Az elképesztő dolgok korszaka

 

Időnként az emberiségre ráfér egy újraindítás. Az elmének a megzavarása, ami a Földön mindenkit érintsen.

Mert az emberiség egyik része nem rezonál arra, hogy másik fele a népességnek borzalmasan rosszul él.

A mai ember bebeszéli magának, hogy fejlődik. Apám azt mondta nekem, hogy az ő életében megtapasztalta az ember minden szintű romlását. Én azt mondom a fiamnak, hogy megtapasztaltam az ember minden szintű romlását. Már a fiam is tapasztalja, hogy a röpke 17 éve alatt az emberiség változott, és nem a jó irányba. Valószínű, hogy nagyapám is ezt mondhatta, hogy az ő életében az emberiség romlott. Valószínű az emberiség természete az, hogy folyton romlik. Néha újra indul (ez csak elképzelés), kap egy „jó” csomagot, aztán pár évtized alatt, pár generáció alatt rosszabbodik.

Megfigyeltem, hogy az ember a technológia fejlődésével romlik testileg, szellemileg és lelkileg. Habár utóbbit, a lelket ma már szemrebbenés nélkül letagadja a mesterséges intelligenciával barátkozó egység.

Stephen Hawking elméleti utazásaiban megalkotta a fekete lyukat, ahonnan ki és be járkál az univerzum és -jelzem- elméletben bebizonyította, hogy Istennek létezésének feltételezése értelmetlen. Így, az embernek meglett a jogi alapja arra, hogy megkérdőjelezzen bármit, amit nem emberi elme talált ki, sőt, összezavarodott kapkodásában eleve elutasít bármilyen más megközelítést.

Észreveszem ezt én, a falusi asztalos, nem tudom, hogy nem tűnik fel ez másnak is? Mondjuk nálam tanultabb és okosabb embernek?

Észrevettem, hogy egy újabb generációs kézi fúrógép képes megváltoztatni a szakmák irányát. Furcsállom, hogy mindamellett, hogy a gép gyakorlatilag könnyíti a munkánkat, mégis butul az, amit kezeinkből kiadunk. Amíg leizzadtunk egy csaplyukért, minden fa illesztést csapoltunk. Mióta könnyebben csapolhatnánk, inkább csavarozunk. Ma már elég egy ütvefúró csavarbehajtó kisgéppel illeszteni, melynek súlya szinte pihekönnyű.

Ma már képtelenek vagyunk egy olyan épületet építeni, mint ezelőtt 200 évvel építettek. Hiába lenne gép, nincs szakember. De ha lenne is, nincs igény. Ezelőtt 200 évvel, kevesebb technikával, honnan volt igény?

Elég megnézni egy egy újonnan kialakított teret, bárhol a világban, szemmel látható a zuhanó butulás. Letisztított formák címén, mivel az ember már képtelen egy kiszínezhető mandala rajzon túl formákban gondolkodni, egy szó szerint ember számára undorító úgynevezett sétáló teret öntöttek, ahol mindenféle vas rudak állnak ki, vandálbiztos padokkal, amik mindenre csak ülésre nem jók, azaz, az ember csak ne sokat szocializáljon.

Ha nem ismerném fel a folyamatot, amiben az ember csak folyton romlik, most hitetlenkedve állnék, hogy egy statisztikailag kimutathatatlan betegség címén az emberiséget csarnokokba hajtják és beöntik az agyát mesterséges intelligenciával, de nem hitetlenkedem, csak feleszméltem.

Feleszméltem, hogy ezek valószínű az emberiség utolsó pillanatai. Ez az a pont, ahonnan visszafordíthatatlanul tönkre megy.

Odaát már nem ismerünk magunkra, nem fogunk emlékezni, miből romlottunk le. Még azokra a vandálbiztos padokra sem lesz szükség, még monitorra sem, meg lélekre sem.

Én most fel nem foghatom, hogy apám mire értette az emberiség romlását? Nincs elképzelésem arról, hogy miről beszél. A fiam hitetlenkedve hallgat engem. Hogy volt idő, amikor elesettségében az ember, ha volt egy tízese, megosztotta azzal akinek nem volt. És a megosztott tízes fele visszajött egy másik nap. Hittek egymásban az emberek. Ma nem hisznek senkiben. Hisznek Stephen Hawkingnak. Hogy nincs Isten. És hogy az ember jó uton halad.