Pisis teória neorusztikus környezetben

Volnék én mintiai paraszt, ki tyúkfarmon lakik, de pisálni budira járok. Gondoltam magamban.

Így filóztam, miközben reményeim szerint az utolsó kamatot róttam le (egyik hitelezőmnél, van még aztán kettő, nagyok azok is), lefestvén a hegyi házát, immár másodszorra, az utóbbi 12 évben. Most szerencsém volt, hogy elvittem a szórópisztolyomat, a kompresszorral. Nem győzte a kompresszor, amennyit én fújtam. Néhol megfolyt a festék, bármennyire óvatosan fújtam, ecsettel jobban szeretek dolgozni, viszont itt a tét az idő volt. Aztán ha a környezet rusztikáját (értsd: düledező kerítések, rendezetlen udvarok, nyomdanyomos alulemezek -itt hívta fel a figyelmemet a fiam egy újságcikk címére, hogy: “intre orgasm urinar si parasirea familiei”, amit őszintén nem értek... a “parasirea familiei” az a család elhagyása, de hogy mire érti az “orgasm urinar”-t, nem egészen értem... vizelős orgazmus? Ammegmi?-) veszem kiindulópontnak, illetve minőségmeghatározónak, az itt-ott megfolyás csak a helyi ruszticizmust támassza alá. Mégis, halvány szakmai önérzetem csak megcsorbult picit, de fiam kérdő tekintetére azt találtam ki, hogy elvégre nem én leszek sem az első, sem az utolsó geci festő az életben. Most egy pancser festő voltam. Na de az vesse rám az első követ, aki hitelt vesz fel, és két hete megy a hasa az idegességtől, hogy a hat méter magas ereszt hogy fogja lefesteni létráról, magasság iszonnyal, és hogy fogja kibírni a kis Folci azt a 35 kilométeres kurva emelkedőt rém rossz, kacskaringós úton? Na az vesse.

Eddig talán egyszer festettem szórás által, mert borzalmasan zavar a kompresszor zaja, van egy olyan kétségbeesett ipari zaja, borzasztóan zavar az a festékpára, amivel pillanatok alatt betölti a teret, és nem utolsó sorban az a hatalmas festékpazarlás, sosem motivált engem a használatára. Sok asztalos meg is dorgált emiatt. Igen, azok az asztalosok, akiknek a gép arra van, hogy gyilkold, a feleség meg arra, hogy verd. (Rosszmájú megjegyzés: gép is, feleség is igen jól megférnek az ilyen állatokkal. Rosszmájú megjegyzés vége.)

Most sem voltam nagyon meggyőződve, hogy fújni fogom, de festői táj ide, festői táj oda, pillanatok alatt felmértem, hogy hetekig húzhatom itt ecsettel a taknyot. Nosza kipucoltam a kölcsönbe adott pisztolyomat (basztak kipucolni) és elkezdtem fújni. És áldottam a fejem, hogy az utolsó pillanatban nagy hetyke meggondolatlanságból betettem a kompresszort is. A hatméteres magasságokat a teraszról lőttem be, talán pont a magasabb részek jöttek ki a legjobban, mert nem csapódtak olyan idegesen a felületnek a festékcseppek. Ahogy a magaslati részeket belőttem, el is múlt a hasmenésem. Nálam már így megy. A test és a lélek teljes harmóniában él. Mikor melyik húzza le a másikat, szerencse a szalonnának, mert az néha a léleknek is juttat valamit, mert egyébként a lélek mostanság nagyon depresszió kereső. A felhő is a sárba döngöli magát a nagy napsütéses álmodozásból.

Aztán miután a megkezdett sörömet is átadtam a fiamnak, mert nem szeretem a sört, elkezdtem nagyzóan számolni a fiamnak, hogy ha harminc éven át nem húzzuk le a pisink után a vizet, mennyi vizet illetve energiát spórolunk meg. Aztán felhoztam, hogy mennyi mindenről le tudunk mondani, amivel újabb energiákat, természeti kincseket és pénzeket tudunk megspórolni, azaz több szabad időnk marad. Fiam szerint azért nem olyan sok, mondjuk a harminc éves statisztikai alapunknak vett idő intervallumban mérve legjobb esetben egy éves szabadságot jelente, azon az áron, hogy kimegyünk budizni, kútból húzzuk a vizet vederrel, hideg vízzel és azzal is csak ritkán mosdunk egy lavórban.

Hát igen, és eme számtani zseniségem summáját immár csak lélekben osztottam meg magammal, miszerint ha meg is spórolja az emberiség azt az egy évet, mi a túrót csinál abban az egy évben? Netán a család legyen többet együtt? Na de azt meg minek? Nem volt elég ideje harminc évig mind együtt lenni? Még szerencse a munkahelyekkel, a túlórákkal, az ilyen olyan külön programokkal, nem volt hogy unalmassá váljon a családi élet. Bár fárasztó, de volt ami kompenzálja.

Úgyhogy megint ugyanoda lyukadok ki, hogy hiába adatna meg az embernek a kék laguna s ilyen marhaságok, mert egy idő után mint Pillangónak társadalmi viszketegsége támad, hogy aztán az ajándékba kapott gyöngyöket és Zoraimát odahagyva az első apáca elkobozza tőle. De arra aszondja, hogy belefér az életbe. A kék laguna nem, mert az borzalmasan unalmas.

A társadalom, az emberiség ott van, ahol pontosan lenni akar. Hogy tudatlanságában teszi tönkre a bolygót, az csak egy alibi. Az ember pontosan tudja, hogy minden szemetével a bolygót teszi tönkre. Bolygóilag az ember reménytelen eset, a legrohadtabb kártevő, aki a jég hátán is megél és akkor sem fog jobb útra térni, miután természeti katasztrófák fogják tizedelni.

Emberileg, istenileg nézve, az ember a világ ura, a teremtés ura, aki maga alá fogja gyűrni az univerzumot. Ezért bagatell neki a kék laguna. Unalmas.

Úgyhogy rájöttem, értelmetlen a pisi teóriám, nosza húzzuk le a vizet a pisink után, hogy a nagy világégés minél hamarabb beálljon.