A lenti és a fenti

Nem is mondtam, hogy sutyiban mi jár az eszemben. Azt biztosan tudjátok, hogy energetikai válság elé nézek, csak még húzódik nyúzódik a dolog, mert akinek fontos, az nagyon biztos akar lenni a dolgában. A másik a kezdődő gerincsérvem, amit hálásan köszönök a nehéz bútorlapoknak, naponta megküzdök egy egy derékfájással. Meg aztán faszák a térdkalácsaim is. Nincs velük nagy baj, csak éppen nem számíthatok rájuk. Meg aztán ez a krízis. Hogy nincs munka, de ha lenne se nagyon tudnék vállalni, mert először is főállású apuka vagyok, aztán asztalos, ha éppen ráérek. De nincs munka. Ami van annyira szar, hogy nincs a házban rá pénzem, a különbözetet kifizetni.
Törtem a fejem, törtem a fejem. Hónapok óta töröm a fejem, mitévő legyek? Az egyik nap kibontottam a régi dobozokat, amikben hordom évek óta a szüleim iratait, hátramaradt dolgaikat. Azt keresgéltem, hogy ezért a magyar állampolgársági ügyben találok e valami magyarságomat igazoló papírt? Valójában nem nekem kellett, hanem az egyik unokatestvéremnek, hívott, hogy nincs e vajon nagymamától valami papír? Mondtam neki, te nem hiszem, de megnézem. Azt tudom, hogy van egy megkezdett regénye és néhány verse, meg itt van nálam a fényképező gépe, amivel járta a csurilai dombokat télen a fagyban, hóban, farkasok közt, hogy betevőért a falusiaknak képet csináljon. Fából van, tudtad bazeg? Hallhatóan nem érdekelte. Ez megnyugtatott.
Nosza nem kaptam semmi olyan papírt, ami igazolná, hogy magyar volnék. Viszont találtam mást. Egy doboz alján egy fajátékot. Egy kis fa disznó ólat. Ez az a játék (lásd a képen a kávéscsésze és laptop között) volt, amire tisztán emlékszem, azt mondtam az öregemnek, eléggé idegesen, hogy mi a fasz, te azt hiszed, hogy valaki kifizeti neked ezt a babra munkát? Nemcsak ezt a disznóólat csinálta ő. Sok mindent csinált az öreg. De akkoriban még tervben sem volt az emberiség életében az internet. Na ez a cugaól engem megérintett. De aztán mennyire a fiamat! Azt mondta rá de klassz ez a kulipintyó öregem! Klapa haver, menő cucc! Hát én csak álltam és néztem a fiamat, mennyire elvolt varázsolva tőle, mennyit babrálta. Nem akartam hinni, hogy értékelni tudja a részleteket. Megértettem az öregem eszejárását, hogy azért dolgozta ki részletesen, mert tudta, hogy a gyermekek észreveszik a részleteket. Azt mondta a fiam, hogy eddig ez a legklapább játéka, ami eddig volt. S akkor kezdte előhozni az összes lego embereit, és beköltöztette őket a cuga kulipintyóba.
És persze megkaptam a régóta várt impulzust. De hagytam dunsztolódni egy kicsit ezt az impulzust. Mert sok impulzust kaptam én az életemben, nagyon kevés bizonyult igaznak. De ennek van valami rejtett múltbeli üzenete, olyan mint egy befejezetlen regény, ami most előjött, hogy befejezzem. Így okoskodtam. Ez az egybeesés is érdekes. El kellett érjem ezt a kort, ezt az állapotot, hogy kinyissam azt a dobozt. És láss csudát. Még olyan érzésem is támadt, hogy vajon a megannyi szakmai tévelygés végre az igazságra jut? Habár ha belegondolok, a tizenöt év rabszolga munkára és az idő alatt felszedett szakmai tapasztalatra, a gyermek játékokba bele tudnám írni azokat a verseket, amiket nem tudok emberi nyelven elmondani. És talán a nyelvemet is kiölthetem az energiára. Mert ehhez csak egy jó nagy ablak kell, és az van hálistennek elég. És a derekam is megpihenhet végre, és a térdem is.
Látom már a tervet. Látom a részleteket. Érzem a sikert, a lehetőséget. És még ki tudja mit rejt az egész? Ennek az előkészületeiben leledzem, erre állítom be az úgynevezett alsó műhelyt és a felső műhelyt. De erről majd máskor.

1 megjegyzés:

  1. Sok sikert a terved megvalósításához.
    Tényleg nagyon mutatós kis darab:)

    VálaszTörlés