Egypercesek a jóról

Egypercesek a jóról. S akkor mindjárt rákontrázhatok – saját negatívista stílusomban – hogy: mert a jók egypercesek. Milyen naiv vagyok. Azt hiszem, hogy attól, ha nem mondom meg, vagy jól megmondom ennek a világnak az emberi bajait, attól azok megszűnnek. Mennyiségem annyi, mint amennyi olyan ág nő ki a világon, mely nem természetesen nő felfele, hanem össze-vissza. Azaz rengeteg. Rusztikus jelenség. Hogy ez a rusztikus ág leng ide-oda, csak ennyi, egy lengő rusztikus ág.
Eldönthetem én, hogy na csak a jóra figyelek ezután és azt hittem nagy naivitásomban, hogy na csak győzzem írni a sok egypercest a jóról, mert annyi van a mindennapokban.
Hát ember, nyitom én a csipáimat erre, meg nyitom arra, nehogy lemaradjak valamiről, s úgy találom az egyperces jókat, mint abban a filmben, amikor az emberek felébrednek egy nap, hogy jé: nem születnek gyerekek.
Talán sok egyperces jó az is, hogy az emberek nem ütik le egymást. Még eljöhet egy olyan idő, mikor az emberek leütik egymást.
Elgondolkodtam ezen is. Hiába mondja valaki: ne gondolkodj annyit. De mit tehetek, mikor fél napig térden dolgozva foltozok valami törött padlórészeket? Nagyon naiv az a valaki, ha azt hiszi, hogy amikor az ember törött padlókat szerel, javít, hogy az ember abba belekoncentrál teljesen: szellemileg, lelkileg is. Dehogy. Minimum kilencven százalékát az időnek, amíg a kezem jár, s térdem, derekam ropog, a szellemem s lelkem máshol jár. Dehogy beszélek én a fával. Ezek ilyen asztrológus dumák, hogy az asztalos beszél a fával. Mese. Az asztrológus sem beszél a csillagokkal. Hanem félre. Oda beszél.
Na elgondolkodtam ezen az oda vagy nem odamondáson. Mert akinek görnyedek, az olyan ember, hogy azzal hiába vitatnám meg az istenes dolgaimat, meglátásaimat, érzéseimet. De eszembe sem jutna, felhozni vele a témát. Sőt, ha azt mondaná, hogy olvasta blogomban ezt s ezt s ejnye-bejnye, letagadnám, letörölném. Mert ő nem a dolgok megvitatásos világában él, hanem a parancsok világában. Ahol az abszolút igazság oldalán áll. Ahova nem fér több semmiféle diszkúció.
Elgondolkoztam, mi lenne, ha odajönne és azt mondaná, hogy de mondd, mitől nem tudsz fizetni te, hisz nézd, milyen jól megcsinálod te ezt a törött padlót, összevarrod, mint az orvos a vesét? Mert képzeletemben azon gondolkodtam, hogy miként is foghatnám rövidre a mondandómat? Honnan is kéne kezdjem? De az élet segít, mert nem jön senki ilyet kérdezni. Az akitől szeretném, hogy ilyet kérdezzen, nem is tudja, hogy én padlóját sebészként toldottam foldoztam. Így nem kell kínosan rövidre foglalnom a mondandómat. Ilyen a naiv ember, azt hiszi, hogy kicsisége valamit jelent ebben az életben. Csak én vagyok ilyen barom, hogy lereagálok egy egyperces jót, ami ugye kiderül, hogy ritka mint a fehér holló. Mert ha megjelenik, nem is látják. Mint ahogy egy nyíló ablakról visszaverődik egy pillanatra a napfény.
Ahol az abszolút igazság leledzik ebben a világban, onnan nem kíváncsiak, hogy a statiszták miért nem tudnak fizetni. Ők egyszerűen a nem fizetők kategóriája statisztikailag. És velük szemben eljárások vannak, nem rákérdezések.
Tudván ezt, igen valószínű bűnt vallanék és nem állnák ki elveim mellett, mert ki sem mondanám a bevezetőt, s takonyként lapulnék, mint egy elnyomott csiga.
Mit akarok én ezzel mondani?
Persze az internet világa, mondhatják rá: szennyes. Mint szenny, azért szálltam le a fészbukkról, hogy ne szennyezzem a világot, mert ott minden olyan szép, napos, hogy minden mukkot rögtön lecsapnak. Mint makacs legyet, ki összevissza piszkol és zümmög. És visszavonultam ide ebbe a blogomba, mert itt még el merem mondani mi jár naiv fejemben. Mert ugye egy blogba az ember bemegy, kimegy, ha akar visszajön, ha nem akar, nem. Hús-vér ismerősöm ha ide néha betéved, annak tudom nem ártok. De zöme ismerőseimnek nem téved ide. Mert nem akar. És ez a szerencsém. Nekik csak azon részem kell, ahol derekat, térdkalácsot nem kímélve műszerészként megorvoslom a törött padlót. De mikor alattvalója szólt hozzám, hogy akkor még azt is, meg még azt is, akkor úgy találtam illőnek, hogy valahogy ropogós csontjaimmal felálljak s ha csillagokat is látnak szemeim, de tiszteletből felálljak előtte, míg hozzám szól.
Tulajdonképpen én vagyok az örök, láthatatlan jó. Hajtott fővel engedelmeskedek, nem csak egyperces erejéig, hanem feszt. Ha nem gondolkodnék, tökéletes barom lennék.
De ha jönnének és azt mondanák, hogy a blogom egy ártalmas manifeszt és tessék törölni, én azt hiszem letörölném.
Mert még az ellenségemnek sem ártanék semmivel, semmiképp.

5 megjegyzés:

  1. Remélem, ilyen kérés nem fog jönni, hogy töröld a blogodat. Mert igaz, hogy nem a napsugárra, buksisimogatásra vágyóknak írsz, de azért vagyunk egypáran, akik értjük a "dürgést", és ha kell, és másképp nem is tudjuk mondani, mégis mondom: "Te Muzsi, nem baj, ha gondolkodol, és nem vagy barom, és ha térdenállva is megcsinálod azt a padlót - mert kell, akkor ez így rendjén is van. Ja, hogy nem ettől leszel milliomos? Az biztos...De hátha kisül belőle valami...Csak gondolkodj még, mert azért a gondolataid valahol a lelkekben elülnek, mint a magok, s talán valami okosság fog belőle sarjadzani. Nem tudom.

    VálaszTörlés
  2. Én is szeretem olvasni amiket írsz. Igaz, általában elég nagy a szám, folyton itt kommentelgetek, de nem tehetek róla ösztönösen "felrázó üzemmód"-ba kapcsolok ha valakit búsulni látok/hallok, hiába, a bőrünkből nehéz kibújni, de remélem azért te sem bánod hogy így van ez... :)
    Csak fel a fejjel, az a lényeg!

    VálaszTörlés
  3. Fel a fejjel, mi? Taknyot-nyálat lenyelve, de méltósággal felnézni, mi?
    Tudod azt a dumát? "Hogyha nem úgy csináljátok, ahogy én mondom, azt fogom csinálni amit nagybátyám csinált?
    Aztán miután úgy csinálták, ahogy kérte, visszakérdeztek: na de nagybátyád mit csinált? Erre a muki: a nagybátyám felült a lóra s elment..."
    Na ilyen az én helyzetem is...

    VálaszTörlés
  4. Nem tudom, és nem is tudlak befolyásolni, hogy töröld, vagy ne töröld.De hogy szegényebb lesz a világ a blogod nélkül, az hétszentség...

    VálaszTörlés
  5. Attila, köszönöm a biztatást. Valójában nem is tehetek másként, mint leírjam amit gondolok, érzek. Megteszem akkor is, ha majd nem publikálhatom.
    Megtisztelő számomra, hogy ilyen mélyre ástál.

    VálaszTörlés