Katit
megszakítva egy napra, elmentem Jani atyához, visszafogni a
padokat, lábakat szerelni és falvédőket szerelni. Körülöttem
ténfergett Jani atya, hogy ide mit teszek, oda jön e valami,
szegény nem is gondolja, hogy ezzel a sírba lehet vinni a
szakembert.
Van
egy vicces szójárás, hogy megkérdi a kliens a szakit: mennyiért
festi ki a szobát? Az mond egy összeget. A kliens rákérdez: és
ha én is segítek? A szaki pedig így felel: akkor duplája. Na
valahogy így van, amikor a kliens feszt a szaki seggében ténfereg
és állandóan előre kérdez. A szaki előre gondol több
munkafázist, főleg akkor bonyolult, ha nincs egzakt megoldás
kigondolva és függ minden a helyszíntől. Lépésről lépésre
kell kigondolni. És akkor erre a kliensnek mind kell magyarázkodni.
Ezzel telik az idő és természetesen az energia duplán fogy. Mert
ott van a bizalmatlansági ráta.
Noha
belátta Jani atya is, hogy ha az orgonánál áll valaki a háta
mögött, izgul és nem látja jól a kottát.
Régről
ismerem Jani atyát, és tudom, hogy nem gyanakvásból érdeklődött,
hanem őszinte kíváncsiságból. Csak már én sem vagyok a régi
és mindenre felkapom a vizet és minden munka előtt izgulok. Noha
mindig megoldom, jól jön ki, mindenki elégedett, mégis, egyre
inkább emésztődök. Betegesen.
Beszélt
a zarándok útjairól, hogy napokig csak a természet, a gyaloglás,
az elmélkedés, hogy megváltoztatta a világnézetét. Hát igen,
sóhajtottam.
Jani
atya így: hát le kell tíz napra tenni a mobil telefont és el kell
indulni.
Elgondoltam,
hogy a tíz nap alatt körülbelül mi történhet: a feleségem
másnap kiveri a díszhisztit, basszam meg a gyereket, nem viszi és
hozza mikor annak is feláll. Leég a vízpumpa. Három kliensem a
pszichiátriai klinikán köt ki. Cézár éhenhal. Az egerek
átveszik a műhely uralmát. Kimegy a fő biztosíték, csak én
tudom hol van.
És
ez csak hirtelen, mert a nüanszokra még nem is tudtam gondolni.
Jani
atya azt mondta, hogy ő céllal ment, hogy legyenek házasságok,
születések. Mert nincsenek. Lassan hal ki minden. És lám azóta
csak Piskin volt három házasság.
Elgondoltam,
hogy én milyen céllal mennék?
Hogy
újra megtaláljam Istent.
De
melyik istent? A katolikusokét? A baptistákét? A zaranátha
hubbabundáét? Melyiket?
Ó...
ez túl bonyolult nekem.
Van
ott nekem, lelkem legmélyén egy mindenek Istene, aki mindenkit
szeret (teljes megrökönyödésem ellenére is), Ő úgyis ott is
arat ahol nem vet, fix engem fog most lajstromba venni, gonosz,
lelketlen szolgáját? Nem e zarándokság az egész életem?
Én
már abba is belefáradok, hogy látom a fiam is fel akarja fedezni a
Világot, és hisz a felfedezésben. Azt kellene felfedeznie, hogy az
ember mindenkor egy megélhetési kicsinyes, egy csirketolvaj, egy
lusta dög, és emiatt lesz a veszte.
Ugyanazokat
a szánalmas filmeket nézzük újra és újra.
Akkora
a társadalmi erő, hogy benne az én szocializációm nulla.
Bukdácsol
az egér, társai tetemét kerülgetve lavírózik a ragasztólapok
közt, hogy majd ő megmutatja. Aztán pár percre rá odaveri
pofáját a ragasztóba. Ott a pisiút, jelzi, hogy akik ezen az úton
mentek, odapiszkoltak, mégis fut, bukdácsol és remél. Mit remél?
Hogy még egy beragad majd, mert egy egérrel még nem vetem a tűzbe
a lapot. Drága a ragasztó.
Jön
két nap Katizás. Aztán három Gabizás. Még egy szekrényt
elviszek. Aztán megint Kati. És mind így. Mind így. Mi ez, ha nem mezítlábas zarándoklat?
Olvasgatok Attila, és szép lassan rájövök, hogy nem is nagyon tudok mit hozzászólni. Milyen jó lenne, ha az embernek csak a mobil nyaggatásáról kellene lemondania azért, hogy útra kelljen, csak úgy. Persze a pap más, neki az a dolga, ezért ilyen egyszerű számára mindez.
VálaszTörlésEzzel együtt mégis reménykedünk, minden nap, mint a ragasztóban bukdácsoló egér, hogy hátha mégis történik valami. Valami, ami arra utal, hogy mégis érdemes...
Aztán esetleg jön az a valami, ami az eddigieknél is rosszabb, akkor meg már csak annyit kívánunk, hogy inkább ne történjen semmi. És mideközben múlik az élet. Így múlik el az Élet!
Mostanában szoktam mondani: Reménykedem azokért akik még reménykednek. Mert én úgy látom, hogy az ember reménytelen. Még szerencse, hogy elpucolunk száz év alatt, nem kell szenvedjünk mint Noé... Mert ha annyit élnék még én is nekifognék egy bárkának kizárólag állatoknak... ahhahaa
Törlés