A krisztusi éra

Közel húsz éves távlatból tudtunk egy kicsit újra elbeszélgetni a sógorral. Más irányból jőve, mégis nagyon úgy látszik, hogy valóban minden út „rómába” vezet. Más más szemszögekből néztük a világ menetét az elmúlt húsz év alatt, a végkövetkeztetések mégis nagyon összevágnak, mintha több problémának a megoldása csak az a bizonyos egy közös megoldás létezne, vagyis minden történésnek ugyanaz lesz a vége.
Hogy milyen világ lesz? Jézus azt mondta, figyeljétek az időket, onnan megtudjátok. De ha nem is mondta volna, ha megfigyeljük az időket, talán megértenénk a jövőnket. Nem valamiféle misztikum ez, hanem egy kis tapasztalat keveréke a megfigyeléssel, hisz az élő világ mindig előrejelez valamiféle képpen valamilyen nagyobb történést, katasztrófát. A természeti őserő és talán a tudatalatti mindig előrejelzi a változásokat.
Nem tudom elfelejteni azt a filmrészletet, ahol egy orosz család nagy nehézségek árán, több éves fáradság és vándorlás után eljutnak valahova a vadnyugatra, ahova vásárolták a földjüket, ahol végre szabadon gazdálkodhatnak. Nem állt be rendesen a tavasz, és a bandita hordák lemészárolták az egész családot, gyermekeket, öregeket, nőket megerőszakolták, aztán végeztek velük is. Történt ez az eset, és még ki tudja hány ezer ilyen eset az úgynevezett krisztusi érában. Magamnak így neveztem el ezt a mi kis kétezer évünket, hogy a krisztusi éra. Krisztusi kor. Nem bronz, nem vas, hanem krisztusi.
Sokan felnőttek el vannak ájulva a fiatalok miatt, hogy mennyire más a mai fiatalság. És tényleg más. Az utóbbi évtizedekben, valóban úgy néz ki, hogy másakká válnak, mindenféle pedagógiai eszközt bevetve is. Rossz e vagy sem? Sosem tudtam ebben egy konkrét állást foglalni. Nem foglaltam semmilyen állást, mert éreztem, hogy a dolog nem csak ennyi, hogy a mai fiatalok valamiért rosszabbak. Mi hajlamosak vagyunk a világot úgy látni, ahogy elmúlt. Nem ahogy jön. Mi mindig a múlthoz igazodunk, minden értéket a múlthoz viszonyítunk, de arra talán senki nem gondol, hogy a jövő másfajta értékrendet hoz magával, és az talán eszünkbe sem jut, hogy a mai fiatalok viselkedés változása egy valamiféle adrenalinos felkészülés egy jövőre. Egy jövőre, ami talán borzasztóbb is lehet, mint ahogyan mi azt le tudnánk festeni.
Ez a túlzott megbocsájtási hajránk, amit a krisztusi éra belénk oltott, megpuhított minket. Nincs testi és nincs lelki erőnk. Olyanok vagyunk, mint valami virtuális lények, vagyunk, mégsem vagyunk, többnyire szellem által létezünk, semmint test által. Elszállt az agyunk. Benarkóztuk a lelkünk ezzel az isteni dühvel. És talán a fiatalok teste, lelke, szelleme rúgkapál, mert valahonnan kapja az infót, hogy valami más lesz az élet, mint ahogy tanítják.
Erre nem gondoltunk.
Ha nézzük az időket, mit látunk? Hogy krízisek vannak, hogy fogy a kőolaj, hogy kezdenek lemondani az űrkutatásokról, bezárják az atom erőműveket. Vívmányok, melyek meghatározták a modern embert. És most mindez előbb vagy utóbb elfogy, értelmetlenné válik. Sokan elkezdenek visszafelé gondolkodni és cselekedni, hogy majd a félrevonulás lesz a megoldás, a szent családi béke a nyugalmas jólétben. Igenám, de mi lesz a bandita hordákkal? Akik nem akarnak csendben visszavonulni? Még megbánhatjuk, hogy nem tudunk nyilakat, lándzsákat, buzogányokat fabrikálni. Mert biza legyen felőlem akármilyen szent az a háromság, én nyilammal szíven szúrnám azt a betolakodót, aki a családom életére törne. Csak az a baj, hogy ez a krisztusi éra lelkülete rajtunk lesz még sokáig, és nem hisszük az utolsó pillanatban sem, hogy a gonosz annyira gonosz, hogy tettlegességre is képes. Rengeteg szerettünk fog mellettünk elvérezni, amíg belátjuk, hogy itt ölni kellett volna, nem lelkizni.
Ha az időket nézem, azt látom, hogy az emberek változnak, mert talán változik az idő is.
Ugye, nem véletlen az, hogy gyors ütemben szaporodnak a (mondjuk ki bátran) kevésbé értelmes emberi lények és az sem véletlen, hogy a mai ember legfőbb problémája a másság elfogadása, sőt akkora teret nyert magának ez a mássági téma, hogy egyenesen dicsőség bunkónak lenni. És jaj annak az eszes lénynek, aki magát ezeknél okosabbnak tartja. És ha jól megfigyeljük, a bunkóságnak mennyi atyja van már és mekkora hisztériát tud kelteni, ha valaki másnak nevezi a mást.
Egy hatalmas értelmezési káosz uralkodik ma az embereken. Az én véleményem az, hogy a krisztusi érában a Jézus szavai összezagyváltattak, hogy semmiféle ésszerűség ne maradjon az emberekben, minden leragadjon a birka szintjén, akit levághatnak bármikor.
Ez az örökös megbocsájtás, az örökös pozitívizmus, a falcs optimizmus az emberi jellemről oda fog minket vezetni, hogy majd ha lassan de biztosan elkezdenek jönni a bandita hordák, hogy azt a kis megművelt kertjeinket feldúlják, nem leszünk képesek a csapatmunkára, a hadsereg alkotásra, a védelemre. És nem azért, mert Isten valamiért megvert minket, hanem csak abból kifolyólag, hogy balfaszok voltunk.
Sógorral kiegyeztünk abban, hogy nem tudunk sem tervezni, sem építeni semmire. A ma a fontos. A mai lelkiismeretünk legyen tiszta. És ez szomorú. Szomorú, mert ez azt jelenti, hogy a gyermekeinket direkte mód halálra ítéljük, és a groteszk benne az, hogy még moralizálunk is nekik, hogy bezzeg a mi időnkben.
Bezzeg a mi időnkben az urak a kastélyokba húzták meg magukat, mint a patkányok, amíg az ellenség mészárolta az álmodozó parasztokat, családjaikat, házaikat felégették, mindenüket elvitték. Ez volt a mi időnkben, az úgynevezett krisztusi érában.

2 megjegyzés:

  1. Igen, borongósabb perceimben én is erre a következtetésre jutok. Elszakadtunk a valóságtól, és a valóság most kopogtat az ajtón. Nem az okos, nem a jó, nem a szép, nem az erős lesz a túlélő, hanem aki alkalmazkodik. Ez az evolúció parancsa, a többi csak szép mese.

    VálaszTörlés
  2. ...és ezért ilyenek a mai fiatalok is...

    VálaszTörlés