Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Kiszáradt a fa

 

Noha folyamatosan lepötyögtetem gondolataimat, nem köt le semmi szellemileg.

Megvannak az öregedéssel járó minden napos bajaim. Dolgozni kell valamit, de az nekem már nem megy fájdalom nélkül. A fájdalom nem a legjobb ágya az elmélkedésnek.

Nem így képzeltem el az öregedésemet. Úgy képzeltem, hogy lesznek munkatársaim, akik kiveszik a kezemből a munkát, a praxist, és viszik a saját érdekükben, lecseppentve nekem némi kevés szerzői jogot, ami kevesebb lett volna mint bármit bérelni.

A környék piaca bár elbírna pár mesterembert, kiindulva abból, hogy folyamatosan munkákért keresnek, némely már pénzes is lehetne, de rendre utasítom vissza őket, mert nem bírom egyedül tovább.

Most is egy 100 négyzetméteres ház belső munkálatait mondtam fel, mert egyszerűen nehezemre esik elmenni odáig. Felépítettem egy év alatt szinte egyedül egy faházat, az alapoktól kezdve, és teljesen lemerültem, átengedtem a belsőket másnak.

Munkám van egész évre. A leglazább határidőket sem tudom betartani, pedig folyamatosan dolgozom. A napi 5-6 órámat ledolgozom, hétvéget is beleértve.

Valószínű, hogy amíg tudok dolgozni, van értelme az életemnek is.


Szellemi síkon raklapon porosodok. Nem látom semminek értelmét szellemileg.

Nem érdekel a politika, sem az influenszer posványa.

Zenéhez sincs igazán kedvem. Idegesít ez az ultradinamikus hangzásvilág. Idegesít ez a spirituális vonal.

Elszomorít ez a szeretethiány. Mint valami fémgömbök koccanunk egymáshoz, pattogó üveg hangokat gerjesztve.

Nincs humor semmiben. Csak a gyűlölet, a lejáratás.

Nem figyelünk egymásra. Bár szocializálunk, de a következő percben képesek vagyunk ugyanazon a viccen röhögni, amit tegnap mondtam el. Mi a garancia, hogy holnap nem új megint a vicc?

Múltkorjában sokan voltak a férfi fodrásznál, kint az utcán vártam soromra. Elnéztem, rengeteg magamforma ember jött-ment. Látom szemeiken, hogy a forradalmat feladták rég. Már akkor feladták, amikor még fiatalok voltak. Élő zombik sétálnak.

Nem tetszik nekem ez az életforma. Kurvára nem.


Nem, én nem adtam fel a forradalmat. Legalább a nézésem ne legyen feladás, ha már a fizikális és szellemi lényem feladásra készül.

Nem akarok egy lelki guruvá mumifikálódni. Elegem van a sok életfeszegetőből.


Amint kedvem, erőm és szellemi kitartásom összhangban van velem, folytatom a könyvem felolvasását. Nekifogtam egy regényt is írni, felmondani. Csak hát fájó háttal nincs hozzá kedvem. Pedig a fejemben megvan az egész.


Köszönöm, hogy visszatértek ide, valószínű hiányzanak a sokkoló gondolataim. Sajnálom, hogy nincs kedvem ezzel az új világgal harcolni. Nem is merek ígérni semmit. Megvannak nekem is a mindennapos harcaim...



6 megjegyzés:

  1. Hallgattam a hangos könyvedet is, olvasom minden posztod a FB-on, akkor is, ha nem jelzem. Néha nem is tudnék mit írni, mert a vallásos jellegű írásaidat, sem cáfolni, sem teljesen magaménak érezni nem tudnám, azon egyszerű oknál fogva, hogy az én gondolataim nem járnak annyira közel ehhez a témához, mint a tieid. Nem tudnám megmagyarázni miért, talán nem is akartam soha, megkereszteltek, és nekem ezzel véget is ért az egész. Vannak, voltak a családomban mélyen vallásosak, akik ennek megfelelően is éltek, engem viszont soha, egyikük sem akart befolyásolni, bukdácsoltam az úton, ahogy tudtam, inkább félre rakva a témát, mint elmélyedve benne. Ami pedig mostanság történik Isten égisze alatt, az inkább taszít, mint vonz. A kiábrándultságod, csalódottságod minden másban, ahogy leírtad ezt az egészet, már inkább a sajátomnak tudom tekinteni. Fárasztóak ma az emberek, úgy általában, vagy én lógok ki nagyon a sorból. Nem találom a helyem, annyi mindennel nem tudok azonosulni, hogy érzem, le kell kicsit állnom, mert nem kapok levegőt. Beszorulok mások magánéleti fotói, meg az ilyen-olyan idézetek, durva hangú vitái közé, és néha úgy érzem minden út csak egyfelé visz, bármerre fordulnék egy elágazásnál. Minden, amit mondanék, írnék, mintha a porba karcolnám, és a következő pillanatban felkapja egy forgószél. Nyoma sem marad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tökéletesen megértelek Zsuzsa. Még szerencse, hogy nem élünk annyit, mint Noé idejében, mert nem bírnánk ki az életet.
      Megmondom őszintén, ha nem volna nekem Jézus, nem garantálnék magamért. Életem folyamán sokat vitatkoztam vele, talán egy vallásos embernek eszébe sem jutna félelmében, de én nem félek Tőle. Viszont mindig lenyűgöz, amint élő és életszerű válaszokat kapok tőle, valahogy úgy, mint az okostelefonok, ha azt hallja, hogy matracról beszélek valakivel, akkor matracos reklámokat kapok. Csak amikor Jézussal járok, vagy perlekedek, a témabeli dolgok megelevenednek.
      Amit megtanultam az az, hogy bárki a szeretet kódban él, vagy közeledik a másik emberhez, az ugyanabban a mennyországban él, el sem kell nevezni valaminek.
      Köszönöm Zsuzsa! Hogy követsz a szívemet melengeti, mert ad egy olyan érzést, hogy jó úton vagyok. Hogy néha kiszalad egy trágár gondolatom, sajnálom, de annyit ki kell bírjon a világ... mert az is őszintén fakad belőlem...

      Törlés
  2. Az érzelmi hullámzás is mozgás. A mozgás pedig az élet. Minden harcosnak jár pihenő is. Ha épp nincs közvetlen veszélyben, attól még nem rozsdál hüvelyébe az elméje. Más homokszemcsék élesítik, fényesítik. Nem vagy Te válságban, csak két hullám között a völgyben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a biztatást, habár néha úgy érzem, hogy ezek a völgyek egyre mélyebbek. De úgy teszek, mintha nem látnám...

      Törlés
    2. Néha behúnyt szemmel, összeszorított fogakkal, tapogatózva lehet eljutni az ágyig, s kilihegve, megaludva felkészülni a talpra magyarra.

      Törlés
  3. Igen, hiányoznak a sokkoló gondolatok.

    VálaszTörlés