Miben hiszek

Jön az öreg rocker s utolsó számaiban danolja, hogy tulajdonképpen az összes fiatalkori lázadásainak nem látja értelmét s megbánta. S akkor ír egy elcseszett élet bluest.
Jön a fényes tökű Salamon s ossza a tanácsokat öregségére, hogy ejnye bejnye fiatalság, csinálj amit akarsz s gondolj amit akarsz, de ne feledd, hogy felelsz majd az isten előtt s lészen a bűn zsoldja a halál.

Húsvét fejében kéne valami felemelőt írjon az ember. Én pedig, noha nincs most okom rinyálni, beletörődött higgadtsággal könyvelem el, hogy sosem hittem a feltámadásban, másvilágban, nem érdekelt az istenes hatalom, erő, cél meg ígéret. Nem hittem sosem az elszámolásban, sem a vég nélkül zengő mennyei kórusban, vagy örökkön örökké terített asztalban. Veritábilis földhöz ragadt ember voltam mindig is, legfeljebb mint igen jól látták a térítők, egy bebarátkozó, ki nem tért meg és valószínű a nem megtérésre predestinált ama ördöng.

Noha pár hajszál gyökér próbál nekem még nedűt szívni a csillagszőtte istenségből az már nem elég, hogy alapot adjon. Hogy mégis mire vezethető vissza a kresztény gyökerem, mely mostanra igen lecsonkult, talán arra, hogy valamikor befixíróztam ennek a Jézusnak a mondásaiból egyet, hogy szeresd felebarátodat mint temagadat.
Mert olyan ember valék, aki szeretni éhes, hogy szeretve legyen. S ez a kombináció igen megtetszett nekem, a többi bagázsé, mely kivetítődik a makrokozmoszra, nem is érdekelt. Festői, költői túlzásnak tartottam mindig is.
S nagyjából el is telt életem (statisztikailag) oroszlánrésze ezzel, hogy próbáltam úgy szeretni, ahogy szerettem volna, hogy viszont szeressenek. Reményem nem a feltámadás, ahhoz kishitű vagyok, hanem reményem az, hogy valamennyit engem is szerettek. A többi az körítés. Nem fontos részlet.

Nemzetben is úgy hittem, ahogy Kiss Lajos tanárom mondta, hogy olvasni, írni, gondolkodni, élni anyanyelven kell. Nem beszélt idegen gyűlöletről, ellenségekről, jogokról, arról beszélt, hogy mi az, amit nem vehetnek el tőlem s azt fogcsikorgatás nélkül művelhetem: olvasni, írni, gondolkodni magyarul. Ebben a hitben nőttem fel, ebben éltem. A többi mind körítés.

Ha megfigyelem a kisember vergődését, mint a hatalmas lombú fa külső ágain himbálózó leveleit, hogy ott mennyire hetyke a hit, hogy tartózik valahová s tudja a törzs azt amit ő csak hisz, s hangyaként elkutyagolok a törzsig, ahol a hit már csak megtartó intézményként van, mert a sok hetyke buta levél súlya nagy s követeli a fenntartó levet, mondván mi ezt valljuk, noha ennek a vallásnak nincs égi eredete, hanem valami múltba gyökérző kezdeményezés az alapja, én ezen a hatalmas fán úgy érzem magam mint egy élősködő tetű. Pedig valamikor azt hittem a törzs valóban tudja mi a lényeg, s az a sok libegő levél sem lehet annyira buta. Ezért nem lettem egy ágacska, hanem csak egy tetű.

És mégis, van egy vitathatatlan bizonyíték, hogy ez az egész hitvilág egy emberi találmány, mégpedig az, hogy noha annyi ígéretet tartalmaz, viszont nagyon konkrét megkötésekkel, és senki de senki nem tartja be azokat az állítólagos istentörvényeket, csak ki próbálják magyarázni, átértelmezni, eltakarni, titkolni, mintha isten szeme mégsem látna bele mindenbe, mintha a szentlélek mégsem tudna bárkibe bújni, hanem az egész egy szemfényvesztő maskarádé, egy politikai diskurzus, egy bullsitt, mely igen jó melegágyat talál a kényelemben, a nemtörődömségbe, hisz nehéz úgy szeretni, ahogy szeretnénk hogy szeressenek. Mert az sok áldozat, türelem, megértés, bölcsesség és még sorolhatnám mennyi minden féle adottság szükséges hozzá, mely globálban nekünk ez magas. Lehetetlen.

Igen, én Jézusra tettem életemet. Nem bántam meg, mint a vén rocker vagy Salamon.
De azt a sok történelmi, vallásos zagyvaságot sosem vettem komolyan. Nem érdekelt. Nem a jövőbe néztem Jézusban, hanem igenis ebbe a rögbe gondoltam oda. Hogy jól vagy rosszul tettem? Ez az én tévhitem, ha tetszik. Ha minden csak képzelgés, az nem az, hogy a szeretet létezik. A szeretet is foghatatlan, hihetetlen, mégis van hatása. Én ebben hiszek.
A többi az mind körítés.

1 megjegyzés:

  1. Uff. Valahogy így. Egyre több mindenről úgy tűnik, igen hasonlóan látjuk.

    VálaszTörlés