Röfi, Mackó és Delfin
otthon maradt az idén.
Hajnalban mikor
megébredtem, nézem Röfit és Mackót, mindketten bánatosan néztek
rám a fiam ágyából. Röfi mintha lefogyott volna egy kicsit.
A lélek hangján mondtam
nekik, hogy ne búsuljanak, mert mindig itt maradnak majd a házban,
nem lesznek kidobva. Egy rozsdás szöget is többre becsülök néha,
mint minden egyéb értékes dolognak vélt dolgot, eszmét vagy
ilyesmit. Szeretem a tárgyakat, pláne ha lelkesek is. Nem vagyok
ilyen buddhás, de hiszem, hogy a tárgyaknak is van lelkük.
Úgy érzem néha, hogy
nem szolgáltam meg az immár hatodik tengeri üdülésért, amit
családostól megkaptunk az élettől. Akkor is, ha fapados -féle
üdülésről van szó. Fapadosnak más, de nekem ha már van egy
tiszta ágy és meleg étel az asztalon, az maga a meg nem érdemelt
dőzsölés. Hogy a tengerparton jár egy ernyő és műanyag ágy
matraccal, az maga a high life. Hogy nem kell az ember egy pokrócot
kettőbe hajtva bekérezkedni egy négyzetméterbe a tömegben, ez
már tiszta mocskos kapitalista beütés.
Persze a konzum társadalom
ebben is talál kifogni valót. Mindenkinek van valami ami nem
tetszik. Ha nem eléggé süt a nap, vagy túl süt a nap. Ha éppen
elfogy a konyhán valami. Ha nincs mindjárt tiszta pohár az ingyen
sörhöz.
Nekem viszont mindig
túlcsordul a hálaérzetem az Élettel szemben. Annyira, hogy öt
napnál nem bírom tovább a dőzsölést. Betegszem le. Meghűlök,
derekam belenyillal, vállaim szakadnak le.
Mondja is a feleségem
szemrehányóan, hogy én nem tudok kikapcsolni rendesen. Sajnos nem.
Nem tudok kikapcsolni. Én mindig bekapcsolva maradok. És
bekapcsolva nézem a boldog emberiséget, amint halomra gyülekezve
röhögnek semmiségeken, isszák folyton a sört, s szivart szivarra
hegesztenek, s folyton röhögnek. Fojt a lelkiismeret, hogy nem
tudok ilyen boldog lenni. Hogy nekem tér kel, nekem mindig valamit
csinálni kell. Nem tudok önfeledten órákig nyálazni egy ernyő
alatt a tengerparton.
Elnézem ezt a román
család prototípust. A mélymagyarok mintát vehetnek róla. A férfi
a domináns a román családban, a nő arra van, hogy állandóan
körbe forogjon a család feje körül mint egy ékes korona, közben
rendezze a kölykek állandó zsörtölődéseit, és látom, tisztán
látom, hogy a nőnek ez felettébb tetszik. Sőt mintha azt mondaná,
hogy milyen puhányak a mai férfiak, nincs bennük elég erőszak,
néha elférne egy kisebb verekedés, hogy az élet színesebb
legyen.
Az egyik évben egy bolgár
csoportot vettem szemügyre, egy több családos csoport, ahol a
férfiak hatalmasak voltak, irtózatos nagy hasakkal, de annál
agresszívabb volt a képük, egyértelműen virították hatalmukat,
a nők csak csendben sustorogtak elkülönülve, rekcúmozva nyavalygó
porontyaikat. Tetszett nekik. Mint a bőrébe nem férő suhancnak a
Ferrari.
Na gondoltam, ezek ama
hagyományos család. Ahol a férfi tudja mi a dolga s a nő meg mi a
kötelessége.
Ezt a világot én rég
magam mögött tudom. Én már rég a szabadság ösvényén járok.
Hiszem, hogy jár a szabadság mindenkinek.
A buzinak is. Mindenkinek.
Látom a keresztények
ájulnak mindenfelé. Hirtelen meghalt isten. A kősziklára épített
ház is beleremeg a földrengésbe. Hogy Amerika gyakorlatilag ezzel
a buzi törvénnyel felszámolta a kereszténységet. Európa
kétségbe van esve, hogy jönnek a niggerek. Kétségkívül jönnek
a niggerek. Ez csak idő kérdése volt. Csak az nem látta, aki nem
akarta.
De mi köze ennek
Jézushoz? Az Istenhez? Nem egy ég alatt vagyunk ugyanazon
teremtmények, ugyanazon feltételekkel?
Törvények kell megvédjék
a keresztény értékeket? Ezt nem értem.
Vagy netán mégsem olyan
hatalmas ez az isten? Ez az embercsinálta isten? Az emberiség
modern bálványa? Nem e alattomos, beteges hatalmak bújnak meg a
vallások mögött? Egy kis emberséges bódulás az önfeledt
napozóknak?
Olvadnak a román újságok
Orbán politikájáért, hogy gittelik az idegent, hogy a románok
mintát vehetnek Orbán nemzetmentő politikájáról, Aki
visszaviszi a magyar népet a pacifista jólétbe. Nem igazán értem
ez a pacifista jólét mikor volt a magyarok életében, hacsak nem a
Kádár rezsimre gondolnak? Mindegy.
Nem más, de ha a román
elkezdi az idegeneket kipakolni az országból, akkor az egyik
díszpéldánya én volnék, mint magyar. Azért annyira nem steril
magyar, hogy mondjuk Magyarország tárt karokkal fogadjon engem, aki
valószínű ott is idegenként lennék elkönyvelve.
Azzal a gondolattal mentem
a tengerre, hogy na majd ott összeolvadok az anyatermészettel, a
tudatos állapot nemtomhányadik tételében leírt állapota
szerint, miszerint amikor az ember képes összeolvadni a
természettel, amint mindenben ott van isten s isten mindenben,
valahogy így. Elképzeltem amint a tenger vizébe lépve egy leszek
a hatalmas vízzel, s boldogság érzelemmel fogunk egymás felé
lenni, mint az Avatárban mikor a két farok összekapcsolódik akár
egy usb dugasszal.
Nem lett ilyen konnekció.
A víz hideg volt első érintésre, míg megszoktam, kiment belőlem
a romantika. Elmaradt a katarzis.
A kedvenc kávézóm
bezárt. Ott állt majdnem romokban. Ezt sajnáltam.
Egyébként döngött
mindenfelé a happy zene, az emberek fogcsikorgatva mosolyogtak,
rengeteg gyerek. Esténként sétáltunk az egyetlen útvonalon az
üzletekig és vissza. Ezt az útvonalat neveztem el Beach Safarinak.
Eljutottunk a Safari.4-ig. Azért safari, mert napközben a víz
kiszívta minden energiámat, elkezdett minden reumatikus porcikám
fájni, plusz lelkemre tört az emberek önfeledt, beletörődött
unatkozása, ahogy a zsúfolt, hangos teraszokon az abszolút semmit
művelték, legalábbis háromféle kútfőjű zeneanyag forrás
keveredésében, ahol a dub, a techno és a mánele egy megfelelően
csodás hangzavart generált, amihez képest a fehér zaj az maga a
lélek szanatóriuma.
S akkor minden méter egy
nehéz kihívás elé kényszerített az esti séta címén művelt
safari.
De kellenek az embernek
ezek a kulturális sokkok, mert teljesen boldogan és feltöltődve
száguld haza, hogy az átélt élmények szerint mégsem olyan
elveszett az állapota, s otthon mennyi feladat s munka vár rá.
Akkor is ha nincs sok értelme, de a sajátja.
Meg aztán az úti
élmények is sokat nyomnak a mérlegre tett súlyon, hogy lát az
ember egy két halálos balesetet, hacsak egy pár percre, de
átértékeli ilyenkor az ember az élet törékenységét, s újra
bizonyságot szerez a túlzottnak vélt óvatosságára, miszerint az
ember mikor kimegy az útra, gyakorlatilag a mészárszékre megy,
ezért úgy kell közlekedni, mintha minden sarkon a kaszás lengetné
pengéjét.
De mitől lennék én egy
negatív fickó, ha nem ettől, hogy sehol sem a pozitív dolgokat
részesítem előnyben?
Pedig nem vagyok egy
negatív fickó. Csak a sok rózsaszínbe öltözött balfasz lát
engem negatívnak. Mert mi van abban negatív, ha rögtön kiszúrom
a negatív elemeket, hogy azt miként lehetne kivetni?
A negatív pozitív
kapcsolatát én úgy látom, mint amikor annó az agrikultúra
disznólkodásba vittem ezt a korpát. Gigi és felesége rendezte
akkor az agrikultúrát hét közben, miközben én az asztalosságból
csináltam a pénzt, hogy legyen mire kidobjam hétvégén. Sosem
néztem a korpás zsákokat miként tárolták. Egy idő után
betévedtem a raktárba s látom a régi korpás zsákokra van téve
az új. Volt már vagy nyolc emelt. Alól a félig elhasznált zsákok
penészedtek. Fent a zsírúj zsák kibontva. Kérdem ez meg mi
volna ez, erre tiszta pozitív mosollyal, hogy a friss korpa jobb a
cugáknak, nem e?
Na így a pozitívizmussal.
Hogy a sok negatív zsákra tesszük előtérbe a friss pozitív
dolgokat, hogy eltakarja a sok penészes dolgot.
Tudom, lehet erre előhozni
nyolc buddhás ellenpéldát miért jó és bölcs dolog a penészes
zsákokat vallásos lelkesedéssel őrizgetni s nem venni róla
tudomást, de nekem egy dologkerülő kocsmabölcs filozófiája nem
érdekel, aki a gazdagságától megcsömörölve átugorja
biztonsága falát s elmegy filózni a semmit tevésről s a dolgok
értelmetlenségéről. De annak kurva nagy értelme van, hogy
semmittevőket templomba tömörít s azokat mint isten fancsikákat
lobogtatja a sok hülye előtt. Annyi esze buddhának sem volt, hogy
gazdagságával a szegény emberek munkáján segítsen. Persze, mert
ezek mindig egy más világról beszélnek. Ahol összeolvadnak a
dolgok. Nem olvad semmi össze. Én mondom. A víz az víz, az ember
az ember.
Tudom, hogy gondolataim
nem népszerűek. Veszélyesek adott rezsimekben. Halálra üldöznének
bizonyos országokban. Talán ez is egy pozitív megélésem, hogy
leszek minnyá ötven s még nem voltam börtönben gondolataimért.
Apám eddig már háromszor ült összesen nyolc évet elveiért.
Én remélem megúszom. De
sosem lehet tudni. Mert nekem ez a pacifista jólétbe való
visszamenés fogalma egy nagy ismeretlen, hogy mire is gondolnak
ilyenkor ezek a vezetők?
Jó lenne ezt mielőbb
megérteni.
Egyébként szép idő
volt, pénteken délelőtt esett az eső, de szombaton már
kellemesen ugrándoztunk a hullámokban.
És vasárnap már vígan
jöttünk haza.
Mindenhol jó, de a
legjobb otthon.
Kár ezt akkor megérteni,
amikor az ember elmegy valahová.
Jó a rajz, mint mindig. Nem tudod magad elengedni kicsit? Csak úgy lazulásképpen. Nyaraláskor.
VálaszTörlésNekem ez az elengedés...
VálaszTörlésEz a pacifista dolog valóban elgondolkodtató, .... tán azért nem ülünk még, mert valami csak megvalósul belőle. :) De a verbális erőszak meg egyre inkább teret hódít.
VálaszTörlés