Izoláció

Izoláció. Olvasgatom, hogy az embereknek milyen nehezére esik otthon maradni. Unják magukat. Egy darabig nem is figyeltem a jelenségre, de aztán mire nemzeti ügy lett az izolációból, elkezdtem gondolkodni a magam izolációján.
Én tulajdonképpen izolálva élek évek óta. Részben önkéntesen, de valamelyest kirekesztve. Önkéntesen, mert utálom a társadalmi harcot, kirekesztve, mert nem harcolok a társadalomban.

A felvállalt giccsről. Például, ha eljönne hozzám a stúdiómba Hamvas Béla és meglátná a díszítő elemeimet, melyeket effektíve szemétből tákoltam össze, fejére csapna és felsóhajtana, „na ez aztán a giccses felhozatal!”
Én meg, mint akit tetten értek valami disznóságon, döbbenve kérdezném, hogy „há de mé' Bélabá?” Ő meg mondaná, nem teketóriázna, nem seperve a szőnyeg alá, hogy „há nézd meg! Monn'meg nekem, hol érhető tetten ebben a micsodában, a mozzanat, mely a művészetre irányul?”
Vakarnám bíz a fejem búbját és úgysem tudnám megmondani.
„Na látod?” Folytatná Bélabá. „Ez az egész egy nagy giccs! Szánalmas giccs!”
Aztán... kis töprengés után talán azt mondanám, hogy „Bélabá... (de lehet, hogy nem nevezném nevén, mert ha már egyszer elkezdtünk egy diskurzust ketten, nem mind szólítgatjuk egymást), talán ez az egész egy giccs! Egy felvállalt giccs. És tudod miért?”
„Miért?” (Így Bélabá)
„Mert nem a művészetre irányítottam a mozzanatot, hanem a hangra..”
Nem mondana erre semmit Bélabá, csak csóválná fejét hitetlenkedve, hogy látja nyakas vagyok és bunkó és nincs kivel beszéljen... Így a felvállalt giccsről..

Nem csinálom, de mégis. Jézus említ két csávót, az egyikről azt mondta, hogy elsőre azt mondta nem csinálja, de utána meggondolta magát és csinálta. A másik azt mondta elsőre, hogy csinálja, aztán meggondolta magát és mégsem csinálta.
Én az első csávó vagyok. Mondtam, hogy nem dolgozom egy darabig. Aztán este lementem mégis. Dolgozgattam. Megszegtem a fogadalmamat.
No de kimentem pisilni a kertbe. Erre szép az alkonyulat, látom a sárga nárcisz virágzik, gondoltam szedek a feleségemnek párat. Elmegyek a rózsatő mellett, megakaszt, hogy „hé! Há nem látod?” Odakapom a fejem, hát valóban, csak úgy hajladozik a múltévi ágaktól, melyeken már pirosan robbannak a rügyek. Nosza hamar szedek húsz nárciszt és veszem a metszőollót, hogy de csak eztet a rózsát. Semmi mást! Na jó... azt is amelyik mellette van. De állj meg, gondoltam, csak azt a rózsaszínű rózsatövet is, aztán kész! Na jó, de ott az a sárga futórózsa... nézd meg hogy tele van, nosza csak a fő ágakból szabadítsak egy picit. De nini! A barackról csak úgy csüngenek az új hajtások. Felét megcsináltam és határozottan megálljt parancsoltam magamra, végül is ura vagyok cselekvéseimnek. Hiszen az Ember Fia a szombaton is Úr.
Aztán lehúztam a bútorajtó anyagját a vastagolón.
Nem tudok leállni. Nem csinálom, de mégis... Kámpec nekem...