Muskóczi nyúz

Bekerültem az újságba. Azaz Muskóczi bekerült az újságba. Az Erdélyi naplóba.

Eszembe jutott, hogy milyen egyszerűen gondolkodtunk és emiatt egyszerűen is beszéltünk. A hetvenes években. Bekezdésnek úgy mondtuk volna akkoriban, hogy Muskóczi bekerült az újságba. Erről mindenki tudta, hogy mit jelent. Nem kellett plusz, fölösleges magyarázat.

Kellemesen érintett, mikor Jakab Mónika írt, hogy Fábián Andoron keresztül hallott Muskócziról, és főleg Kolozsvár kapcsán, és írna egy interjút velem erről, ha gondolom. Persze, bólintottam rá, rontani az én renomémon úgysem lehet, fáradoztam én eleget azon, hogy romoljon a világ képe rólam.

Aztán elküldtem neki Muskóczi pédéféjét, gondoltam, úgysem olvassa el. De aztán írt, hogy hétvégén elolvasta és nagyon tetszett neki. Lát benne fantáziát. Na ennek örvendtem a legjobban. Kérdezett párat, amiről rájöttem, hogy valóban olvasta. Mert tudjátok, ez olyan, hogy az ember hiába vesz meg pár könyvet, ha aztán sosem olvassa el.

Mónika kérdéseire jó bőven válaszoltam, a cikkben csak töredéke jelent meg, talán egy év múlva ide is kiteszem, de gondoltam most ne köpjek az erdélyinapló levesébe. Nem felhányásképpen írom, mert tudom, hogy a publicisztika keretek közt mozog, meg egyébként sem lehet az olvasókat hosszú cikkekkel lefárasztani. De említek olyan dolgokat, amik emberi szempontból fontosak.

Az is világos nekem, hogy Mónikát a Kolozsvári nézetem érdekli Muskóczin keresztül, nem feltétlenül a Muskóczi testi-lelki vívódásai. Muskócziban a helyszín csak másodlagos az elképzeléseimben, de állítólag, ha jobban körülírnám a régi Kolozsvárt, az ötven évvel ezelőttit, bizonyos érdeklődési csoportokhoz hamarább jutna el. Azt hiszem ez is a marketing része. De elgondolkodtam ezen, és valóban többet írhatnék, mert a régi Kolozsvár még a szemem előtt él. A szabók bástyájánál próbálkoztunk falat megmászni, de végül Indiánnak sikerült csak, a barna bőrű, vékony srácnak, aki aztán sziklamászó lett. Mi csak néztük rettegve lentről, fél szemmel rendőrök után vizslatva, nehogy elkapjanak. Eci, aki a labdás történetben is komiszkodik, egy krémes tésztát hajított Mátyás Király felé, és fix a száját kapta el, hónapokig ott virított a rózsaszínű folt Mátyás Király száján, nem volt az az eső, amely lemossa, és oda senki nem tudott felmászni. Harminc év után is megnéztem Mátyás király száját, de már nem volt ott a rózsaszínű folt a krémestől. Emlékszem, Eci tettének nem a szobor gyalázás része botránkoztatott meg, hanem az, hogy ha már nem kellett neki a krémes, akkor miért nem kérdezte meg tőlem, hogy nem e kéne nekem? Amikor beleszerettem a biciklibe, az akkor volt, amikor Güzünek volt egy Pionier két kerekű feles biciklije és felülhettem rá, és gurultam úgy öt métert vele a Napoca utca járdáján. Onnantól csak bicikli, bicikli és bicikli járt a fejemben. Kifejezetten saját biciklim sosem volt.

Kolozsvárt, mint akkori történés helyszínét ésszerű lesz kifejteni a továbbiakban.

Mindjárt jönnek a zemberek a házak falait szerelni, emiatt szűkre szabom bejegyzésemet, a lényeg, aminek a legjobban örvendek ennek az újságbakerülésnek a kapcsán, hogy élvezem, ahogy organikusan növöget a Muskóczisok tábora. Nem kifejezetten a közeliek által, ők ismernek engem, őket untatom már mint öreg Muskóczi, nem kíváncsiak a gyerek Muskóczira is. De Fábián Andoron keresztül Muskóczi új dimenzióba lépett, újabb kihívások elé tette Muskóczi ügyét, és tapasztalván Mónika közeledését, adott egy motivációs lökést, ha nem más, de a lelkesedésük miatt Muskóczinak igenis ki kell lépnie a színre.