Lessze egy utolsó Andorra?

 

Na most már harmadik éve, hogy Miguel, az Andorrai szállódás említi a faház építéseket. Zsülien, az itteni összekötő, azt mondta, hogy most valószínű összejön. A tavasszal Miguel és felesége kovidosok lettek, legalábbis tesztileg pozitívak, és valószínű unatkozniuk kellett két hetet.

Mondom ennek a Zsüliennek, hogy szerinte ugorjunk bele? Nem vagyunk mi már kevesek ehhez? Ki a franccal húzzuk fel a házakat? Mert állítólag három, vagy négy kisebb házról van szó.

És ezúttal mindet nálam csinálunk meg, ne mind menjünk ki Grindre, 60 kilométerre innen minden áldott nap. Zsülien azt mondta inkább megfelezzük a benzin költséget és beszáll vele a költségeimbe. És megmondja Zsülien őszintén, hogy a forgáccsal sem kell majd bajlódnia, itt marad az is nálam, és az nekem télen megváltás. Ebben tökéletesen egyet értettem vele, ha sok minden egyébbel nem is igazán.

Zsülien az a tipikus konfliktusos román ember, aki nagyjából hangosan érvényesíti elképzeléseit, sűrű káromkodásokban lecseng a haragja, és a következő órában meg leül veled egy asztalhoz, mintha mi sem történt volna. Nagyon ritkán alakul ki az örök harag dolog egy románnal. Humorosan kell megközelíteni a kapcsolatokat, így a sértegetések sem jelentik a világ végét.

Zsülien túl a hatvanon, talán hét-nyolc évvel idősebb mint én, súlyban is lehet 160 kiló. Ebből a szempontból nekem példakép, hogy túlsúlyosan is átment a hatvanon, nem halt meg, noha olyan tíz éve akkora tumort szedtek ki a gyomrából, mint egy görögdinnye. Állapota ellenére van kedve viccelődni, veszekedni, variálni.

Az én stabil 126 kilómmal egy anorexiás szerzetes vagyok mellette.

Na most akkor, ezen töröm a fejem pár napja, hogy a falakat hogyan veszem ki a csarnokból, meg hogyan tesszük fel a kamionokra? Nem oly egyszerű művelet, két kamiont megraktam már házzal, tudom mivel jár. Sőt, ha eszközeid sincsenek. Például daru.

Vannak elképzeléseim, hogy a falakat ne csináljuk olyan istenverte nagyokra, hanem inkább elemekre bontva őket. Ezt kell valahogy kiveszekedjem ezzel a Zsüliennel. De neki fixa ideája, hogy hatalmas panókat gyártsunk, hogy ott csak pikk-pakk daruval összecsavarozzuk a házat. De ez a valóságban nem is annyira egyszerű, mint egy kerek asztal fölé görnyedve az ember elképzelni próbálja.

Egy olyan multifunkcionális szekeren agyalok, amivel hip-hop felkapom a falat és azt ide-oda költöztetem, illetve mikor pakolni kell, kiviszem az udvarra. Aztán ki kell találjak egy valami darufélét, amivel a kamionra emelem a falat.

Ezek a találmányok az „Egyiptom” projektben valósulnának meg. Utalva arra, hogy valamikor a süket egyiptomiak ékkel, rúddal kötéllel idétlenkedhettek.

Az egyik az, hogy ezek a pakolások általában két naposak. Erre gépeket bérelni nemigen van honnan, ha találnánk is, irtó drága, és főképpen, hogy a gépészeknek nincs türelmük, kapkodnak és ütődik minden széjjel. És mivel egyedüli pakoló főmérnöke vagyok a dolognak, legfeljebb két alkalmi segéddel, akik sokat nem értenek az egészből,nem tudnék megszakadni több helyen. Ilyenkor a túl sok segítő kéz sem jó, mert csak állnak türelmetlenül, hozzák azt a fát, ami éppen nem alkalmas, és csak állnak keresztbe vele, és nem értik miért nem tehetik fel a kamionra. A nigger ideje ketyeg, sok az üresjárat, és néha többet hátráltat, mint segít, mert folyton utasítani kell, mivel nincs képben. Meg sokszor argumentálni kell neki miért ezt és nem azt, az meg fárasztó.

Kreatívan kell pakolni, kihasználva a hely és a súly egyensúlyt. Ezért nem lehet raklapokra csomagolni és felpakolni targoncával. Millió törékeny része van, azokat biztonságba kell helyezni, elvégre 3000 kilométerre fogja zötyögtetni az egészet.

Aztán figyelembe kell venni a lepakolás sorrendjét, hogy majd mikor jön a daru a ház szereléshez, azok a falakhoz legyen hozzáférés, amelyik éppen soron következik.

Irtó logisztikát kell kidolgozni, már az első naptól, hogy melyik fallal kezdjük a műhelyben, hova tesszük, hogy majd a rendszerben fix oda kerüljön ahova kell.

A nagy kérdés, hogy mindehhez, honnan szedem össze azt a két-három embert, akivel ezt a hat hónapos projektet lebonyolítjuk? Ne legyenek finnyásak, bírják a napi nyolc óra munkát? Lehetőleg ne minden félórában tartsanak húsz perces cigi illetve sörszünetet? Ha éppen alja munkát kell végezzen (átrakni, seperni, csiszolni, mázolni), ne húzza az orrát?

Lenne pár ötletem. Például Isti, meg Cézár. De Isti nem jelez vissza. Meglett a buletinje (személyi), azóta elérhetetlen. Cézár talán elérhető. De őt inkább a rendészeti logisztikában használhatnám (átpakolni, seperni, stb). Jó lenne egy relatív asztalos, mint például Csabi, mert ő csempézni is tud. De az is olyan, mint egy talibán, nem tudni mikor mire radikalizálódik.

Mi négyen jók lennénk. És a pénz is jó lenne mindenkinek. Aztán még hozna két fekát valahonnan Zsülien, azok majd a helyszínen tenni-venni jók. Meg veszekedni velük, meg argumentálni, hogy miért így és miért nem úgy.

Úgyhogy van mit agyalni megint.

Előbb lássuk Miguelt.

Mondjon végre áment és küldje az előleget. Mert az a szent. Az előleg.

Eredetileg ekkorába kéne felpakolni

Inkább elemeire bontanám,
nem mondana ellent a
filozófiai kurzusoknak, viszont 
könnyebb pakolni.