Főállásban szülő

Volt aztán bébiszitterünk, aki a fiúcskánkra ügyelt, merthát nekünk húzni kellett a lóvéért. Kacifántos módon találtunk bébiszittert. Szórványban majdnem lehetetlen magyar bébiszittert találni. Egy személyt, aki hajlandó lealacsonyodni egy gyermek ügyelésére. Talán egy évet volt bébisziszterzünk, ahogy szoktam mondani. Mert több volt benne a sziszterz, mind a bébi. Arra lettem figyelmes, hogy esténként, mikor hazaértem, a fiam elkezdett olyan módon kedveskedni, ami nem ő volt. Rájöttem, hogy a srácot a sziszterz kedveskedni tanította, hogy mint szülőt levegyen a lábomról, hogy ugye milyen jó nevelést kap a gyerek a sziszterztől. Aztán egyszer összevágott a türelmem vége és a fizetés emelési kérelme a sziszterznek. Noha nem volt alulfizetve a csaj. De próbálkozott. Sőt, azt mondta, hogy másképp elmegy. Ezzel betelt a pohár. Azt mondtam, menjen. Csodálkozott, és elment. Azt hitte, megemelem a lóvéját. Másnaptól otthon maradtam, főállásban apuka lettem. Egyből.
Eltelt lassan öt év azóta. Tönkrement a táviratilag vezetett műhelyem, az embereim megloptak, szerszámaimat ellopták, a munkákat elfuserálták, elkezdtek inni, miegymás. Választanom kellet, a műhely, vagy a fiam? A fiamat választottam. Eltekintve minden anyagi hátterétől ennek a bevállalásnak, ma is azt mondom, hogy életem egyik legjobb döntését hoztam. Persze, társadalmilag elmerültem, beolvadtam a névtelenségbe, de közben rájöttem, az ember túl nagy árat fizet, csakhogy benne legyen ebben a társadalmiskodó játékban. Én megszűntem ebbe az alapba fizetni. Lehet másnak áldozatot jelentene, én rájöttem, hogy mint szülő, kutya kötelességem, függetlenül attól, hogy kinek mi a véleménye róla. Persze, a hátam mögött megmosolyogtak. S akkor feladtad a műhelyt? Fel, mondtam. Csak néztek.
Nem voltam eléggé határozott, nem voltam elég merész kijelenteni, hogy vége, ma tisztán látom, meg a számok is azt mutatják, hogy a műhelyt másnap be kellett volna zárnom. Nem távirati stílusban vezetni. Mint ahogy minden normális ember, azt be kellett volna zárnom. De volt bennem akkor még ez a társadalmi, szociális putypurutty, hogy jaj szegény embereimmel mi lesz? Talán ez a túlzott aggodalom hatott rájuk, hogy elkezdtek alkoholizálni. Tulajdonképpen én voltam nekik a felnőttsziszterz. Ott voltam nekik, hogy éljenek. Mihelyt nem voltam, ki tudja, talán végre kibontakozhattak. Nem , be kellett volna zárnom a műhelyt és azt mondjam nekik, mint ahogy nekem mondták, nem tudunk Tata olcsóbban dolgozni, mert akkor inkább elmegyünk. Azt kellett volna mondanom, fiúk, nem tudok a seggetekben lenni, loptok, hazudtok, isztok, nem dolgoztok, szevasz. Ezt kellett volna csinálnom. Nem csináltam. Mindegy. Most is azért írom, hátha valaki tanul belőle.
Mást akarok én ma megírni.
Mi lenne, ha a kormány azt mondaná, hogy legyen ezentúl a szülői hivatás, legalább olyan, mint bármelyik más hivatás? Nem arról beszélek, hogy ezért fizetést kapjon valaki, hanem arról, hogy ahol az egyik szülő gyermek nevelésért kimarad a munkából, a másik szülő bizonyos adókedvezményeket kapjon. A feleségem, mint vállalkozó, a múlt évre csekély nyolcezer lej adót kell fizetnie. Rengeteg pénz az. Ha például azt visszafordíthatja a család a gyermeknevelésbe, egy az, hogy kurva jól jönne az a pénz, más perspektívába helyezné az én szülői hivatásomat, a másik meg az, hogy csak betolnánk ezt a lóvét a kereskedelembe, ahol áfaként, meg munkahely teremtésként megkapja az állam ezt a pénzét. A harmadik dolog meg az lenne, hogy ha több szülő maradna otthon a gyermekkel, felszabadulna több munkahely, gyakorlatilag megszűnne a munkanélküliség, a gyermekek boldogabbak lennének, jobban fejlődnek, talán több gyermeket vállalnának a fiatalok és így leszünk egy boldog, ha nem is gazdag nemzet. Nem kell ehhez sem jobboldali sem baloldali ideológia, stratégia és ezekhez hasonlók, hogy nem mondjam azt, hogy a kutyának a veres piculája. Csak élni kellene a szavazati jogunkkal.
Arról nem is beszélve, hogy mennyire más a családra nézve, ha egy szülő teljesen a karrierjére tud támaszkodni, tudván, hogy otthon a dolgok jó kezekben vannak, és hát a másik szülő sem űl tétlenül otthon, mint a béjbisziszterz. Én is néha lelopakodom a műhelybe, mikor a srác sulizik, dolgozom, néha délután is egy egy órát, jelen van ő is, látja az életet, sokat beszélgetünk, vitatkozunk, nem szabad ezt kihagynia egy szülőnek.
Tulajdonképpen mi gátol meg minket abban, hogy ne kezdjük el rángatni a fészbukkot, hogy gyerekek, ezt a dolgot is meg kellene lovagolnia Kelemen Hunornak, ha kell neki a szavazatunk? Semmi. Semmi sem gátol meg minket ebben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése