Negyedik napja facebookmentes vagyok és nincsenek hiány tüneteim. Sőt, már első naptól kezdtem jobban érezni magam. Hiába a sok jó csoport, mert a közhangulat szar, negatív, romboló. A zenei oldalakon is csak a fikázás, a kezdők kiröhögése folyik. Visszaköszönt egy 2015 ös bejegyzésem, és megrökönyödve vettem tudomásul, hogy 3 év alatt semmi jobb nem történt. Ezek szerint történjen semmi a következő 30 évben is, de már nélkülem.
Megpróbálok egy új blogolási stílust.
Eddig hoztam a gondolataimat, rettegéseimet, örültségeimet.
Ezután hozom amit csinálok és esetleg a csinálás körüli gondolatok. Csak. És semmi más.
Alant pedig talán egy hete készült újabb elektronikus feldolgozásom. Mindig szerettem ezt a dalt. Ez az én verzióm...
A zenéd, nekem nagyon tetszik, amíg hallgattam, elolvastam, amit írtál, megnéztem a rajzot is. Hát igen, sokszor vagyunk magányosak, mint azt rajzban Te is ábrázoltad. Melankolikusak, elgondolkodók, kiábrándultak, tudomisén, még milyenek. De, szerintem, egyetértve Veled, igenis szocializálódtunk, és fogunk is, amíg élünk. Ez egy tanulási folyamat, amely születésünktől, a halálunkig tart. Megismerjük önmagunkat, környezetünket, próbálunk beilleszkedni az adott társadalomba. Van erről több is valahol a neten, de én ennyire emlékszem. Az már más kérdés, hogy kinek mennyi az indíttatása erre, ez függhet a tanulás, intelligencia, családi, és szociális körülményeitől, és magától a természetétől is. Vannak nyitott, és bezárkózott emberek, és még a kettő között is jó néhány.
VálaszTörlésAz, hogy ki, milyenné válik az évek során előre nem borítékolható. Van egy alap út, és vannak kereszteződések. Van aki egyenesen menetel előre, van, aki kísérletezik kitérőkkel.
Az ember sok mindenre képes, jóban, és rosszban is. Voltak, és vannak rá példák. Nem kellene magunk mögött bezárni minden ajtót, és eldobni a kulcsot. Ezt így leírni könnyebb, mint megtenni. Saját példámból tudom.
Nekem az volt az érzésem, hogy a magányosan kávézgató emberek, valaminek a reményében járogatnak kávézni, nem hiszem, hogy pusztán a kávéért, hisz azt otthon finomabbra és olcsóbban el lehet készíteni.
TörlésMegfigyeltem, hogy inkább az idősebb generáció jár kávézgatni, a középkorúak ha betérnek, még társaságban is, bizerálják a telefonjukat. Minap megfigyeltem, egy kávézóban, nem messze tőlünk (valakivel ültem egy asztalnál), egy olyan harminc előtti párt, leültek, szortyolgatták a kávét, egy szót nem szóltak egymáshoz, viszont mindketten el voltak mélyülve a telefonjukba.
Javarészt a magányos öregek nem mobiloznak, csak ülnek és bámulnak a semmibe. Valószínű szeretnének beszélgetni, barátkozni, de senki nem kezdeményez semmit.
Igen, van az a fajta önelmagányosodás, amikor az ember önként, (szerintem) főleg egoizmusból magányosodik el, mert nem akarja szánalmas életét mással megosztani és úgy érzi elvan ő magában jobban, de engem nem ez a fajta elvonulós magány érdekel.
Én úgy veszem észre, hogy kialakult egy fajta sikeres ember ideál képzet, és aki nem illik ebbe a képbe, az egyszerűen mellőzve van. Senki nem kíváncsi az igazi emberi értékekre, minden csak a felszínről szól.
A karikatúrám főszereplői már tudják, hogy a kávézó nem jó platform a szocializálásra, de mást utat nem találnak rá. Nekik a virtuális tér nem mond semmit. Nem azért mert bunkók, hanem azért, mert ők nem hisznek benne.
És szerintem jól teszik.
A rajzom statisztái, melyek egyben a fő szereplők is, még hisznek a mesében. Hogy majd egyszer valakivel jól elbeszélgetnek.
Az a baj, hogy a bal féltekénket kulturálják mindenütt Európában. A jobb volna képes a kapcsolatépítésre, a boldogság fogadására és viszonzására. Az érzelemvilág és a transzcendencia fogadására. Valahogyan azt kell művelni (érintések, simogatás, érzések kifejezése, megosztása...).
VálaszTörlésValóban azt tapasztalom már évtizedek óta, hogy az érdek egyre átveszi az emberek hangulatát. Nem igaz, hogy csak akkor és csakis akkor hívnak, ha kell valami valakinek. Ha nagy ritkán bevezetőbe megkérdik: "és akkor hogy vagy?" akkor már tudom, hogy nagy dolog kell. Persze a választ ritkán hallgatják meg, mostanában megmondom őszintén, hogy nagyon szarul vagyok. Erre azt mondják: "fel a fejjel". Unzsenír számba sem vesznek.
TörlésÉs hol van ez attól, hogy elbeszélgessünk akár egy fél órát úgy általában a lélek dolgairól, a művészetről, könyvről, vagy mittomén.... Nincs, egyszerűen nincs.
Az is aki adja a nagy ezos nemzetit, az is csak falazik és köntörözik.
Én azt látom, hogy az emberek áhítozzák a lelkiséget, de sokszor nem is tudják kifejezni mi a bajuk. Nem merik. Igaz, manapság ez is röhej téma.