Táltos napszúrás


Most már harmadik hete, hogy úgymond megtáltosodtam. Napi 8-9 óra munka, tegnap rekordot döntöttem, 11 órát dolgoztam.
Az is biztos, hogy ebben az iramban úgy lemerülök, hogy eszembe sem jut egyéb, holmi kispolgári álmodozós tevékenység, mint stúdiózás, s ilyenek.
Radikalizálódásom kirobbantójának, amint pszichanalizáltam a helyzetet, szerintem a CNC-s megvilágosodásom az oka. Mert amióta szentlelkes látomásom volt a céencésíétés irányában, az egész eljövendőmnek új kerete lett.
Mivel lett egy cél, hirtelen motivációt éreztem leszámolni az eddigi munkáimmal.

Meg akarom építeni az első CNC gépemet.
Nem lehet nagyobb falat, mint a stúdióm.

Első körben mindjárt egy 3 tengelyes marófejet kezdtem kigondolni. Csapágy rendszerek, meghajtó csavarok, motrok, meghajtó drájverek, programok után nézegettem és igen drágának találtattam őket, viszont egy kész gépet megvenni kész borzalom. Egy valamire való gép tízezer eurón felül van. Viszont nekem célgépek kellenek, nem univerzálisak. Ezért akarom a saját gépeimet.

Kutakodó fázisomban rájöttem, hogy elsőre az eszterga gépemet kéne automatizálnom egy két tengelyes marófejjel. Ez is bőven kihívás és kiadás. Ha ez sikerülne, akár részben el is indíthatom a bútor kellékes bizniszt. Bútor fogantyúk, lábak, oszlopok s ilyenek.
Az amatőr CNC csoportban kaptam pár eligazítást, de nem vesznek komolyan... sokan nekifogtak ennek annak s abbahagyták, valószínű ezért. Mikor mondtam, hogy a szerkezetet fából akarom, legyintettek és elcsendesültek mellőlem. De hát ők nem tudják elképzelni, hogy fából milyen masszív szerkezeteket lehet csinálni és sokkal kreatívabb lehetőségeket nyújt, mint a vas. A fa szerkezet, ha jól van kigondolva és megépítve, elnyűhetetlen és megbízható.
Rájöttem, ha valamit meg akarok tudni a profiktól, cél kérdéseket kell nekik szegezni. Például nem azt kérdezni, hogy milyen csapágyat nézzek, hanem úgy tegyem fel a kérdést, hogy „szerintetek ez a csapágy jó?” Mert hirtelen hárman egymásnak esnek, 38 kommentben mindegyik elmondja miért nem jó vagy jó, és bezzeg az amit ő használ az a tuti. És én szépen levonom a tanulságot. Rájövök, hogy ahhoz, ami nekem kell, melyik a jó.
Az elképzelés megvan, már tervezgetek, de előbb a hozzávalókat kell össze szedjem. Kb 2-3 ezer euróra számíthatok, amit rendre akarok összeszedni.

Úgyhogy jön a CNC korszak!

A csürkefarm hirtelen kerítést épít maga köré. Nagy dérrel-dúrral.
Összejöttem a kerítést építő vállalkozóval, ő takarítja el a régi kerítést és ássa ki az újnak a helyet, a munkásai építik a kerítést. Megbótoltam vele, hogy bontsa le nekem is a kijáratomat képező új telkem közt is a régi kerítést, mert ha nem, oda ragad örökre. Kézzel biztos nem fogom kicibálni a hatalmas beton tömböket a földből. Ötven méteres szakaszon szépen kitakarította a helyet. Egy irdatlan kamion törmelék és vegyes föld. Két óra alatt eltakarította. Cserébe fából csináltam neki kilenc beton oszlopnak való öntvény sablont. Annyira lelkesedett, hogy fizetni is akar még. Pedig a takarítás, meg a törmelék elhordatása messze többe jönne.
Szóval, az út még ki sincs fizetve (mert a hitel keretek telibe le vannak töltve) újabb befektetésekbe mászok. Eszemben nem volt ez a kerítés dolog, de rájöttem, ha ezt most nem lépem meg, többet oda gép nem fog férni, hacsak le nem vágom a gyümölcs fáimat, de azokat sajnálom. Én ültettem őket oda, 15 évvel ezelőtt. Három almafa, egy dió és egy fenyő.

Elgondolkodtam, hogy milyen fura ez a Sors dolog. Hogy nem is annyira véletlenszerű.
Most jött a közvetítő, akivel eljutottam a csirkefarm tulajdonosához, és rá tudta bírni, hogy eladjon nekem 115 négyzetmétert a telkéből, hogy legyen legális kijáratom a mezőre (ez eleve örült gondolat volt...). Megemelték a kijárat díjakat ettől az évtől, erre a szomszédom is begurult, hogy csináljunk közös utat a mezőn. Egy időre elástuk a csatabárdot, igaz a béke pipát még nem füstöltük el. Ezek szerint a csatabárd zsíros papírba elcsomagolva helyes gondolat volt. Megcsináltuk a közös utat.
Erre a csirkefarmos elkezdett kerítést építeni, teljesen le akar választani minket magáról.

A kérdés, hogy mi volt előbb? A tojás, vagy a tyúk? Én indítottam el egy lavinát a telek vásárlási trükkel? Kispolgár Elemérnek könnyen születnek ilyen messianisztikus gondolatai, melyek aztán a prófétálás lelkéhez nyúl, de Hál'Istennek a valóság sokkal egyszerűbb, mint kiderítettem a kerítés vállalkozótól, a csürkefarm már minden más helyen lévő farmját új kerítésekkel keríttette be magát, egy projekt ami már két éve zajlik, tehát nem esik egybe az én ügyemmel.
Viszont, ami mégis hoz egy Istenes beavatkozást a dologba, hogy az utolsó percben jött ez össze nekem, mert ha most bekerítődik a csirkés, én többet soha nem tudtam volna kikérni egy vékonyka szeletet.

Tehát, néha hitetlenül állok az események előtt. Mi ez, ha nem valamiféle csipkebokor lángolás?
Nem, dehogy indítottam én lavinát, de ha sokat bambulok itt, elmegy az életet mentő helikopter is mellettem.
Ennyire fontos, hogy az ember nyitva tartsa a szemét és amikor kell, ne habozzon, hanem cselekedjen. Néha akkor is, ha nem látja a kiutat, az értelmét.

Az exkavátoros srác kitépte a fő áram kábelemet a földből. Pedig mondtam neki, vigyázzon rá. Mert valóban hatvan centire volt beásva, de ő azelőtt húsz centit letakarított a vegetációból és úgy ásott ötven centit a kerítés alapnak. A kábelem ott fityegett tíz centire a gödör aljától. Hogy hívja az erőműveket.. Mondtam neki ne hívjon senkit, megoldom én. Kiástam a kábel körül, előtte lezártam a fő biztosítékot (olyan szépen kitépte a kábelt, hogy rövid zárlatra sem volt ideje) és alátétes csavaros illesztésekkel meghosszabbítottam a kábeleket. Mivel három fázisom van, a nullal együtt 8 csavarral oldottam meg. Úgy csináltam a kötéseket, hogy ne kerüljenek egymásra, mert noha le is vannak szigetelve, sosem lehet tudni. Szépen sorba rendeztem őket. Minden csavaros illesztést leszigeteltem. Aztán egy fóliával jól körbe tekertem, azt minden milliméterében újra leszigeteltem szalaggal. Majd az egészet egy előre behúzott 110 mm-es lefolyócsőbe zártam, a végekbe pur habot nyomtam, mely gyakorlatilag az egész csövet feltömte, így gondoltam elejét venni a nedvesség beszivárgásnak.
Három óra alatt meg is voltam vele. Csak a tűző napon egy gödörben térdepelve... komoly megpróbáltatás volt.

Közben elgondolkodtam. Az iskolás éveimnek egyetlen értelme volt a 9-10-edikes praktika óráimnak, ahol a háromfázisú motor bekötését tanultuk. Egy egész panót kellett készítsünk, felfogva rá mindent, biztosítékokat, relés kapcsolókat, fázis cserélő reléket, gombokat, és a bekötéseket is meg kellett csináljuk. Emlékszem, minden más tantárgyból rosszul álltam, ebben első voltam. Imádtam. És az életben sokszor hasznomra vált. Olyan volt ez, mint az áramba való beavatás.
Azóta is én rendezem az áramos dolgaimat. A csarnokban, lakásban én húztam ki minden kábelt, a gépeket én kötöttem be, az olasz hikimiki lapszabász gépemből is kirámoltam az elektronikus relérendszert, miután az majdnem felgyúlt, és beszereltem ilyen hagyományos kattogós relét, ami sokat nem tud, de azt biztosan.
A gondolat folyamat az volt, hogy ez a praktikai tanulás mennyire volt predestináció kérdése, mennyire a véletlen műve? Van egy sorskönyv és ez ennek egy kikerülhetetlen állomása volt, vagy ez a felvett tudás húzta maga után a sorsot?

Számít az, hogy mit tanul az ember? Alakítja sorsát?
Vagy a sorsa viszi azokhoz a tudásokhoz, amire majd szüksége lesz?
Az emberi sorsnak lenne egy másvilági súgója a lelkén keresztül és az nem hagyja nyugodni? Miért van az, hogy bizonyos tudást hajlandó elfogadni, másokat nem? Tud valamit a tudata alatt?
Ezekhez a kérdésekhez az intézményes iskola egyáltalán nem keres válaszokat. Az iskola egy rendszert szolgál ki, a saját rendszerét építi. Nem foglalkozik a sors kérdésekkel, nem törődik az egyéni emberrel.
Viszont minden ember egyéni. A borzalom az egészben, hogy az iskola ezt tagadja, sőt azon van, hogy kiölje ezt az egyéniséget, egy kaptafára akarja erőltetni az embert.
Így születnek aztán a szomorú, elégedetlen, sikertelen sorsok.
A tragédia ott folytatódik, amikor az embert annyira legyengítik, hogy elveszti tudat alattiját, nem hisz önmagában, így nem hisz Istenben sem, viszont elfogadja, hogy lúzer és semmire sem jó. Hisz nem tud beilleszkedni de megjátssza a beilleszkedősdit, úgy, hogy felvesz egy minta polgár pofát: dolgozik (de utálja), vezetteti magát (de utálja) és így szépen utálja az egész életét.

És mindezek után, hogy mondjam azt másnak, hogy kövesd a saját utad? Légy önálló! Legyél saját magad ura! Vállalkozzál! Hogy mondjam?
Mert ha elmész a butyilovgyárba, noha boldogtalan és frusztrált leszel egész életedben, viszont van biztosítás illúziód, nyugdíj illúziód, mely humbugság akkor derül ki, amikor egy MR-t kell végeztess vagy egy vese műtétet, vagy akár egy banális vérelemzést, hogy abszolúte semmit, de semmit nem ér a biztosításod, ha valósan meg akarod ezeket kapni, ki kell fizetned kápéban.
És ki a franc éri meg a 65 évet, amikor állítólag nyugdíjba mehetnél? Hogyha meg is éred, annyit kapsz, hogy kitörölheted vele a hátsód.

Na mindegy. Valószínű napszúrást kaptam ahogy ott gubbasztottam a gödörben három órát, valamin kellett elmélkedjek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése