Megpróbálni megérteni

 

Megpróbálni megérteni

Legtöbbször a cím nem kimondottan a tartalommal foglalkozik, ami a bejegyzéseimet illeti. Inkább olyanok a címek nálam, mint az Omega számban a nyitány: nagy szimfónikus csindaratta, aztán jön a villany sztring. Lehetne akár „villany sztring” is egy egy bejegyzésem címe.

Talán a gondolatvilág per utóbbi napok eredménye lehet a „megpróbálni megérteni” cím, olyanféle summa summárium az elmúlt napok elmélkedéseiről.

Úgy éreztem, hogy kissé frászt hoztam olvasóimba a lapos Földes bejegyzésemmel, és ezen is elgondolkodtam, hogy mitől ijedünk mi meg emberek olyan hamar?

Az asztalosságban azt szeretem, hogy ugyanazt a dolgot többféleképpen meg lehet közelíteni, módszerekben lehet válogatni, van helye a filozófálásnak, eléggé rugalmas általában a koncepcióra nézve, szinte adaptálni lehet a kivitelezést a helyzethez, lehetőségekhez. El lehet túlozni, hogy csak drága cuccokkal dolgozzon az ember, drága anyagokkal, de majdnem ugyanazt el lehet érni szinte archaikus módon is.

Andorrában volt egy ilyen szitu, hogy Pepitonak előgyártottuk a téliesített teraszának falait, a szállodája földszinti csarnokában, és oda megjelentem a „Budget” kis kézi körfűrész gépemmel, hogy a szerkezet illetve borító lambériákat felvágjam. Nos, ha valaki jobban megnézi a „Budget” kis kézi fűrészgépemet, láthatja, hogy rajta semmiféle védő szerketya nincs és a kábel is legalább két helyen toldva. Ja igen, és volt egy öt méteres mérőszallagom, illetve egy kis vinkli, ami picit csal, és egy ácsceruza. Na jó, meg egy cutteres penge, hogy néha kihegyezzem a ceruzát. Behúztam a vonalakat, és nyisszentettem szemre az anyagot.

Pepito csak nézte és nem tudta hova tenni. Valószínű úgy nézhettem ki, mint egy serpák, aki strandpapucsban indul neki a turistamászót felkalauzolni az Everesztre (vagy hova), vagy egy afrikai nigger, amint a tyúkszaros udvaron kiteszi az istentuggya honnan szerezte régi Casio szintijét és tolja rajta a sajátos népdalát.

Másnap Pepito hozott egy komoly körfűrészt, állványon, állítható, meg minden. Elszégyelltem magam, mert nem tudtam, hogy mondjam meg neki, hogy ahhoz a feladathoz, amihez nekem X időm van, ahhoz ez az eszköz használhatatlan. Csak annyit tudtam neki makogni, hogy „Thank you, it is a great stuff, but it is not good for what I have to do”. Csodálkozott, hogy: „No?”, én meg: „No”. Valószínű bunkónak nézett, hogy bantu niggerként nem tudok használni egy professzionális gépet. De nem erről volt szó, hanem arról, hogy Tibi nekem adta kezem alá a foszni profilokat (10x5 centi), én meg fogtam az egyik kezemmel, míg a másikkal nyisszentettem, de ha kellett lehajoltam, letérdeltem, vagy csimpaszkodtam, vagy átmentem a másik végébe és ott is vágtam. Szóval nagyon mobilis lehettem, rugalmas és gyors. Az asztali profi géphez be kellett volna vinni az anyagot, két ember két felén tartsa, míg én a harmadik vágja. Ehhez a bejelölt részt kellett volna becentizni, folyton húzogatni az anyagot, azaz a két tartó legény kezeiből ide-oda rángatni, és csak a gondolatától megberzengtem, mert a két srác érzékelése tuskó, egyszerűen nem tudtam volna rábírni őket, hogy az anyagnak egyensúlyt biztosítsanak, hogy én a milliméterek zónájába tájoljam a vágni való fosznit. Három ember balfaszkodtunk volna órákig. Így én hajszál pontosra tudtam iránytani a kis védelem nélküli körfűrészemet, még akár szemüveg nélkül is. De valószínű Pepitóban csak ez ülepedett le, hogy afrobunkó vagyok, képtelen civilizált szerszámmal dolgozni.

Láttam szemein, hogy mit gondol rólam, de nem ültünk le egy asztalhoz kávézni, hogy erről elbeszélgessünk. Azért annyira nem akar megérteni. Az ő milliomos pozíciójából nehéz ezt megérteni. Bennem meg nem volt magyarázkodási kényszer, mert tudtam, hogy nem fogja megérteni. Habár, amikor az ajtó kereteket szereltem össze Miguelnél, éppen eljött megnézni, hogyan haladunk a házakkal, és látta, hogy 12 mm-es fa tipliket fúrok be a csapolt részeknél. Kérdezte, hogy az mire jó? Nem tudtam elmondani angolul, de mutattam, hogy a csap ki és be jár, de ha meg van fogva keresztbe, akkor nem jár többet ki és be. Ááááá... mondta, és megvilágosodott. Tehát valószínű, hogy ha az ember elmagyarázza, megértené ő is, hogy miért volt nekem kényelmesebb a strandpapucsos megoldás.

Na de túl nagy a mindenféle távolság köztünk és nehéz hidat építeni közénk, ahhoz mindketten elég sok kulturális és szociális akadályt át kéne ugorjunk.

Ámbár éreztem, hogy ha lenne türelmem, úgy Pepito, mint Miguel hajlandóak lettek volna megérteni, rám figyelni. Talán, ha odaköltöznék, valószínű pár év alatt elértem volna azt a szintet, hogy néha meghallgattak volna egyéb dolgokban is, nemcsak körfűrész témában. De semmiféle kihívást nem éreztem ez irányba, mert van nekem itthon elég terem a meg nem hallgatott próféta szerepét eljátszani. És mégiscsak az enyéim közt vagyok. A serpák közt.

Ami a laposföldes érdeklődésemet illeti, megtanultam az életben, hogy az ami egyik szempontból vízmértéknek tűnik, az a másik nézetből ferdének tűnik. Meg kell vizsgálni a dolgokat több szempontból.

A tudományos elméletekben elmentem addig a hátárig, amíg úgy éreztem, hogy innen már olyan, mint Pepitónak az én körfűrészem: nem követhető. Nem fogok sosem vitatkozni a fény elhajlásáról senkivel, mert nem értem. Nem is igazán akarom érteni, mert a dolgok olyan szintjébe kéne beavatódjak, ami elveszi másról az időmet, energiámat. A lapos Föld elméletekbe is csak addig megyek el, amíg kézzel, méteressel megfoghatom az igazát. Ha úgy érzem, hogy nem foghatom meg, ugyanúgy kételkedem benne, mint abban, hogy bárki letette lábát a Holdon.

Mert töredelmesen be kell vallanom valamit, ami lehet, hogy fogyatékosságom, vállalom, de soha egy percig nem hittem, hogy igazak azok az állítások, hogy az ember az űrbe ment. Ez privát véleményem volt mindig is, pedig nem tudtam, hogy a lapos Földeseknek mi a véleménye erről. Egyszerűen nem bíztam sosem a tudományban. Egzotikus úrhatnámnak néztem a tudományt, mert olyan gátlástalanul szórták a probabilitások elméleteit, hogy egyenesen meseszerűnek tűnt és tűnik nekem minden.

Milyen nehezen jöttünk rá, hogy hulla boncolás után kezet kéne mosni és fertőtleníteni, mielőtt egy szüléshez asszisztálunk, és most sem értjük, hogy miért hal meg az, aki kórházba kerül, mert ha valahol az ember megfertőződik akkor az az a hely, de megfejtjük a többmillió fényévre levő galaxisokat. Persze, hogyne, népmeséből inspirálva.

Igen, szörnyet cselekedtem, beléptem a Lapos Földes közösségbe és hallgatom, miről beszélnek. Ha emiatt rühesnek találtatom,, nem akarok másnak tűnni, mint ami vagyok. Azt vettem észre, hogy a csávók nagyon értelmesen érvelnek, és meg akarom érteni őket. Ennyi.

Én azt is meg tudom érteni, hogy valaki el akar utazni Indiába, hogy megtapasztalja a szent fatalizmust és megérteni, hogy miért jó nekik úgy a mocsokban élni. Ez is egy spirituális utazás. Mondjuk én ötven óra vonatozás után teljesen megvilágosodtam volna.

Vagy nem vágyódom a párizsi Eiffel tornyot megnézni. Vagy mittommilyen templomokat. Egyszerűen nem érdekelnek.

De az igen, hogy mit gondol a lapos Földes a világról, az érdekel. Mert egy teljesen más szempont.

A tudomány azt mondja, hogy Istennek nincs helye a Világban. És mindent megtesz azért, hogy ezt bebizonyítsa. Szerintem addig filózzák a képleteket, amíg kimutatják, hogy Isten nincs. Ezzel szemben a laposföldes azt mondja, hogy mármint Isten van és ő teremtette a Világot.

Mint Isten hívő, szinte kötelességem tudni, mit állít a laposföldes.

Az nem tudomány, hogy nevetek rajta.

De mondok valamit. Olvasva a laposföldes csoportban a kommenteket, sok értelmes, nem laposföldes is hozzászól, igaz, hogy kevés jó szándékkal, legtöbben gúnyolódva (takarván szűk látókörét), de egyértelműen kezd kirajzolódni egy kép, ahol nem igazán lehet egyértelműen kijelenteni se egyiket, se másikat.

Hogy ennek mi lesz az eredménye, nem tudom. Egyelőre próbálom megérteni. De tény, hogy a tudomány világa szinte egyhangúlag el akar vinni a transzhumanizmus felé, a digitális kontroll felé, a mesterséges intelligencia felé és el akar szakítani minket a lelkes lényünktől, el akar minket szakítani Istentől.

Most, ebben az időben presztízs kérdést csinálni abból, hogy mit illik meghallgatni és mit nem, szerintem luxus.

Ma már nincsenek érzéseink, csak vélt tudásunk. Nem vagyunk képesek az ösztönre hallgatni, mert annyira elhalkult, hogy már nem érzünk semmit a teremtettségi állapotunkból. Ezekkel az oltásokkal az immunrendszerünk utolsó szálait is elvágjuk a természettől, és úgy néz ki, az ebbe fektetett pozitivista szemlélet inkább egy fajta balgaság. És sajnos a fiatalság ostobaságában és hamis újvilág képben tartva, mint uborka az ecetben, azt hiszi ez a jövő, és ez jó, mert ebben a jövőben nincs szükség Istenre, nincs szükség lelkiismeretre, csupán jó programozási szkillre.

Az én lapos Földes érdeklődésem, hogy fogalmazzak érthetőbben, a legkisebb problémája az emberiségnek.