogy egy egészséges társadalomban ez a követendő. Mert csak így tud egy szakmai karrier kiteljesedni, hogy az ember a munkájára koncentrál, nem kell könyököljön, mert a tudása révén eljut azokhoz a munkákhoz, amikben megvalósul a lényege.
Balkáni környezetünkben az ember szakmai oldala csak mellékes adottság, ha nem társul hozzá úgymond életrevalóság, modern kifejezésben: marketing (értsd: talibánság), eltapossák mint egy garázskocsmában, és ideje sincs feleszmélni, mi is történt vele.
Nagyon szerettem ezt Andorrában, hogy az asztalos szakmaiságomat úgy is kezelték, hogy nem néztek át rajtam, nem mosattak fel velem földet, ha látták, hogy valami engem meghalad, nem kezdtek mosni, hanem simán azt mondták, sebaj, megkeressük rá az embert. Itthon erre azt mondta volna a mezei kliens, hogy miféle asztalos vagy, ennyit se tudsz?
Amikor az ember egy olyan józan közegbe kerül, mint mondjuk az Andorrai nábobok, megérti, hogy miért olyan csóró és miért marad örökre csórónak otthon. Azért, mert otthon a túlélésre vagyunk behangolva, ami azt jelenti, hogy árkon-bokron át kell lépni mint egy traktor, mert nincs kijárt ösvény. És nem lesz sosem letaposott ösvény, mert fogalmunk sincs, hogy mitől lesz egy ösvény ösvény. Megszoktuk, hogy dzsungelben haladunk örökké, talibán gerilla harcot űzve.
Andorrában éreztem először életemben, hogy az asztalos szakmaiságom sínen lehetne, mindenféle erőlködés nélkül, noha a munkáim nehézségi foka az 1-10es skálán, körülbelül az 5ösön volt. Az ács munkába bevittem némi asztalos minőséget, és azt értékelték.
Hogy akkor miért nem mentem Andorrába? Mert, mint írtam fenntebb, rossz stratéga vagyok. Előbb fogom meg a munka földhözragadt végét, mint a spiri-ezo-mazo részét.
Most sem ülök nyugodtan, hogy na majd ha jelentkezik végre Miguel az előleggel, majd akkor agyalok az egyiptomokon, hanem már agyalok az egyiptomokon.
A legmagasabb előregyártott fal nem lehet 270 centinél több. Ennyi fér a kamionba. Nem dudorodhat ki a kamion mennyezetéből ennél több. Az egyetlen kijáratom a csarnokomból, melyen keresztül kerekeken bármit kivihetek, az a garázsajtóm. A 270 centi magas falat csak átlóban tudom kivinni a csarnokból. Ezt is, ha sikerül ügyesen becentizni.
Ehhez egy olyan szekeret kell készítsek, aminek az első feltétele, hogy kormányozható kerekei legyenek. És nagyok, mert néhol az udvaron göröngyös az út. A falat el kéne szekerezzem a csarnok végére, nekidönteni a falnak, ahonnan aztán daruval, vagy más egyiptommal feltenni a kamionra.
Tervezéseim első körben a fal kiszállítását veszi figyelembe, mert mind a két alkalommal hatalmas megfeszülés volt a Grindi csarnokból a falak kihordása, holott ott motoros targonca is volt. De hiába, mert a fal hatalmas, mint egy hajó vitorla, és nehéz volt kiegyensúlyozni, az egész ide-oda ingott a legkisebb mozdulatra.
Ezt most úgy tervezem, hogy jó nagy szekeret csinálok. Van két vas szekerem, azoknak jó nagy kerekeik vannak. 20Cm átmérőjűek. Forgó a villájuk, ami elengedhetetlen a könnyed kormányzás feltételéhez. Lecsavarozhatók, így azokat használom fel, most ne menjek bele felesleges költségekbe.
1.Ábra
Amint az 1.Ábra mutatja, a garázs ajtón így gondolom kivinni. Ha sikerül a két deszka alátétes fal mellé szekerezni, és valahogy átbillenteni a szögbe alakított szekérre, így nem kéne egyensúlyozni a falat szállítás közben. A súlyközpont is szemre nézve fennebb kerül 50-60 centivel, így két ember elegendő kéne legyen egy 5-6 méteres falhoz. (A 8 méteres falakról igyekszem lebeszélni Zsülient).
2.Ábra
Ez a csodaszekér nagyon szükséges lesz, mert a csarnokban is folyton költöztetni kell majd a falakat. A 2.Ábra a szekér szerkezeti elgondolását ábrázolja. Masszív és eléggé súlyos is kell legyen, hogy a nehéz fal alatt ne szakadjon szét, de ugyanakkor még tolható is legyen a fallal együtt. A 3.Ábra az eldőléshez szükséges sarok pánt elképzelését vázoltam.
3.Ábra
Ezek az alap rajzok, mint ahogy a bevezető gondolatok az alap gondolatai a felkészülésnek.
Ha lesz belőle valami, jó, ha nem, úgy is jó.
A szekérhez van önerőm, megvan mindenem. A kamionra emelés kérdése nyitva marad. Vagy daru, vagy valami újabb egyiptom szerkezet.
Az egyiptom szerkezet azért kívánatosabb nekem, mert mozgási szabadságot ad, ki tudom rendesen gondolni a pakolást, amíg a daru ott fog nekem burrogni és hamar felpakolná a lapokat, nem lenne időm egymás közt rögzíteni a falakat. Mert jó, hogy lekötjük a falakat, de azok mikor egyben elkezdenek egy kanyarban eldőlni, irtó nagy feszültséggel húzzák a pántokat. Az utóbbi szállításnál, mert a kamionos okoskodott, siettetett és nem csavaroztam jól össze a falakat, mondta, hogy útközben látta, hogy a falak döledeznek. Izgult. Na én akkor mondtam, hogy többet nem hallgatok a sietősökre. Mert nem szeretnék Valami Olaszországi sziklák közül kiemelni némi falroncsokat csupán a meggondolatlanság miatt.
Van némi daru elképzelésem fából, de ahhoz nincs önerőm, és félek Zsülien, semmint anyagba fektessen, inkább valami genya megoldást fog ajánlani, megint hozni fog valami szerencsétlen targoncát, olyan sofőrrel hozzá, aki életében nem emelt falakat kamionra és azt hiszi törmelékes ládákat kell felpakolnia fél óra alatt. Idézve: „pakk-pakk, egykettő felrakja...” Aham.... (mondom én).
Ha csinálok egyiptom darut önerőből, akkor úgy csinálom, hogy az anyagát utólag felhasználom. Ha nem más, a fal mentén fel állványozok, mert valamikor szeretnék a csarnok külsőjével is foglalkozni. Főleg az ablakok mentén, ahol a pur habokat a madárkák szépen kicsipegették és befészkeltek a tokozat mögé. Ezelőtt 10-15 évvel betettük az ablakokat, de nem volt fedezet a külső vakolattal foglalkozni.
De a daruval csak akkor foglalkozom komolyabban, ha már tényleg letették az előleget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése