Olvastam
egy Ukrajnáról szóló, jelen helyzetet felvázoló, amateurnek
számító elemzést Natália Bálint operaénekestől és ami rám
nem jellemző az ilyen elemzéseknél, hogy egyszerűen nem tudom
végig olvasni őket, ezt elolvastam. És egy adott ponton úgy
éreztem, hogy talán még meg is fogom tudni mi van Ukrajnában, sőt
be is fogom tudni azonosítani a fejemben levő térképben
Kárpátalját is.
Szégyen
kategória az, ha az ember valamiféle színvakság vagy autizmus
miatt az ilyen dolgokat nem tudja beazonosítani, nem tud rá
fókuszálni és elveszlődik az értelmezések közt és áll nagy
bután a téma előtt, mint én mikor bemegyek a finánchoz és
közlik velem, hogy a bevallásokat ezentúl csak onlájn lehet
végezni. Az viszont nem tűnik olyan egyszerűnek, mint megtanulni a
Cubase virtuális keverő programot vagy a Studio Max 3D animációs
programot, mert előre megmondta a néni, hogy a szájt (honlap)
úgysem működik. Folyton leblokál.
Az
olyan embert mint én, hiába teszik oda megérteni a Világ
társadalmi és politikai, netán történelmi (melyben mostanában a
zavaros elméletek teljesen feldúlták a képet) helyzetét, ha
folyton politikai irányzattól ittas magyarázatokkal akarnak
traktálni.
Mit
tudok én? Milyenek az én problémáim?
Nézem
a sok levágott ágat, gallyat, amit a tehenész maga mögött
hagyott, mert azt már nem tartja értékesnek, eltüzelni sok vele a
babramunka, nosza félrehajítja, de azt is csak úgy, hogy éppen
kiférjen a kivágott fa törzsével.
Az
volt az egyezség, hogy a készülő útról, amit benőtt a sok
akác, fosos szilva s ilyen vad fák, kivágja őket, mert eltüzeli,
de a szóbeli szerződés apró betűs részeként nem volt ott, hogy
de mi lesz a maradékkal. Így az ott maradt. S akkor nézem, hogy mi
legyen? Meggyújtani barbárság lenne, sok van és sokáig fog
lángolni, és nem biztos, hogy a magasfeszültségű kábeleknek jó
lesz. S akkor gondolkodom, hogy menjek oda a kis cirkulámmal és
kezdjem feldarabolni a helyszínen. Lehet, hogy elbabrálok vele pár
napig, ami miatt a világgazdaság el is akad, a tőzsde meginog, de
jó darabig lesz mivel a meleg vizes kazánba gyújtsak, ami
mostanában eléggé probléma.
A
helyzet nézőpontja az, hogy az ilyen gallyakat nem szokás
felaprózni, általános nézet miszerint nem gazdaságos, tehát
hagyni vele megtelni a mezőt, aztán vagy elkorhad, vagy magától
kigyullad és ha szerencsés a helyzet, nem gyújt fel egy fél falut
például.
Viszont
nincs egy hónapja, hogy pont a környéken jött ki a tűzoltó
sereg, mert egy marha meggyújtotta a köpésnyi földjén levő
kukorica szárait, csak éppen belekapott egy ilyen halom elhanyagolt
gallyba és szépen elkezdett égni egy kis gyümölcsös. Az még
nem fájt volna senkinek, de akkora füst támadt, hogy a nyugatról
keletre (és vicseverza) özönlő forgalom (éppen a hiányzó
autópálya szegmensében), hogy teljesen leállt a forgalom
(irtózatos füst, bűz és megannyi dühös dudálás).
Nekem
ezek a Világ problémái, és ha nem ebben a regiszterben tudok
meglátni egy kárpátaljai magyart, egyszerűen elmosódik a
Földgömbön.
Elgondoltam,
hogy ha egy kárpátaljai magyar egy erdélyi magyart szeretne
megérteni, és beüti a gugliba az Erdélyt, hát kijön neki a
legtöbb hivatalos média és ha azt olvassa, az az érzése, hogy az
erdélyi magyar egy természetes nyúlványa a magyarországi Fidesznek. Mert az erdélyi magyar politikai vonal tökéletes
nyomata a gerinctelen állatnak, aki siklik ide-oda, főleg a
sötétben, és olyan mint az alzheimeres öreg az intézetben,
mindenre azt szajkózza, hogy: „minden rendben”, és itt mindenki
természetesen követi az ősmagyar szálat, azaz Orbán Viktor
feltétel nélküli hívei.
Viszont,
ha a politikai hatáskörön kívül (ami elég nehéz, mert ott van
a közéletben mindenhol, kezdve az iskola kapusától a takarítón
keresztül...) beszélek emberekkel, a helyzet más.
Rajzolok
egy képet. Éppen ablakot szerelek egy magyarnélküli falu
templomába. Pályázati pénzből. Nem én pályáztam, engem csak
eléggé kacifántos módon rávettek, hogy piaci ár alatt
vállaljam, hivatkozva magyarságra és ilyen bullsittokra. Mit ad a
fenvaló (csupán hogy engem ugrasson) megjelenik egy magyar busz,
tele ilyen fényesarcú nagymagyarral. Vallásos mélymagyarral. Ezt
a megannyi magukra aggatott kokárdával, ilyen olyan nemzetre célzó
eszközökkel, Trianon trikókkal s ilyenekkel félreérthetetlenek
voltak. Persze a helyi panziós (már multivá kinövő) és az
egyébként jámbor pap vezette őket és érezhető volt a
magyarizmus szelleme ami átjárta őket, mint amikor elmegy a
mosdatlan tehenész előttem, hogy a levegőben még sokáig úszik a
pisi és szarszag. És valamiért engem is besoroltak (természetesen)
a nagymagyar örömbe, holott meg se szólaltam, hagytam Sanyit
virítani, aki ilyenkor szokta kiélni a társadalom esztétikai
hiányait. Hallom, amint dicsérték becsületes magyar mivoltát és
igen dicsérték az asztalos szakmaiságáért. Én meg egy síron
ülve kértem a fenvalót, hogy ne sokat pálinkázzanak itt, mert
ma be akarom fejezni.
Ez
a busznyi magyar valamiért feltételezi, hogy érzelmeim alá vannak
rendelve érzelmeiknek (idáig a kép).
Hiteles
erdélyi magyar bloggert én még nem találtam, aki be merte volna
vállalni esendőségét, mint jómagam. Ahány erdélyi magyar blog
kezdeményezésre bukkantam, mind, mind fülei voltak valamilyen
felekezetnek, politikai irányzatnak vagy érdekközösségnek
(értsd: maffia). Nem hiába a főző bloggerek közül is keveset
tudok olvasni, mert a főzők aztán abszolúte nem keverednek a
mindennapos dolgokba. Ők főznek. Olyan, mintha én csak
asztaloskodnék azzal a képmutatással, hogy hű de kitölt engem ez
a szakma és természetesen minden új kötés egy elszalaszthatatlan
kihívás és lehetőség érzelemdús életemnek.
A
kárpátaljai Balla D. Károly író blogjaiba be szoktam nézni, de
az nekem az a dzsezz műfaj, ami biztos hogy értékes, de néha nem
értem. A minap is hallgattam munka közben valami nagyon bonyolult
dzsessz számot, de egy idő után nem tudtam követni és nem bírtam
hallgatni. Úgy éreztem értem, de nehéz volt nekem. Nekem úgy
tűnik, hogy Károly valami ködbe rejtett Parnasszusról szól le,
hallszik mennyei hangja, de nem látom azt a kárpátaljai magyart,
akinek ugyanolyan gondjai lennének, mint nekem ezekkel a gallyakkal.
A gallyak (gajjak?) révén pedig felemnek számító ellenségeimről,
kik megennének egy kiskanál mézzel, kik féltéglával hungarista
mellett verve űznének ki otthonomból, ha nem volna ez a nyomorult
liberális világ, ahol esetleg az átlag, békés polgárok javait
és (amugy lecsonkított) jogait is nem védené.
Szerintem
a szétszakadt Magyarország cafatrészeinek a magyarjai nem
kommunikálnak, mert noha megvan hozzá a lehetőség, ennek eszmei
és valós lehetősége bannelve van.
Amíg
a magyar szemlélet ketté van szakítva a vadmagyarra és a
vadnyugatra, a közép meg se mer szólalni, mert közvetlen
családtagja innen vagy onnan eszi a kenyerét és így tagja lesz a
Hare Khrisna szektának és szivárványos aurákat képzeleg maga
köré és azt hazudja magának, hogy egyetemesen boldog. Ez aztán
nem ír, nem zenél, nem csinál semmit, hanem békésen dagassza a
multit, akár vegásan, zölden, hisz ő már csak lélekben ember,
fizikálisan csak frekvenciálisan van. A nem létező valóságban
egy hologram.
Ha
nem olvasom Natália facebookos bejegyzését, talán el sem
gondolkodtam volna ezen. Egy ideje olvasom miket ír az utazásai
során és érdekesnek találom őket, habár néhol megüt egy egy
bonyolultabb dzsessz akkordot, de alapjában elkap egy egy jó
életfelvételt, amit talán nem tudatosan közvetít.
Nem
tudom mit akar a csaj, be van indulva, talán feltette magában, hogy
befolyásolni akarja az (enyhe elit) úgymond értelmiségi
embereket, sokszor érzem azt, hogy nem engem szólít meg, néha nem
tudom miért is olvasok el nagyjából mindent amit ír, talán nincs
más amit olvassak.
Nem
véletlen az sem, hogy a mai írásoknak nincsenek történetei. A
régi irodalom tele van történettel. Ma minden sziporkázik,
mindenki sztár, csak elvek vannak, mainstream van, de történet
sehol. Imázs van. Csendélet. És nem lehet tudni mi van az
orgonavirágos csendélet mögött. Egyben nevetséges is. Kinéz az
ablakon egy szomorú, de jóképű és irtó sovány nő. És ez
valami rejtett értelmű kultúra. Biztos mély, de történet híján
akár egy levágott nyakú liba is lehetne az asztalon.
A
mai megnyilvánulás el akar vinni A-ból a B-be. Erre vagyunk
szetálódva (mert hiszem, hogy önként tettük). Ráhangolódtunk
és átvettük a mainstreamet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése