Redbull Road

Amíg az autópályákat szeltük százzal az old mobilunkkal, amit meg is szoktak vigyillálni a zsírúj dzsippesek, nem tudtunk beszélgetni. Egy egy benzinkútnál, az egyik azon szórakozott, hogy a vadizsír ilyen GPS facsavarral van odarögzítve a pultra tákolt polcocskára. Micsináljak? Úgy ráz a kocsi, hogy nem áll meg azzal a tappancsos micsodával. Éppen egy vas csilingelésre figyeltünk fel útközben, azt hittem a szerszámok zörögnek, de aztán rájöttem, hogy az egyik hátsó teleszkóp zörgeti az alátétet. Egyszerűen kijött a helyéről a teleszkóp, most úgy megyünk, mint a reppes niggerek, minden gödörben leng az autó, ilyen relaxos menetben. Aztán ahogy beértünk a hegyek közé, leállt a forgalom, nyugiban mentünk sorban, hatvannal elég tűrhetően viselkedik az autó. Még beszélgethetünk is. Két redbullal bennem kezdtem bele a politikába. Persze kinek, egyetlen hallgatómnak, a feleségemnek. A kisfiúnk a hátsó ülésen szunyózott. Nem mintha a feleségemet nagyon érdekelné amiket mondok, de tudta, hogy beszélnem kell, ha ki akarom bírni hazáig.
Most meg az a mega ötletem támadt, hogy ezt az általam agyoncsépelt dumát, újra megosszam veletek.
Én valóban meg akarok érteni mindenkit. Mondta is egyszer valaki nekem, hogy te milyen türelmesen végighallgatsz mindenkit. És hogy milyen találóan meglátod a másik baját. Persze. Ez nem nagy tudomány. Ha valamit vagy valakit meg akarsz érteni, oda kell figyelni. Csak az a baj, hogy én mindig nagyon figyelmesen meghallgatok mindenkit, amikor én szeretnék megszólalni, akkor már hirtelen nincs idő meghallgatni az én véleményemet. És így válok néha egy cuki megértő emberré. Aztán jön a kiborulás, amikor azt látják, hogy mégis más irányba megyek. Hát nem megbeszéltük? Mondanám, hogy az én véleményemre még nem volt senki kíváncsi, máris más feladatok elé vagyok téve. Olyan kész tényként. Néha jó lenne hangoskodni, asztalra verni, de a szüleim arra tanítottak, hogy nem szép dolog, azt mondták, gondolj arra fiam, hogy emberek közé mész, nem állatok közé. Hát én mind gondolok erre, de úgy látszik valamit félre értettem.
Hogy szakiskola. Mondom, nem látom át, nem ezért jöttem. Erre azt mondták, mit szarakodni kicsiben, gondolkodjunk nagyban. A nagy tettek ideje van. Kicsit bíztak nagy dologra, ezek szerint. Valószínű nem volt vízióm. Lehet. Nekem más volt a vízióm. Hogy nem debileknek való az asztalosság. Az első éves szakiskolás könyvben is ez az első mondat, hogy az asztalosság csakis művészi érzékekkel megáldott tehetségeknek ajánlott. Mit akartam? Felfedezni a gyermekekben rejtőző művészi érzékeket és a fában gondolkodási hajlamot. Erre mit műveltünk? Mint a női emancipáció, 48-as vaskulcsot nyomtunk a kifinomult kezecskéibe, hogy aztán az alkohol útján élje modern szociális életét.
Mondom a feleségemnek, miközben hipnotizálva nézem a kamion hátát, én megértem az rmdsz-t. Elhiszem, hogy nem tudott volna többet tennie a magyarságnak a román parlamentben mint amit tett. Nem hiszem, hogy más többet ért volna el. Amit viszont hiányolok, hogy semmit nem tettek a reális életben a magyarságért. Az erdélyi magyar nép, ki áradozva, ki szidalmazva, de az rmdsz-től vár minden csodát. Erre kellett volna építenie. Sajnos szolgalelkek vagyunk mi is, papok és zsarnokok kell nekünk megmondják, mikor mit tegyünk és higyjünk. Kellett volna jöjjön az rmdsz és azt mondja, mint anno Kolozsváron Cirják, hogy Szent Mihály káefté. És kész. Miért? Hogyan lehetne az erdélyi magyar termékből egy márkanevet létrehozni? Úgy, hogy valaki netán véletlenül felfedez minket? Nem. Ilyen nincs. Vegyük csak az Ikeát. Egy eléggé rideg nép ez a skandináv, a dizájnja is eléggé hűvös, mégis világszerte ismerik és majszolják az Ikeát. Miért? Mert nem várta, hogy más a szájába rágja, hogy mit kellene tegyen. Persze, az Ikea tulajdonosa nem máról holnapra lett az ami. De nekem van egy ötletem. Hogyan lehetünk rövid idő alatt olyan, mint az Ikea? Mi sem egyszerűbb? Lemásolni az Ikea szisztémát. Mi az Ikea szisztéma? Mega üzletház. A klienseknek egy kirándulóhely. Ahol akarva akaratlanul körbe kell menjenek az egész üzletben, pár órát ott nyálazva, aztán megéhezve megenni egy akármilyen pizzát és salátát. Mi ebben a kunszt? Az, hogy az Ikea van abban a bazi nagy üzletházban és nem más. Mi ebből a másolható? Két fontos dolog. Két dolog, ami a kezünkben lehet bármikor.
Az egyik dolog, az üzletház. Írtam már erről, ezer magamfajta praktik nem létező vállalkozó, ha összeteszünk fejenként 2ooo eurót, létrehozhatunk egy saját mega áruházat. Két millió euróért gondolom össze lehetne dobni egy Metro méretű épületet. Gondoljunk csak bele egy jó Makovecz tervezte üzletházat fából, kőből, kizárólag magyar építészekkel, munkásokkal létrehozni, önmagában egy szenzáció lenne.
Ez az ezer vállalkozó nem lennénk mások, mint ezer erdélyi magyar termelő.
A másik dolog az irány, a dizájn. El tudok képzelni nagyon ügyes és tehetséges dizájnereket, akik össze tudják hangolni a régit az újjal, akárcsak az Ikea, aki egy egy semmitmondó asztallábba belop valamilyen skandináv vonalat, ha mást nem, legalább egy nevet. Milyen szépen hangzana: Ildikó asztal. Hunor fotel. Etele szoba. Hogy törné a nyelvét a román: Csűr szekrény. És nemcsak bútorról van szó. Mindenről. Minden ami erdélyi magyar. És legyünk őszinték. Mihez nem értünk mi? Mindenhez értünk. Mindent el tudunk készíteni, mindent ki tudunk találni. Csak az összhanghoz nem értünk. Összekapcsolni a meglévő adatokat, összehozni a lehetőségeket és az alkalmakat.
Ehhez kellene az Rmdsz. Hogy mondja azt, tessék nép, „Erdély RT”. Vagy „Magyar Bolt RT”. És tegye le garanciaként a nevét, hogy igenis ez egy közös vállalkozás, ami arra hivatott, hogy kiszedje Erdélyt a szarból. Építsünk világszerte üzletházakat és vigyük az erdélyi álmot mindenhova.
Csak gondoljunk bele, mondtam a feleségemnek, nekem mondjuk lenne öt négyzetméterem ebben az üzletben. Ami eladható, örökölhető. Nem úgy van ez, mint ahogy kifizetsz egy belépést egy üzletláncba, mondjuk először ötezer eurót, aztán üzletenként ezer, kétezer eurót, majd miután visszaadod a kipréselt árengedményt minden szelet sajt után, még rátesz 15-3o százalékot, neked fizetned kell a polcpénzt, a rendezést, a bulikat, a promóciós újságokat, az eladott szajréd után még vársz kilencven napot a lóvéd után. És ha beleszakadsz, egy fia pénzt nem látsz viszont. Feltételek, ami miatt soha de soha egy kis vállalkozó nem fog egy nagy üzletbe bemenni. A „Magyar Bolt RT” viszont erre lehetőséget adna.
Erre lett volna jó többek között az Rmdsz. Mert ahogy meg tud szervezni egy Magyar Napot, egy választási kampányt, úgy egy Magyar Boltot is meg tudna szervezni. Be kéne szálljon egy két ismert és elfogadott figura, hogy nézzétek, létrehozzuk ezt a Bulit, beszállunk tíz tízezer euróval, nép, jösztök? Mennénk. Én mondom. Mert ki szeretne lemaradni egy jó buliból? Ki nem szeretné bevinni az árúját a híres Magyar Boltba? Ahol maximum még rátesznek 15-2o százalékot és fizetnek minden eladott cuccért max egy héten belül? És kinek nem jönne jól, hogy egy lelkes dizájneres csapat kitalálja helyettünk, hogy mit kell termelni, hogy eladható legyen a szajrénk?
Én mondom, egy pár nagy üzlet össze fogja szarni magát. Ahogy a nagy Trident is beszart, és mekkora pofája volt?
Én mondom, most kéne valakinek töke legyen ehhez. Most az alkalom, mert pontosan az az idő van és jön, hogy az ember nagyon megnézi mire adja a pénzét. Ha a piacon drágább is a román paradicsom, mint a Billában a zöld török paradicsom, ami ehetetlen és vízízű, biztos a piacról vásárol.
Aztán befejeztem a mondanivalómat, nem azért mert kiapadtam, hanem mert valami kiesett a kocsiból, közben dörgött, villámlott, zuhogott az eső, csak egyesben mertem menni, közben találgattam, hogy mi eshetett ki a motorból? Alternátor? Önindító? Vízpumpa? Minden esetre hazaértünk, aztán ma délben felfedeztem, hogy csak az önindító egyik felfogó csavarja hiányzik, ami nagyjából megegyezett az elhullajtás zajával.
Aztán megittam a harmadik redbullt is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése