Társas játékok


Hagytam magam korrumpálni ettől a facebook hálótól, habár nem láttam benne valami nagy fantáziát. Nem, mert egy magamfajta öregedő parittyának nem biztos, hogy jól áll az ilyesmi. Gondoltam magamban. Aztán lassan rászoktam. Rászoktam, mert kezdtek megjelenni azok a fiatalok, akik egy pár évvel ezelőtt még rollereztek, görkoriztak a Szent Ferenc alapítvány udvarán. Egyik másik megjelölt barátnak. Tudom, hogy ez a fejvadászat már teljesen gátlástalanná vált, minden az ismerősök mennyiségére megy ki. Mégis jól esett. Mert megjelölhették volna Mel Gibsont, vagy Bruce Willist, vagy mitommkit. Megjelöltek engem is.
Aztán elkezdtek jönni az ilyen játék meghívások. Hogy küldjek szeget ennek, uzsonnát annak, meg hogy legyek társa a nemtom milyen farm építésben. Ötvennyolc ilyen játék meghívásom jött, amit teljesen figyelmen kívül hagytam. Gondoltam, ne legyen már az én nevem ilyen hülyeségektől beszennyezve. Amíg egyszer egy olyan kislánytól kaptam meghívót, akit gyermek korától kedvelek. Egy nagyon aranyos, jókedvű kislánytól, akire mindig úgy gondolok, hogy az Isten óvja meg ebben az életben. Nekem minden emberre van egy ilyen valamim. Vele így vagyok, hogy az Isten óvja meg. Boszorkányság lenne ez? Nem tudom. De elfogadtam a meghívását. Elkezdtem várost építeni. Aztán láttam, hogy a játék mögött van egy fajta közösség. Az úgy nevezett szomszédaid. Akiknek a városait meglátogathatod, segíthetsz nekik, segíthetnek neked. Persze, hogy minden a reklámra megy ki és a fogyasztásra. Hogy vegyél pénzen életet, tárgyakat. Kereskedelem ez is. A város felépítéséből könnyen meg lehet állapítani, ki mennyire rendszerezett, ki mennyire szereti a szépet? Érdekes város képeket láttam. Nem hiába éreztem erről a kislányról, hogy az Isten óvja meg, mert sajnos a városkáját elhanyagolja. Közben még bevállalt más játékokat is, felvette a rohanós, felületes terjeszkedési életformát. Sajnálom, nem húzhatok zubbonyt rá. Hitelvem a személyes szabadság és ha elhív egy mérföldre, én elmegyek háromra vele. Csak hívjon.
Pár hónapja bevállaltam a travian szerveren egy faluépítést. Kemény dolog. Kemény, mert hasonlít az élethez. Annyi különbséggel, hogy ott aztán a gátlások felszabadulnak. Kibújik az emberekből a hét ördög. Nagyon kevés a sportszerűség. Felmerült bennem egy olyan kérdés, hogy valóban nincs egy más fajta létforma a travian világban, mint a rablógazdálkodás? Mert amikor nézem a térképet, annyi hely van a békés életformához, hogy akár évtizedekig alapíthatjuk a falvakat mindenféle hadsereg és háború nélkül, legtöbb játékos mégis a vérengzést választja.
A város és farmépítő játékok ártatlan angyalok a travian világa mellett.
Elgondolkodtam azon is, hogy ha már ekkora piac felületet fedett be ez a játék világ, miért ne hoznánk létre mi magunk valami ilyen játék felületeket, ahol az akár sms erején megvásárolt pontok ellenértéke bekerüljön egy szegényeket támogató alapítványba?
Miért hagyjuk ki ezt is a multiknak? Nincs itt mit szarozni, moralizálni, az élet teljes gőzzel halad előre, ha mi ezt nem vesszük kézbe, kézbe veszi más, nekünk legfeljebb a puffogás marad.

1 megjegyzés: