A furcsa kép

Nézek egy képet és gondolkodom, hogy mi az ami nem stimmel. A kettéosztott kép felső felén szegényesebb ruhában gyerekek az utcán rohangálnak, labdáznak. Régi felvétel lehet, amikor még nem volt tévé, rádió, talán áram sem mindenhol.
Onlájn szótár segítségével kibogarásztam. Fent: ez volt igazán a gyermekkor. Lent: ez az egyik legnagyobb emberi tévedés.

Az alsó képen három gyermek egy modern kanapén ülnek, mindegyik kezében valamilyen kütyü: laptop, mobil telefon s ilyenek. Nem néznek egymásra, csak bambulnak a kütyükbe.
Az összeállítás célja felhívni az emberek figyelmét arra, hogy bezzeg a mi időnkben és bezzeg ma. Egy fajta reklám, mely a civilizáció romlására utal, a körömgomba elleni kenőcs és fogíny szuvasodás elleni fogpaszta reklámok reklám szünetében.
Mert mondom, nézem a képet és érzem, hogy valami nincs rendben.

Volt alkalmam sok ilyen nosztalgiázó korombelivel beszélgetni, hogy milyen szép idők voltak azok az idők, amikor naphosszat a kulccsal a nyakunkban lófráltunk a blokkok körül. Hogy voltak családok nyolc gyerekkel. Így áradozott egy valaki. Nyolcan voltak testvérek, igaz kettő közben meghalt. Tüdőgyulladásban az egyik, perforált vakbéllel a másik. Hordták egymás cipőjét. Verés sűrűbben volt, mint vacsora. Mégis felnőttünk, áradozik nosztalgikusan, majdnem nedves szemekkel a valaki, és sorolja, hogy pontosan a zord életkörülmények hatására lett mindenikből nagy ember. És sorolja nagyságukat. Pártfejes itt, pártfejes ott. De minimum mérnök az atomkutató központban. Igaz az egyik nyámnyila húguk semmire se vitte, de felvétették rajonfelelősnek a Bigbe.
Így áradozva nosztalgikusan nekem eszembe jutott az én nyakamba kulcsos verzióm, amikor a híres Vescan cigány a kártier legrettenetesebb cigánnya másik hat taknyos rettenetes cigánnyal majdnem elvertek, mert magyar voltam és nem való közéjük, és baj volt, hogy egyáltalán létezek. Ezért nincsenek nekem ilyen elérzékenyülésig szép emlékeim a nyakbakulcsos világból, amikor rongyosan szaladgáltunk azon a régi képen és önfeledten rúgtuk a labdát, mit sem törődve hogy van e valamink vagy se, hisz tele voltunk full boldogsággal. Bennem ez a kép egyszerűen nincs.
Viszont az a kép van bennem, hogy kerülő utakon jártam iskolába s szemem sarkából néztem, ha valamelyik rézbőrű felfedezne valahol. S örökké elkívánkoztam Amerikába ha már Kanadába nem tudok eljutni. Erre viszont nosztalgikusan gondolok mindig. Pláne mikor látom, hogy ezek a Vescanok felnőttek, politikusok lettek, s dicső sápadt arcú magyarjaink, noha beszélnek magyarul, de lelkük román, cigány s ezekhez hasonlók.

Nézem a képet és próbálom megfejteni az üzenetet. Mert mindennek van üzenete. Hogy bezzeg mi, ott a felső képen, rongyosan, tisztán, lélekben, szellemben fedhetetlenek, ártatlanok, de mégis erősek, egészségesek, bátrak s ilyenek. S bezzeg az alsó képen a mi gyermekeink, elpuhulva, eltunyulva, lélekben szegények, szellemben üresek, magukba zárva, na tessék: az új generáció. Mi lesz belőlük? Ők fogják a jövőt jelenteni? Miféle jövőre számíthatunk mi részükről?
Bezzeg azok ott fent, kik közelebb állnak az élethez, az igazsághoz, a mennyhez. Bezzeg itt ezek alant pihepuha kanapén ülnek és robotizálnak, nem csinálnak semmit. Nincs bennül élet, sem szeretet, csak magányos egoizmus, lefele néznek, mint a pokolba néző elesett, elkárhozott ember.
Na poftim (na tessék) kultúra.
Érzem a gyűlöletet a képből. A kárörvendést. A megvetést. Hogy amíg egyesek bezzeg, addig mások bezzeg. Hogy rohadna el ez az új generáció. Ezt érzem.
A kép összeállítója valószínű a két generáció közti különbséget akarja érzékeltetni, azzal a nem rejtett váddal, hogy azok a kütyükbe bambuló gyermekek hibásak lennének, valamiben vétkeznek.
Egyetlen egy kis részletkérdésre hívnám fel a figyelmét az ilyen szűzkurva lelki fehérekre, hogy azok a pihepuha kanapén ülő gyermekek szívesebben szaladgálnának, ha szüleikben volna egy kis közösségi szellem, mondjuk ami túllép a templomok kapuin, s ha a szülők történetesen nem azok a hajdani szaladgáló rongyos kölykek, akik felnőttek és minimum az atomkutatásban nem lennének mérnökök, feltalálók s ezekhez hasonlók, aki kitalálták a kütyüket például.
Mert hogy nem a gyermekek találták fel azokat a nyavalyás kütyüket, arra mérget mernék venni.
De biza ugyanezen félhullaságig elájuló fehér kurvák, amikor arról van szó, hogy autót kéne vásárolni, természetesen harminc éves részlettörlesztéstől sem riadnak vissza, csak klíma, gps és abs és kutyapiculája legyen benne. Ebben az érában, ahol a mosás is nagy dolog, amikor automata mosógép mossa a ruhát, nem kézzel súrolják a nagy lepedőket, hogy bezzeg van olyan, amelyik szárít is.
Ha csak egy cseppet is érdekelne minket a gyermekek valódi jövője, felállnánk és cselekednénk. Ha csak egy cseppet is érdekelne minket a gazdasági életünk, nemzeti sorsunk, az igazság s ilyen marhaságok, felállnánk s cselekednénk.
Azért néha figyelnünk kéne a szűzkurvaságunkat felfedő részletekre, hihetőbben kéne hazudjunk, olyat legalább, amit mi is elhiszünk, hisz azoknak a kütyüknek az árát mi fizettük ki, a száznyolc tévécsatornára mi fizettünk elő, internetre is mi utaljuk a pénzt.
Elfelejtjük, hogy amíg a gyermeknek nincs személyi igazolványa, nem tud szerződni.
Na így erről a furcsa képről.

6 megjegyzés:

  1. Amiben én nőttem fel, nekem az a természetes. Amiben most nőnek fel a kölkök, nekik az a természetes.
    Nekem a gőrkorcsolya, majd a bringa jelentette a szabadságot. Nekik a kütyü.
    Ha felnő egy kiherélt nemzedék, az el is fog halni. Aki nem kap meg mindent, hanem magának cibálja ki a földből, az nem fog a kütyüsökkel együtt kipusztulni.
    Ebből azért nem az következik, hogy a kütyü csak rosszat hoz. Inkább az, hogy ne szakosodjon a gyerek a műanyagsimogatásra.
    Biztos az az én bajom, hogy sem a mély nyomor, üldöztetés, sem a gazdag burok nem vett körül. Sőt, a környezetemben is hasonlóképp volt amire jutott, volt amire nem.
    Maradjunk annyiban, hogy a végletesek le fognak morzsolódni, és az élelmeseknek több esélyük van.

    VálaszTörlés
  2. Lehet, hogy a kütyüsimogatók lesznek a jövő sikeres programozói, informatikusai. Erre nem gondol senki? Ők lesznek a sikeresebbek, mert értik ezt a világot, s profitálnak belőle. ( egyébként lehet, hogy a kütyükön keresztül barátkoznak kapcsolatokat építenek. Sőt, elárulom a fiam egy angol sráccal barátkozott össze a kütyüiken keresztül, természetesen csak angolul tud vele beszélni. Most a gyerekem angol versenyeket nyer! ( pedig csak szórakoztak az angol haverral, de nagyon sokat jelentett ez a fiam az angol szókincsének) Szóval nagyon sok előnyt is jelent a lenézett kütyü. Szerintem nem értik, akik támadják, hogy mi ez. Persze lehet rosszul is használni, csak ebben élni, de nem hiszem hogy ez lenne a jellemző. Igen engem is irritál a jelen generáció lenézése, a bezzeg az én időmben duma. Nem hiszem, hogy attól váltak nagy emberré a múltban, hogy rongyosan fociztak! Talán irigyek a jelen generációra.

    Anna

    VálaszTörlés
  3. Kiváncsi vagyok, hogy ha a lenti fotón három könyvet olvasó gyerek ülne, akkor is ennyire ellenszenves lenne a kép az embereknek. Míg "nem csinálnak semmit" egymással beszélgetnek, játszanak (igen, gyakran ugyanazt a játékot, együtt, a maguk "kütyüjén"), kreatívak stb. Nem tudom, miért nehéz elfogadni, hogy változik a világ. Na de nincs ebben semmi új. Barátnőm nagymamájának még azt mondták, hogy az olvasás tönkreteszi a képzelőerőt, és rádió rohasztja az agyat.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Anna, és Kátya!
    Sajnálom, ha az írásunkból lenézés, és nem a féltés szólal ki!
    A gyerekek játszanak. Még a tanulás is tud játék lenni. Az angol is. Anyám pl. oroszul tanult nagy örömmel, mert ő akkor volt fiatal.
    Viszont könyvelőként dolgozta le az életét, és amikor a módszerváltás idején jöttek a Commodore számítógépek, meg később a PC-k, akkor szinte megszégyenült, a nemtudás elrontotta a nyugdíjhoz vezető utat. Aztán nagy űr, mert mit csináljon otthon a panelban?
    Apám zenész volt, és amikor jött a gépzene korszak, éppen csak sikerült annyi évet összegyűjteni, hogy nyugdíjat kapjon. Unatkozott a tévé előtt a füstben. A láncdohányos életmódja hamar elvitte tüdőrákkal.
    Itt vagyok én, aki láttam a csöves korszak kifutását a kollégáimon, és nekem a tranzisztor és az integrált áramkör már tananyag volt.
    Aztán jött a számítógépkorszak, és még éppen megcsíptem az elejét, de látom, hogy öreg vagyok hozzá. Nem most, már tizenöt éve hallottam először. Csak akkor egyből nem fogtam fel.
    Ne értsetek félre, ma is bekonfigurálok egy hálózatot, vagy megjavítom a tévét, de egyre kevesebb szerep jut a javításban. Az alkatrész aranyárban, és összemérhető az új készülékkel.
    S most jön a kontraszt.
    Ide költöztem egy faluba, ahol az öregek vígan elkapálgatnak a kertjükben, a fiatalabbak ülnek a traktoron, és egyiknek sincs olyan félelme, hogy éhenhal, mert elbocsátják.
    A kütyüsimogatás sem áll tőlem távol, illetve a párom sokat simogatja, nekem a nagy képerynő jobban tetszik. És a számítógép hozta az életembe. Egy irodalmi portálon ismerkedtünk meg.
    Egyszerűen az önvédelem mondatja ki, hogy találjuk meg a helyes arányt a kütyük és a mozgás között.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Hanczúr, nem tudtam, hogy a te írásod volt. Én is falun lakom, de nem hiszem, hogy a fiatalok itt traktoron ülnének mindannyian,( és gondolod itt nem akarnak számítógép elé ülni? Hát dehogyisnem. A traktoros is!). A fiam sem akar traktoron üldögélni, mint munkahelyen, de ECDL vizsgája már megvan. ( a nyelvvizsgája is. ) Azt hiszem többet kereshet programozóként, vagy egyéb IT szakmában, mint traktorosként, vagy napszámosként kapálgatva. Esetleg taníthat felnőttként interneten keresztül angolt, ha már ez a kedvence. Igaz? Azt hiszem a technika rendkívül gyors fejlődésével egyetértek, ( nehéz lépést tartani vele) és a mozgás sem rossz dolog. Ebben egyetértünk. Egyébként, ha jól emlékszem olvastam a blogodon, hogy a mooclist-en beiratkoztál phyton programozást tanulni. Jól emlékszem? Milyen volt? Bocsánat az ide nem illő kérdésért.

    Attila igaz, hogy nálatok az állam ingyen tabletet ígért a tanulóknak?

    Anna


    VálaszTörlés
  6. Egyértelműen a facebook generáció billentette át itt Romániában a Johannisz oldalára a szavazatokat. Mert a diaszpórában lezajlott szavazások hátráltatása felhergelte a facebookon csüngő fiatalokat és elmentek tömegesen szavazni. Eddig nem remélt kommentek százai szólaltak meg az erdélyi magyarok szájából a székely bunkujság ellen, kik nem engednek a huszonegyből, mintha nem ugyanazt a levegőt szívnánk.
    A gyerekek, a fiatalok, a felnőttek az internet segítségével végre kommunikálni tudnak, társra találni, barátokra lelni. Ritka, egyébként társadalmilag elítélendő elveire az ember nemcsak megértőkre, hanem hasonlóan gondolkodókra tud lelni.
    Lezajlik majd ez is, jön más, pontosan ezért nem kell kötődjünk vagy elítéljük ezeket a dolgokat.
    Minden infót a virágaimhoz a netről olvasom, most az alkotói asztalosságomhoz is a pinterest.com oldalról merítkezem, és ha nem lenne ez a blogom, egy frusztrált alkoholista is lehetnék egy rémesen elcsúszott társaságban, kik részegen talán megértenének.
    De a bejegyzésemhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy pont egy olyan osztotta meg a képet a facebookon, akinek az egész ház egy kütyü és egész nap lóg a neten. Néha ez is ihlet engem. S muszáj kiadnom magamból, hogy tovább tudjak lépni...azzal a rizikóval is, hogy valakiket megsértek...

    VálaszTörlés