Hosszú lábú megelégedettség

Az asztalosságban vannak bizonyos írt és iratlan kötő megoldások, a szegtől a csavaron át a csapos illesztésig, színes a paletta. A dolog akkor kezd nem egyértelművé válni, amikor a dizájner köti az ebet a karóhoz, hogy valami hogy nézzen ki. És innen kezdődnek az asztalos migrénjei, hogy mindenféle asztalos elvet felhagyva ki kell találjon valami okos, eddig nem használatos kötést, vagy legalábbis történetünk főhősének agytárában -iskola hiányában- nincs ilyenről információja, de könnyen meglehet, hogy minden más kezdő asztalos már rég használja ezt. Azaz a mintiai asztalos újra feltalálja a spanyol viaszt.
De la Mancha”-ról is ment valaki óriásokkal balhézni, miért ne küzdene meg ilyen kihívásokkal egy valaki „de la Mintia”?
Csak aztán a kötésekből kiindulva, megannyi rajz elkészítése után, jön rá az ember, hogy mennyi problémába ütközik. Mert például ott van a feszt költöztetés dolga, hogy egy üzletben egy vitrint annyit mind tolatnak jobbra balra, persze mind nem profi bútor költöztetők, hogy rendszerint az első ami törik, az a láb szokott lenni. És persze ki a hibás? A rohadt asztalos.
S akkor innen az ötlet, hogy a letisztított vonalak dizájn jegyében az oszlop vége esztergált lábban végződjön, azaz egy anyagból alakuljon az oszlop és láb, elkerülvén az illesztést. Gyakorlatilag a lábtörést ezennel kiküszöböltem.
Igenám, csak ehhez egy olyan eszterga kell, amibe befér a 185 cm hosszú oszlop. Ilyen meg ritka mint a fehér holló. Vagy még annál is ritkább. Mert a szakma általában ilyet nem csinál csak extrém esetben és nonkonform esetben, mert általában a szakma is tud ebet a karóhoz kötni minden áron.
A dolgok legelején úgy volt, hogy esztergált lábat kerestem az interneten. Icipici tíz centis lábakat. Hogy azokat hip-hop a bútor aljába fúrom s szevasz tavasz. Igenám, de sehol nem találtam olyan esztergályos ajánlatot, hogy hip-hop itt az ötven lábacska. S akkor irány a Praktiker, hogy majd nyiszitelünk a lépcső korlátot tartó esztergált lábakból. De mikor megláttam a cingár, jellemtelen lábakat, elment a kedvem tőle...a dizájner elájul, ha ezeket meglátja, mindjárt ez jutott eszembe. És nekem egy kedves személy ez a dizájner, nem célom, hogy elájuljon.
Így változtattam meg a kereső szót a gugliban, hogy már nem esztergált lábat keresek, hanem magát az esztergát. Láss csudát, ritka „ilyen helyzettel már találkoztam” érzésem támadt, amikor tőlem 10 km-re találtam egy árban is megfelelő, igaz házi készítésű, de jópofa esztergát. Fa esztergát, hogy ne kezdjenek itt a profik ájulni...
Lőn lelkesedés, némi átalakítás a motor miatt, a muki azért adta el, mert azt mondta gyenge a motra, nem viszi a fát, de nem a motorral volt baj, hanem azzal, hogy három fázisú motorra tett kondenzátort és kettőhúszra kötötte, persze, hogy nem megy, ezek csak ilyen házi gyártású legendák, viszont az eszterga alkatrészeit sikerült valahonnan összelopkodnia, mert elemeire bontva, profi minden rajta. Persze ezt éles szemem rögtön kiszúrta még a homályos internetes képről is.
Az meg már részlet kérdés, hogy a hosszú lábú megoldáshoz én is tákoltam egy hosszabbítást fából, mert igaz, hogy a régi tulaj is azt mondta, ha már hosszú vasat lopott, minek vágja le, nem kér enni, úgy hagyta, de nekem az sem volt elég hosszú. Nekem mindig ilyen bajaim vannak, semmi sincs diszkrécionális méretre. És mennyiségre.
De alapjába véve büszke vagyok magamra, hogy ezt a dolgot, ha már minden mást rosszul menedzseltem, de ezt a helyzetet viszont jól.
Kocsis bácsira emlékszem, aki mindig azt mondta, az a fontos, hogy te legyél megelégedve a munkáddal, a többi nem fontos.
Nos, ebben a helyzetben én meg vagyok elégedve a munkámmal.
Kocsis bácsit idézzem: „meg vagyok elégedve a mai munkámmal...”

1 megjegyzés:

  1. „meg vagyok elégedve a mai munkámmal...”
    Ez nagyon jó bezárása minden napnak. Így kell lefeküdni.

    VálaszTörlés