Elgondolkodtató. Namerthogyasszongya a fiam Szegedre készül folytatni úgynevezett tanulmányait, abból a nem titkolt tényből kiindulva, hogy nem bírt megtanulni románul és veszélyeztetve van az érettségi vizsgája. Na ki így, ki úgy vélekedik erről. Mert itthon (Rumunja) őt megszólják, hogy geci bozgor, mennyen haza Magyarországra. És tudjuk e, hogy ott Magyarországon sosem fogják befogadni őt, mindig rajta lesz a geci román bélyeg?
Örökké megalázkodó és barombecsületes jellememből kiindulva törtem kezeimet, hogy ezt hogy dolgozzuk fel? Gecik vagyunk itt is meg gecik vagyunk ott is. Mondom a fiamnak, hogy ez van, ezzel kell nekünk számolni, nosza beszéljünk erről.
A fiam vigyorgó eleganciával aszongya nekem: Apa ne törd magad, a geci románoknak nem tudok odapörkölni románul, mert nem tudok románul, de odaát simán odapörkölök. Azoknak értek a nyelvükön. Ezeknek nem.
Megemeltem kalapomat, és azt mondtam, eszes vagy te, hallod?
Aztán, hogy mégse tűnjön úgy, hogy erre nincs mit válaszoljak, azt tanácsoltam neki, ha valaha sértegetik, ő csak vigyorogjon és azt felelje vissza, hogy: "Hallgassátok a Barakk rádiót". Ettől biztos zavarba jönnek.
Artizán Blues Rádió
Loading ...
Sajnálom, hogy egyre inkább erre mennek a dolgok. Sokan szégyenkezünk amiatt amerre viszik itthon is a világot....:(
VálaszTörlés89 után azt hittem megváltozik a világ itt Romániában is. Sajnos a román-magyar ellentét nem változott, sőt csak erősödött. És azt látom, hogy senki nem afelé terelné a dolgokat, hogy rendeződjenek. Mivel itt Déván, ahol lassan húsz éve élünk még kevesebb az esélye a valamikori megbékélésnek, nem buzdítottam arra a fiamat, hogy maradjon és védje... a végül is mit?
TörlésMegváltoztak az idők, nem érdemes belerángatnom őt is egy retro világba, ami már inkább csak nosztalgia arról, hogy reménykedtünk.
Mi itt Déván migránsok vagyunk az egyébként valamikor ide migrált csángók szemében (a tét, hogy ki jött ide hamarább), jöttmentek vagyunk, idegen prolik.
Két generáció lesínylette ezt a román-magyar harcot, nem érdemes újabb áldozatokat hozni egy olyan ügyért, amit mindig csak a csórók fizetnek meg, a vezetők sosem semmit.
Én sokat ellenkeztem ezért a honosítási dologért,mert úgy éreztem ezzel feladjuk a harcainkat, de most, ha belegondolok, a fiamnak egy új kapu nyílik, egy új lehetőség, hogy legalább megmaradjon magyarnak, Magyarországon.
Vitatott dolgok ezek, de úgy, ahogy szüleim, mi is kifizettük mindenféle tartózásunkat a nemzet felé. Ideje tovább lépni gyerekeinknek.