Eljött az idő

Eljött az idő és az most van, hogy fáj a derekam néhány foszni emelgetésétől. Na de ez már nem az az ejnyebejnye fájás, hogy majd elmúlik. Ez már az a fájás, ami egy hetes sántítás, gyógyszer, kenőcs, jajgatás és nem emelés után nem kéne emeljek semmit. Ez már az a fájás, hogy hiába ülök, hiába állok, hiába fekszem, a derekam fáj. Borzasztóan.
És éppen egy faházat készülök összeszerelni.
Ehhez a redbull már nem elég. Ez már nem redbull kérdés.
Erre mondaná ez a Sanyi, hogy Tata: bekaptad. Na be.
Azt mondtam, ha ezentúl irodamunkára leszek csak jó, akkor nagyon bekaptam, mert a műhelyemben nincs irodás állás.
Habár ez a román asztalos mind győzköd, hogy neki csak mondjam meg mit csináljon, és fizet engem. Igen, mondom, az ajánlat jól hangzik, de miután tönkremegy és elmegy, kinek fogom mondani, hogy mit csináljon?
Igaz ez a diszkució hónapokkal ezelőtt volt köztünk, amikor még azt mondta, hogy egy vállalkozás alapja nem az adózás és a bürokrácia kérdése, hanem pozitív hozzáállás kérdése. Bármit mondtam neki, mindenre azt mondta, hogy hozzáállás kérdése. Hogy negatívan állok hozzá.
Akkoriban mondtam neki, hogy szerinte az negatív hozzáállás, hogy belemásztam egy közel százezer eurós tartózásba, csakhogy műhelyem, és gépem legyen? Nem négyhajtású lóherét vettem, nem plazmatévéket, nem a központban jó kilátású lakást, hanem egy kibaszott csirkefarm lepukkant csarnokát, mert hittem a munka hasznában, szépségében. Szerintem ez pozitív hozzáállás a javából.
A negatív véleményem a dolgokról pedig nem az én lelkesedésemtől vagy nem lelkesedésemtől függ, hanem az adózás és a bürokrácia kérdésétől függ.
De miért gondolom én ezt, kérdezte azzal a szokásos balfasz tekintettel, amivel ezek a pozitívisták szokták feltenni a pozitív hozzáállásos marketing dumájukat.
Mondom neki, előbb utóbb eljutsz oda, mint én, mondom neki bizalmasan. Hogy rájössz, amikor belépsz a megrendelő házába, onnan ő vezeti a vállalkozásodat, nem te. Ő mondja meg mi, mennyi és mikor, nem te. Ő mondja meg, mi a jó és mi a szép, nem te. Mert nála van a pénz. És belemész a játékba, mert nála van a pénz. A pénz nem probléma nála. Neked probléma. Amíg olcsón dolgozol, lesz előleg azon a fatális délutánon, amikor éppen elmész hozzá, hogy lemérd, lerajzold azt amit megálmodott és amit szerinte te rém olcsón fel tudsz neki szállítani a kilencedik emeletre. Mert te rendes vagy. És várja három munkás az előleget, hogy kifizesd a bérüket, vagy éppen megveszed az anyagot egy másik, rég lejárt határidejű munkára, és ha éppen kapsz egy kis árengedményt az anyagra, viszel valami aprót haza is. Persze ez azt jelenti, hogy az anyag szarabb minőségű. De megfordítod, befordítod, lekened, nem látszik annyira.
Nem hitt nekem ez a román asztalos, azt mondta, hogy majd meglátom, ő okosabb lesz. Szivarral a szájában a műhely közepén kiterpesztett állásban és prédikátori body leanguage styleban, a fejével kissé felfelé mondja, határozottan: nem fráté, én megkérem az árát fráté...nem érdekel.
Telt, múlt az idő, a napokban mind körülöttem sündörög, hogy igazam volt. Ahogy egy kicsit megemelte az árát valaminek, lemondták a munkát. Most meg könyörög az előlegért, mert nincs anyagra, fizukra s benzinre sincs. Öt munkája van elmaradva. Nem lát kiutat.
Mondtam neki, addig nem is lesz nekünk nyugalmunk, amíg nem lesz meg a saját üzletünk, a város központjában, hogy azt áruljunk, amit tudunk és szeretünk csinálni, hogy amikor a kliens bejön hozzánk, leveszi a kalapot és templomi csendben és alázatban lépked a bútorok közt.
De ez nem fog megtörténni. Mert ehhez legalább százezer euró kéne startból, amit sosem fogsz viszont látni. Aztán egy csomó engedély hada, amit aztán egy csomó ellenőrzés fog kísérni, megannyi büntetéssel. Mert hatalmas a bürokrácia és gyilkos az adórendszer.
Mondja ez a román asztalos, hogy akkor sosem lesz nyugalmunk.
Sosem, biztattam én is. Így halunk meg. Balfaszul.

Hogy témát váltsunk, mondja nekem, hogy de azért mégis elkezdett valami működni ebben az országban. A zsusztícia például. Mert lezárták tíz évre ezt a média mogult. A kommunista besúgót. Csak elkezd ez az ország működni meglátod, mondja ilyen preacher módra ez a srác. Lesz azért itt demokrácia. Eljött az ideje.
Mondom neki, te akkor fog működni ez a zsusztícia, amikor visszakapjuk nagyapámék vagyonát, amit a kommunisták koboztak el, amikor kárpótolni fogják apánk politikai fogolyként leült börtönéveit és amikor bocsánatot kér tőlem az államelnök a parlament utolsó tagjával egyetemben, hogy minket magyar ajkúakat megkülönböztettek és megaláztak mindenben, akkor mondom én, hogy eljöhet még az az idő, amiről azt hiszi, hogy eljött az ideje.
De ez sem lesz meg.
Aminek biztos eljött az ideje, az a derék fájás.
Annak biztos itt az ideje.

2 megjegyzés:

  1. Tudom, hogy jótanácsból mindenkinek rengteg van, de én is hátfájós fajta vagyok, és most durva nehéz dobozokat emelgetek tele könyvekkel. Eddig még nem akadt ki a derekam. Nem akarom elkiabálni.
    Ami fontos, hogy ilyenkor semmi tejtermék, és édesség. Még fagylalt sem. Pedig nyár van.
    A kirángatás pedig egy poroló, vagy bármilyen fejfölötti keresztrúdon. A fontos, hogy a talpad ne legyen a földön, és forgasd a csípődet jobbra-balra. Ettől sem egyik pillanatról a másikra múlik el, de a következő alvás után sokat enyhül

    VálaszTörlés
  2. Köszi...de úgy látszik kénytelen lesz magától és munka közben elmúlnia, mert rémesen közel van a határidő...és ez a Sanyi fix most hagyott itt, megint elment Angliába dolgozni...azt mondja pénzért, nem apróért...

    VálaszTörlés