A szegőléc

képszursza: blog.ebnevelde.hu
Ma is volt egy ilyen szar helyzet, amikor egy kliens félreértett. Elgondolkodtam ezen, hogy milyen önkínzó vagyok. Mint egy fakir. Annyi a különbség, hogy nem szegekre fekszem vagy égő parázson járok, hanem beletaposok a mit tudom én mimbe. Nem is tudom, minek vállaltam el, az a baj velem, hogy amikor megkérnek valamire, nem tudok nemet mondani, mint most sem, mert azt mondta a néni, hogy tudja, van a konyhaajtónk és nincs szegőléce és emiatt mind repedezik a fal és hullik, tudja, ott az illesztésnél. Tudom, miről van szó, és azt is tudom, hogy nincs a földkerekségen asztalos, aki egy ilyen szar szegőlécért elmegy valakihez kétszer, egyszer lemérni, egyszer meg felszerelni. Mert időtöltés, szar és kicsi munka, az ember meg ha megkéri a becsületes árát, az is égbekiáltóan sok. Ez az a zóna, kategória, ahol az embert könnyen félreértik. Ha egy hülye lépcsőre azt mondják, hogy harminc ezer, azt mondják jó, de az lépcső. De ha egy semmi lécre azt mondja az ember, hogy harminc, nem ezer, hanem csak így egyszerűen harminc, soknak tűnik. Pedig ugyanaz az idő a lépcsőben talán százharminc. Persze, ha az ember talál egy egyházi munkát, ahol egy lépcsőt le tud nyomni harminc ezerért. Mert más asztalosnál ugyanaz a lépcső tizenöt ezerért több, mint annál az asztalosnál, aki harminc ezerért csinálja. A pályázós világban a számok felfele kisebbednek, nem lefele.
Egyszer nagyon egyszerűen elmagyarázta nekem egy volt barátom ezeket a különböző áras szerződéseket, hogy amíg az egyiknek megadja a harminc ezret, a másiknak a tizenötöt sem. Hogy hogy is van ez? Mert ezt sosem értettem. De aztán felvilágosított. Hogy az Úr is másként szerződött a szőlőmunkásokkal, nem egyformán fizetett nekik ugyanazért a munkáért. Ha az Úr velünk, akkor kicsoda ellenünk? Nos, ezt az ekuációt, jó tudni a magamfajta asztalosoknak. Ezt az ekuáció szót nem azért írtam, hogy Fricit idegesítsem, hanem azért, mert ez adekvált ezekhez az uras körökhöz.
Nos ez a néni, nézte amíg izzadt homlokkal és valószínű nehezemre eső sűrű lehajolásomra véstem a szegőlécbe a csempe szegőpárkány helyét, mert jó, hogy első látásra úgy tűnt, nem egy nagy dolog ez a szegőléces munka, de mikor leszedtem azt a régi toldalék lécet, akkor derült ki, hogy tulajdonképpen az ajtó mellett az a mi mind repedt és hullott, az valami rosszul kijavított feltöltés volt, mert amint mind hullott az idők folyamán, mind tömték vissza és volt ott beton, volt ott gipsz, meg mindent amit akarsz, nem számított, mert a festék mindent eltakart, de igenám, éppen akkor kezdett minden szétesni, amikor jött az asztalos és azt a hajszálrepedést akarta eltakarni a szegőléccel. Erre meg omlik az ajtó körül minden. Talán az ajtó fölé akasztott korondi tányérok szentlelke tartotta eddig azt a vakolatfélét. A lényeg lényegórum, hogy két órás munka után, szerintem jobb lett az ajtó körül a dolog, de több repedést okoztam, mint eltakartam. Sőt, most ünnep idején, festeniük kell a szegőlécet, a néni azt mondta, hogy hát akkor az ajtót is lefesteti az urával, de ha már a konyha ajtót lefesteti az urával, akkor a többit is lefesteti, mert hát hogy néz ki?
Hát szerintem a néni megalkotta a véleményt rólam, mert azt a szegőlécet sem tudtam úgy feltenni, hogy az ajtó tokon is zárjon és a falon is, mert a két dolog nem volt egy síkban. Mert valamikor azt a töltő lécet pont ezért találták ki ezeknél a régi tömbház lakásoknál, mert az ajtó tok nem volt egy síkban a fallal. És ez a léc meglopta a szemet. Milyen asztalos az, aki egy szegőlécet sem tud rendesen feltenni? Világos, hogy adjál egy ilyen asztalosnak harmincezres lépcsőt? Lám a magára valamit adó asztalos azt mondta, óh csókolom, én ilyen szegőlécekkel nem foglalkozom, csókolom. Nincs nekem időm erre. Nagy munkákra vagyok beállva, nem szegőlécekre.
Na de érdekes helyzet állt elő a néninél, amivel még szánalmasabbá váltam, mert elmondta, hogy a fiának bútorgyára van, és ki fogják cserélni az ajtókat, rendes komándára rendelt ajtókkal, nézze, ilyen cseresznyéből, és mutatta a cseresznye bútort, ami valóban szép volt, ilyen ipari munka, ami nem esetem, de szépnek szép. De hát a fiának nem mondhatja, hogy most karácsonyra neki ide szegőlécet szegeljen, mert a fia komoly dolgokkal foglalkozik, nem ...és rám való tekintettel nem dezvoltálta a témát, de én oda gondoltam, hogy ilyen szar szegőlécekkel. És akkor van magának is műhelye? Ööö...igen, egy kis szerény műhelykém, nem gyáram, mint a fiának, és töröltem magamról az izzadság cseppeket.
Talán azzal kéne kezdjem a helyes marketingemet, hogy ilyen munkát többet ne vállaljak. Mert most sem a pénz volt, hanem az, hogy megkért. Erre jön ez az asztalos, és jobban megrepedt a dolog. Mint a fogorvosnál, az ember elmegy, hogy fáj egy fog, van ott egy kis lyuk, oszt a dokiné fúr egy krátert és kiderül, hogy még más nyolc fog is lyukas...és két gyökeret ki kéne vésni...
Na de a helyzet ennél cifrább, mert a néni szólt volt ő egy ismerősüknek, aki valamikor asztalos volt, most már tanár, nem asztalos, hogy azt a szegőlécet szegelje már fel, de az sem ért rá sosem. Most akkor az lesz, hogy megy ez az ismerősük, aki ma tanár, de valamikor asztalos volt és azt fogja mondani, hogy na látod? Nem volt türelmetek kivárni engem, egy pancserrel hamar hamar összevertétek a dolgot.
És ha nem kellene most uzsonnát csomagolnom a fiamnak, hogy iskolába menjünk, a szegőléces történetemet is tovább bonyolítanám, mint a „Dallas” sorozatot....

3 megjegyzés:

  1. Ókor tán borúlátóbb vagy a kelleténél. :)

    VálaszTörlés
  2. Hallod e te Józsi? Pukkadj meg! Ha ez az írásom sem pozitív, akkor menj szerzetesnek!!!:-)

    VálaszTörlés
  3. Szia Attila! Nagyon tetszik ez az írás, annyira tükrözi a helyi viszonyokat! Nem borúlátó, teljesen realista...tényleg így lesz, hogy a sok okostojás majd jön, és kommentálja a dolgokat. Adri

    VálaszTörlés