Arzsentina.

Zsanónak köszönhetően, aki bevállalta az iskolai vakációban, hogy délutánonként a gyermekekkel társas játékozik, volt nekem is egy egy szabad másfél órám, amit rögtön a műhelyben töltöttem el.
Szeretek dolgozni. Munka közben elnéztem és elgondoltam, hogy persze, már nem elemzem tudatosan, hogy egy fa ajtónak hány és milyen munkafázisai vannak, viszont minden porcikájáról sokat lehetne mesélni. Hogy mi miért van úgy, és mit hogyan kell csinálni, hogy olyan legyen.
Elgondolkoztam azon is, hogy minden hír arról szól, tömegesen zártak be asztalos műhelyek. Nemcsak Erdélyben. Egész Európában. Vannak emberek akik hibáztatják a kormányokat, vannak akik azt mondják túl sokat akart az ember. Hogy azt hitte fenntartható a fogyasztói társadalom. S akkor hozzák az olyan példákat, mint Argentina. Hogy bezzeg azok milyen nyomorban elvannak. És már majdnem elkap engem is a lelkiismeret-furdalás, hogy én mi a francnak nem tudok olyan nyomorban élni? Miért nem tudok annak örvendeni, hogy az én kormányom nem éppen annyira korrupt, bezzeg máshol rosszabb? Hálátlan kutya vagyok? A kilencvenes évek után az volt a felháborító, hogy minden iskolázatlan takony vállalkozott. Hogy műhelyek nyíltak, minden utcában voltak mindenféle műhelyek. Csúfolkodtak is ezzel, hogy akármilyen „Jóska&Pista Srl”. Aztán jött az eurohullám, hogy fingani sem lehet hatszáz papír nélkül. Hogy nem lehet csak úgy jóskapista széréléket létrehozni, ha nincs mestered s miegymás, s jöttek a mindenféle privát balettegyetemek, láss csodát pontosan olyan iskolázatlan személyek hozták létre azokat, mint talán a Jóska vagy a Pista. Csak a szarházi -féle Jóska vagy a Pista, nem az a becsületes munkás-féle jóskapista. Aztán még a szakiskolákat is bezárták, mondván, hogy egyetem kell mindenhez és nyelv vizsga is szükségeltetik. Most meg jönnek, hogy bezzeg arzsentina, és mi a franc kell az embernek egyetem ahhoz, hogy pincér vagy asztalos legyen? Mert jó, hogy mindenki egyetemre jár és az országban nincs egy becsületes asztalos, vagy pincér. Hát azt a rézfán fütyülőjét még máma!
Elgondolkodtam azon, hogy a kis embert teszik örökké jobbra meg balra, és örökké szidják. Pedig nem tesz szegény mást, mint örökké csak ide vagy oda megy, ahova mondják, hogy menjen. S akkor most megint lebasszák, hogy égjen a pofája azért, mert elektromos kávédarálóra mert álmodozni és vett egy rohadt plazmát, hogy azon nézze a kedvenc sorozat filmjeit. Szóval reggel arra buzdítod, hogy vegyen egy rohadt plazmát, mert még a tehénpásztornak is van plazmája, és este meg lebaszod, hogy kinek képzeli magát, hogy plazmát mert venni, hogy emiatt ment tönkre?
Úgy össze vannak kavaródva a dolgok, annyira elvesztette minden az értékét és hitelét, hogy nem csoda, ha az emberiség jelen pillanatban letargikus és apatikus. Mindenki le van törve. Amit én látok az az, hogy nem is annyira az anyagi csőd az, amiatt mindenki le van törve, hanem azért letargikus mindenki, mert rájött, hogy semminek nincs már értéke. Mert akárki lesz a vezető, csak bandita lesz, sőt már mindenki, még a legfelsőbb intézetek is, akik asszonták magukról, hogy az Istennél bejáratosak, még azok is azt mondják, hogy ember vedd tudomásul, hogy ez mindig is így lesz ezután. Sőt, pontosan az egyházak szuggerálják, hogy kálmo bámbini, örvendj, hogy van egy lyuk a seggeden és még tudsz szarni. Szóval te vagy a hibás mindenért te hé szegényember. Pofa be, mert plazmát akartál. És mit tud mondani védelmére a hé szegényember? Semmit, mert még van harminchat részlete a plazmából.
Nem korrekt ez így gyerekek. Látom én, hogy mely asztalos műhelyek virágoznak a krízisben is. Látom én, hogy amint tönkremegy öt asztalos műhely, az az egy ötszörösen megnövekszik, mint a Bakugan szörnyekben, ha megeszik az ellenfelüket, azoknak az erejét is megkapják. Már nem elég az adó, kell az egész ország. De úgy kell az egész ország, hogy a kis ember érezze szarul magát. Hogy még ő kérjen bocsánatot.
Elgondolkodtam azon, hogy sem állam, sem alapítvány nem volt képes megőrizni a hagyományokat. Például az asztalos szakmát. A nonprofit szervezetek nagyjából addig őriznek valamit, ameddig van mit lefejni. Amikor már nincs amit lefejni belőle, akkor rájön, hogy akkora a krízis, hogy nem lehet megőrizni a hagyományokat.
Elnézem ezt a Zsanót, ahogy teljesen ingyen jön és játszik a gyerekekkel. Még neki kell telefonálgatnia a szülőknek, hogy na mivan, nem jönnek a gyerekek? Hát nem nagyon jönnek a gyerekek. Vagy a szülők sem nagyon motiváltak? Ki tudja már ezt megérteni? Azért egy pár gyerek összegyűl. És jókat játszanak. És amíg játszanak nem nézik a tévéket. Nem ülnek számítógépek előtt. Nem osszák a semmit a fészbukkon. Én is ez idő alatt egy picit dolgozhatok. Elgondolkodtam ezen. Hogy mekkora misszió áll előttem. Hogy mekkora hazafias misszió áll előttem. Hogy mentsem meg a szakmát. Mentsem meg az asztalos szakmát. Mert az intézmények most nem a szakmák megmentésével vannak elfoglalva, ki tudja mivel vannak elfoglalva? Abba is belefáradtam, hogy várjak, hogy reméljek. Nem várok senkire, nem reménykedek többet semmiben. Rájöttem, ha magam kézbe veszem a dolgokat lesz valami, ha nem, nem lesz semmi. Hogy mi lesz? Önámítás vagy remény? Azt is ki tudja? Mert lám egy szar könyvtárba beiratkozni már a megyéhez kell menni. Ki tudja milyen új papír rendszert fognak kitalálni, hogy százszázalékos legyen a tehetetlenség, hogy biztos ne lehessen csinálni semmit?
Azt mondta Zsanó, hogy csak azért is felkelt a fotelból, mondván elég, valamit tenni kell, mit lehet tenni? Ha mást nem, akkor játszunk! Én is azt mondom a magam bunkó asztalos módján, bassza meg, valamit tenni kell. Bármilyen banálisat, bármilyen egyszerűt, bármilyen nevetségest, de tenni kell!
Ezeken gondolkodtam.

3 megjegyzés:

  1. Tetszik dez az írásod. Pozitív. És mi is erre jöttünk rá mostanság. Hogy valamit tenni. Ha nonprofit módon, akkor is. Olvastunk interjúkat önkéntesekkel, ismerünk is egyet-kettőt, Teréz anya is írt pár okos dolgot az önkéntességről, Csaba testvér is mondott pár jó dolgot. Az a közös mindenki elmesélésben, hogy azt mondják, nem tudják ,hogyan, de kialakul.Lesz pénz, kerül eszköz, műödik a dolog. Mintha valami láthatalan erő odaterlné a pénzt, a jó energiákat. Érdekes, izgalmas, tanulságos...Adri

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik nekem is ez a pozitív végkicsengés :-)))csak váltig azon gondolkodom, hogy biztosan nem itt élsz Budapest környékén? Mert tisztára olyan, mintha az itteni viszonyokról olvasnék :-(((

    VálaszTörlés
  3. Érdekes. Nekem is az forog a fejemben, hogy valamiféle karitatív munkát vállalok fel. Juszt is! Na most! Ha lehetőleg mindenki oldja meg a maga problémáját, meg aki csak tud az dolgozzon ingyen .... akkor mi a francnak etetjük az a rengeteg szarházit?

    VálaszTörlés