Eszembe
jutott néhány dolog, hogy közben azt azt csináltam.
Számba
vettem itt az összes szorgosan összegyűjtött hangszóróimat, és
mondám: eljött az ideje, hogy a 3D stúdiómba szépen beépítem
őket. Régi nagy ládákat szétvagdostam, újakat eszkabáltam,
kisebbeket, hisz nem kellenek nekem döngések a stúdióba.
Igen
ám, de szerelés közben rájöttem, hogy a magas hangszórók
nagyjából mind ki vannak égve. Elkezdtem ilyen régebbi kis
hangszórókat válogatni magas gyanánt, de sajnos azokkal is bajok
vannak, hiába egyformák, a hangjuk nem az és zavar. Rögtön
megbontják a sztereó képet. Én meg szeretem a szimmetriát.
Két
ilyen szubbasz ládából megmentettem volt két mély hangszórót,
gondoltam az jó lesz a szubbassznak. Jónak jó, de mégse jó.
Felismertem
a helyzetet, hogy nem lesz könnyű dolog a 8.2-es rendszert
megteremteni. Jók és egyformák kell legyenek a hangszórók. Ez a
tákolás nem fog menni. Na de legalább megpróbáltam.
Addig
is, amíg valamit hangszóróilag kitalálok valamit, megalkudtam
magamban, hogy legalább egy kvadrofónikus rendszert állítsak be,
esetleg egy basszus külön ládával, ez lenne a 4.1-es rendszer.
Elsőre
a sztereó pár alá tettem azt a mentett szubbasszt, de az
tulajdonképpen nem szubbassz, mert kikötöttem a szűrőket, a
fejemben úgy állt össze, hogy a lábdob és a basszus gitár
súlyát betolom a külön mélybe, hallám milyen.
Kicsit
eljátszadoztam a 2.1-es rendszerrel, gondoltam, hogy valahol el kell
kezdeni.
Pár
óra keverés után úgy éreztem, mintha nagy munkában megráztam
volna magam az árammal és kicsit meglepődtem. Kicsit megijedtem,
hogy olyan dologba nyúlok, ami lehet meghalad engem. Nagyon fura a
nehéz mélyeket kiváltani a sztereóból, érződött, hogy
felszabadultak a fő hangszórók, a mélyek kicsit köpködnek,
kérik a nagyobb hangszórókat egyértelműen, de a leg érdekesebb
dolog, hogy a lábdob és basszus gitár összejátszásában
előjöttek valami disszonánsok, amiktől begerjed néha a hang, és
érződik, hogy a lábdob és basszus nincs összehangolva. Érdekes
módon a sztereóban ez nem hallszik.
Összhangilag
viszont jött egy olyan érzéssel a külön basszus tartomány, hogy
ezekután enélkül nem élet az élet. Viszont a sztereóba vissza
kell vigyek a lábdobból is meg a basszusból is, hogy meglegyen a
levegő járás. Így teljesen át kell értelmezzem a
kompressziókat, limitereket, magát a keverési elképzelést és a
csatolmányok használatát.
Olyan
ez, mintha két, békésen eldiskuráló, nagyjából egyforma nézetű
barát (sztereó hangfalpár) diskurálásához most csatlakozik egy
kotnyeleskedő nagyokos (a külön basszus láda). Nehezebb szót
érteni, viszont jól jön egy más vélemény.
Uram
atyám, gondoltam nagy zavaromban, mi lesz itt, ha mind a tíz láda
elkezdi itt a fejemet cseszni?
Az
első kilépési kísérletem a sztereóból, noha lesújtóan
kiábrándító érzést generált bennem, csak tanultam belőle.
Például rájöttem, hogy a Cubase virtuális stúdió programomnak,
ami még nem a „Pro”, de még a köztes „Artist” se, hanem a
csupasz „Element”, van egy olyan funkciója csatornaként, hogy a
hangkártyától függően egyszerre több sávra kiküldhetem a
jelet, és mindegyik küldemény hangerejét külön tudom állítani.
Ez nagyszerű felfedezésem, mert eddig nem tudtam erről. Úgy
jöttem rá, hogy elkezdtem böngészni a sáv egyéb lehetőségeit.
Hihetetlen sok funkciót elbír a cucc. És most köszön vissza
nekem, hogy meg mertem venni az egyébként vintázsnak számító
Motu hangkártyát, a sok be és kimenetelével. Gyönyörűen
illeszkedik a vas a virtuálissal. Érdemes volt kitapogatni a Motu
hibáját és megjavítani.
Ha
a hangszórók minősége le is törtek, de a szoftver felfedezés
kompenzálta az élményt.
Tehát
folytatom. De kicsit óvatosabban.
Ugyanaz
az érzés vett hatalmat rajtam, mint amikor az asztalossággal
évekig tököltem, néha úgy nézett ki, hasztalan minden
vergődésem, minden erőlködésemmel csak jobban csúsztam lefele,
de nem volt más választásom mint evickélni, kapálózni,
értelmetlenül dolgozni. A kezdetekkor egyik unokatestvéremet
családi nyomásként magamhoz akartam venni, mert nem volt
munkahelye, ez a múlt században, abban az időben volt, amikor
senkinek nem volt munkahelye, az állami gyárak összeomlottak, a
privát még nem jött elő, a kilencvenes évek elején. Emlékszem
eljött abba a műhelybe, ahol gyakorlatilag még inas tapasztalattal
sem rendelkezve önálló munkát vállaltam, a fenesi úton egy
kocsmáros pajtájában, és megvetően mondta Robika, hogy mit
képzelek én, egy ilyen lepukkant helyen dolgozzon?
Nem
számítottam más hozzáállásra, titokban nem is bántam, mert
problémás volt a srác.
Renáta,
Robinak a húga keresett meg a facebookon, nagyon szűkösen
kommunikáltunk (nem rajtam múlott), és ő írta, hogy Robi két
évvel ezelőtt egy játszótér padján éjjel megfagyott. Hontalan
volt. Sajnos ő is az a fajta hontalan volt, akinek nagyon sok esélyt
adtak az életben, és csak a felesége tudhatja, hogy mennyi
áldozatot hozott érte.
Ezsembe
jutott ez, és kicsit elkeseredtem. De ugyanakkor visszaköszönt
bennem az, hogy mégse kapáltam kétségbeesetten oly hiába
akkoriban. Mindennek van értelme.
Gyermekként
inkább a „Mennyből az angyalt”-t énekeltük karácsonykor.
Főleg azért, hogy hozzon is valamit az az angyal a karácsonyfa
alá. Gondoltam, milyenné dolgoznám fel a karácsonyi dalt mai
szemmel és füllel?
Mint
rendszerint szoktam, egy egy dal keverése előtt, alaposan utána
keresek a neten, ki írta, milyen feldolgozások találhatók, s így
tovább. Hát meglepett, hogy ez a kedves dal nincs a nemzetközi
repertoárban. Több magyar feldolgozást meghallgattam és érdekes
módon, nem igazán nyúltak ehhez a dalhoz. Miért?
Azt
hiszem leesett a tantusz, hogy miért. Mert annyira magyar, hogy nem
illeszkedik sem az ír vonalhoz, sem a niggerhez. És egyáltalán
nem a fehér kariról, nem a Santaról, nem egy fajta boldogságos
szeretet ünnepről énekel, hanem magáról a karácsony értelméről:
Krisztus megszületéséről.
Ma
már mindenki úgy veszi, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Már
nem is igen hallom azt, hogy Jézus szülinapja. Maholnap Jézus egy
nagypocakú szimbólum lesz a kandallón, szobrocska formában mint
azok a torzszülöttforma Budha szobrok, akiről senki nem tudja ki s
mi, de biztos valami szentféle vóut. De lehet, hogy eljön az idő
(és az már közel van), amikor az emberek szégyenlik a Jézust
emlegetni, és inkább eljópofizzák a karácsonyt Rudolf idióta
plüss pofájával. Mostanában felfigyeltem, hogy ki ez a Rudolf?
Mind csak őt hallom mindenhol.
A
román is azt mondja, hogy jön a „Mos craciun” (móskrecsuny),
neki se az angyal hozza az ajándékot, hanem az öreg bácsi. Hogy
sikerült mégis összehozni ezt a moskrecsunyt a májkáprecsiszával
és a dunnyezóval, nem egészen értem. Fogjuk rá, hogy kreatív
elgondolásból alakult ez így.
De
azért elgondoltam, hogy mennyire egyedi ez a „Mennyből az angyal”
dalunk. Kicsit megszeppenve hallgatom, neki menjek, ne menjek? Égek
a vágytól, de még nem hallom a fejemben.
Elgondoltam,
hogy különösen ma mennyire lesújtóan és egyenesen megy neki a
nyugati „keresztény” kultúrának: „Mennyből az angyal...”
Tehát nem moskrecsuny, se szántáklóz, meg ilyenek...
Palóc dal....
VálaszTörlésMennyből az angyal.
És főleg Erdélyben terjedt el... :-)
TörlésBoldog új évet kívánunk: Zsuzsa és Feri
VálaszTörlésKöszi!
TörlésAttila! Szívből kívánok nagyon Boldog Új Évet! Füli is!
VálaszTörlés