A
lényem értelme. Emberileg.
Bármennyire
alávalóság és gyarlóság, a szubjektív hozzáállást az ember
nem tudja letagadni.
Szubjektív
alatt most azt értem, hogy személyes. Magamból kiindulva. Mert
ugyanbiza, miből induljak ki? Az objektív mitől objektív? És
mitől nem alávaló, ha az ember olyan magasságból ítélkezik,
ahol a személy megszűnik mint fogalom?
Mert
biza, az ember valami elképesztő módon tudja szubjektíven megélni
az objektivizmust. Azaz, jópofát vág az állítólagos örök
igazságoknak, miket az ember lázálmában kiokumlál, és az
Élethez gyakorlatilag semmi köze, noha éppen ez lenne az
objektívnek a célja, hogy távol tartsa a személyest. Az objektív
hozzáállás egy nagy bullsitt. Tehénfos.
Mint
a pozitív szemlélet értelmezése. Azt mondják légy pozitív, a
szarból emeld ki mi az ami jó és örvendj annak, ne nézd a rossz
oldalát. Például, a közel keleten lőnek, ezrek halnak meg,
városok dőlnek romba, nemzetközi önkéntesek vizet és élelmet
visznek a túlélőknek. Jön a megvilágosult és azt mondja: jól
hangzik, hajrá. És mégis mi a faszom hangzik ebben jól? Hát,
hogy vizet és élelmiszert visznek a szerencsétlen túlélőkre. Hú
de fasza, van túlélő. Örvendjen, hogy van lyuk a seggén. Na így
a korunk szellemi irányzatairól és iszonyatosan perverz
értelmezéseiről.
Egy
ideje mondom az asszonynak (#meetoo), hogy ha így folytatom a
munkát, előbb utóbb lebénulok, vagy összeesek. Nagyon lazán azt
felelte (szufrazsett), hogy ez az élet. Addig dolgozunk, amíg
összeesünk. És gondolom, hogy ezt felelősen mondta, egy
gyógyszerész csak nem beszél a szélnek. Tudomásul vettem, hogy
lényem értelme addig dolgozni, amíg összeesek. Ergo, húzni-nyúzni
az összeesés pillanatát. Mondjuk szolgafix beállítottságom ezen
csak elvétve lázadozgatik, egyébként elfogadom, mint egyetlen
egyetemes igazságot.
Magyarán,
gyúrni kell a meghalásra, ha megváltásra vásik néhány
koronázott fogcsonkom.
Mondom
a fiamnak, mi lenne, ha meghalnék, de mégse?
Nem
értette mire célzok, hisz már előre tudja, hogy nekem mindig
ilyen kacifántos magyarázatom van mindenre.
De
egy adott pillanatban azt hiszem megértettem az öngyilkosok
lelkiségét, amikor rájönnek, hogy megváltást csak a halál
hozhat, így azt előre generálják. Ha a környezete gyakorlatilag
nem ellenkezik a gondolat ellen, mire vár?
Fekete
humorból elmondtam a fiamnak, mire értem.
Tegyük
fel meghalok. A műhelynek semmi értelme. Nincs aki átvegye, nincs
aki kibérelje, egyértelműen az enyészeté, azaz ami eladható, el
kell adni, ami nem, az a vasba, pár lejt azért is adnak.
Tegyük
fel lesz szomorúság, mert nincs aki fűtsön, feleségem nehezen
talál olyan élettársra, aki a fűtéssel vacakolna, el kéne adni
mindent. És menni egy civilizált környezetbe, ahol rendes beton út
van és gázzal fűtenek. A minap a félig lebénult Péter bácsival
beszéltem telefonon, és ő is drámaian belátta, hogy: “Attila
úr... -hatásszünet- a gáz az gáz, nincs vele piszkolás, nincs
füst, nem kell vágni, szárítani a fát, raktározni, és olcsóbb,
kényelmesebb...”. Továbbá hozzá tette Péter bácsi: “Nem éri
meg fával fűteni... -belátó csend-..”
És
milyen fasza lenne, ha halálom után kiderülne, hogy mégsem haltam
meg. Mert ugye, mondtam a fiamnak, anyád azt mondaná, ha meghalnék,
hogy mit meg nem tenne, hogy még éljek. Nosza lenne nagy boldogság,
hogy nem haltam meg mégse. Csak a műhelyre nézve haltam meg.
A
gondolatot értette a fiam, de mivel élek, teljesen abszurd amit
fecsegtem. Hisz élek még, és amíg élek, kötelességem addig
dolgozni, amíg összeesek.
Most
nem akarom ezt a dramatizációt fokozni, de azt hiszem érződik a
fekete humor mögött az élettel szembeni ellentmondás.
Jézus
is ezt tette, meghalt, hogy halála után jöjjön el az értelme az
egésznek. Viszont Ő azt mondta, meghalt értünk, hogy ne haljunk
mi meg hiába. Miért akarunk mégis mi is feszt meghalni, hogy
felszabaduljunk?
Nincs
menekvés. Hiába mondja Ezotér Leyla, hogy a hamis programokra
ezért kell benzint önteni, s utána égő gyufát dobni, mert ő
sem csinál mást, mint egyik progiból egy másikba csöppen, és
nem tudni melyik ártalmasabb.
Azért
mondjuk elgondolkodtató, hogy emberi lényem lényege, hogy
dolgozván, összeesve haljak meg. Ahelyett, hogy mondjuk rajzolnék,
festenék, zenélnék.
De
hogy őszinte legyek, egyre inkább megfordul a fejemben ez az
ideiglenes halál és feltámadás.
Valószínű
addig filózok itt, amíg egyszercsak tényleg lerobbanok és
nézhetem magam halálostól, újjászületéstől együtt. Mert ilyen
az ember, mind variál, de nem képes lépni.
Megerősítést nyert édesanyám csontáttétje, igaz, ő még nem tudja, de azért sejti.
VálaszTörlésŐk nyugdíjasok, de nem tudnak szabadulni a régi programoktól, görcsösen csinálják ugyanazokat a dolgokat, amiket megszoktak, nem változtatnak semmin. Vajon én is ilyen leszek?
Szerintem igen, mi is fix olyanok leszünk... Ezen én is gondolkodtam. Hogy jó, vagy rossz, nem tudom. De ahogy közeledek én is az öregséghez, kezdem megérteni szüleim döntéseit, amit sokáig megkérdőjeleztem... Valóban mintákat, programokat követünk, de már nem tűnik nekem olyan nagy marhaságnak... mert mi mást kövessünk? Én még nem találtam meg azt a másat, ami értelmesebb... Így megyek a szag minta szerint...
TörlésAz objektív szót a fényképező gépemnél ismertem meg, Az orrán volt egy tekerhető műanyag amiben üvegnagyítót találtam. Erre emlékezem. Ez az üvegnagyító vetítette a gép testébe fűzött fényérzékeny szalagra a megörökítendő képet.
VálaszTörlésA műanyagon volt emberfej, meg álló ember, meg hegycsúcsok. Oda kellett forgatni, ha közeli arcot vagy távoli dombtetőt fényképeztem.
Később láttam olyat, amibe bele kellett nézni, és ott szellemképeket húzott egymásra, ha tekerték a műanyagot, és amikor már felnőttem, vettem olyan objektíves német masinát, amivel pentaprizmán keresztül kinéztem az objektíven, és ha éles képet láttam, akkor éles volt a fénykép is, ha homályosat, akkor tekergethettem műanyagot illetve már alumínium csövet az üveglencsével, amíg az lett éles, amit én akartam. Ez a gép használtan már több, mint egy havi fizetésembe került.
Aztán elmúlt sok év, és jött a számítógép webkamerája. Nem volt olyan pontos, szép képe a monitoron, mint a filmre készített, de még mindig válogathattam, mit rögzítek.
Aztán az elektronikus okos masinák már azt rögzítették, amit az automata akart. Az objektív egyre kevésbé lett objektív.
Tudom, ha pár évi fizetésemet összekaparnám – nincs veszély, mert fizetés sincs – akkor lehet ma is kézi beállítású objektívet kapni.
Tehát minél jobb anyagi körülmények között élsz, annál pontosabb objektivitáshoz juthatsz.
Ja, és a szubjektumot is becsempészhetem, mert az objektívet én fordítom a témára, és én teszem élessé a számomra fontos elemeket.
Bizony épp ma gondoltam egy olyan fényképező gépre, digitálisat persze, aminek az objektíve állítható, mert az otomatával nem tudok megbékélni. Néha szeretnék olyan felvételt készíteni, amelyet én szeretnék beállítani... Na de most akkor még egy ketyerét a házba???... Őrület...
TörlésCsak egyet? Folyamatosan erre pumpolnak a reklámok. Miközben a már megszerzettek öszes tulajdonságát se ki nem használjuk, de ki sem ismerjük.
VálaszTörlésÉn már a 90-es évek óta fuldoklom ebben a szakmában, s azóta expo enciálisan nő benne a tanulnivaló, és beszerezni sem tududom az összes kellékét. A fényképezőgép csak parányi hiányérzet a sok másik mellett, de a túlzásba vitt automatizálás nem csak engem akaszt ki. Lám még téged is. Az objektivitásunk millió automatizmussal fékezik jó és rossz szándékkal egyaránt. E ben a világban egy gazdagabb ember is csak annyival juthat objektivabb lehetőségekhez, amennyivel többet költ pénzben-idöben az információfeldolgozó rendszerére.
Egy birkapásztornak elég volt az eget nézni, a szomszédot és a vándort meghallgatni.
Nekünk ennél zsufibb életünk van.
De kötelességünk megkeresni a jót is benne.
Egy filmben láttam egy tehénpásztort a tehénszarban mezítláb állni, és bevillant, hogy biztos melegebb, mint a puszta föld. Hülye példa, de szarba lépni is lehet értelmes. A szarban is lehet jó.
Sokan azt csinálják, hogy aszongyák upgrédolnak, azaz a régit eladják és kipótolva vesznek egy másikat, olyat ami jobban tetszik.
TörlésÉn meg amikor látom, hogy a használtat csupán az értékének töredékéért tudnám eladni, ha szétagitálnám magam a neten, inkább azt mondom: eltüzelni ráér.
Habár amikor a dobokat vettem, valaki tanácsot tudott volna adni, fele áron jobb cuccokat tudtam volna venni, mint amit vettem újan. Régi cintányérokat, amiket már nem lehet újan venni negyed áron vettem meg... a cintányér is olyan mint a nőknek a cipő: sosem elég, mindegyik más...
Az igazság az, hogy hiába ücsörgök egy szalmazsákon, mondván ne legyek a tárgyak rabja, mert senki nem fog attól mellém ülni, hogy együtt csodálkozzunk a csillagokon... Én meg nem vagyok unatkozós fajta...