Reggeli préces

A fiam látván, hogy írogatok, azt mondta, na neki is kell egy blog. Ezelőtt két évvel létrehoztam neki is egy blogot. Lassan oda kezd jutni, hogy egymagában kell megoldania a dolgait, mert az iskolai barátai csődöt jelentettek. Mint a dominó sorfal, pár nap alatt ledőltek az emberkockák.
Ahogy nőnek a gyerekek, a versengés hatására bevadulnak, dagasztják a tömeghisztérikus betegek létszámát.
Az énekhez a hangot megadta a tornatanár néni, aki mindenki előtt leszidta a fiamat, hogy szégyellje magát kövérsége miatt (emberségesebb lett volna ezt velem megbeszélnie, mert lehetősége lett volna megtudni, hogy mennyit dolgozunk mi ezen már régóta). Erre a hangadásra az egyébként gyáva és csúcsrajutás szindrómától vezérelve az osztálytársai közt beindult a hisztéria. A fiam egyik legjobb barátja, az Áron elkezdte a fiam fejét tenyerezni, meg aztán ki megérzi a vér szagát, elkezdte egyre jobban ütni. A fiam feleszmélve mi történik, hogy ez már nem játék, annyira rosszul esett neki, hogy barátja ilyenre képes.
Pont akkorra értem a tett színhelyére, amikor a fiam idegesen sírt, vele szemben az Áron, ki mikor engem meglátott keserves sírásba kezdett (a gyáva ember szindróma), ami viszont nekem nagyon fájt, hogy a többi osztálytársai hangosan vadbikának csúfolták a fiamat. Annyira szemtelenek voltak, hogy előttem, mit sem tartva tőlem hangosan csúfolták a fiamat, Sanyikán kívül, mindenki Áron pártján állt, mert Áron anyukája tanárnő az iskolában, ezért ez az Áron az osztály menő sztárja. És a sok felkapaszkodó szülők gyermekei pedig ösztönösen ráharaptak a lehetőségre, egy fikarcnyi esélyt sem kapott az igazság.
Fájt a fiamnak, fájt nekem.
Jó, rájuk üvöltöttem, ha nem hallgatnak el, rendre felragasztom őket a falra, erre elhallgattak, de a két iker lány továbbra is kelepelt, mire mondtam, hogy ez rátok is vonatkozik, szemtelen törpék.
Hát biza eszembe jutott ez a Csalah György még a kolozsvári iskolánkból, aki az ilyen szociális konfliktusokban otthonosan mozgott, mint mikor Piszkos Fred a kapitány bemegy egy kocsmába. Úgy osztotta köztünk a pofonokat, hogy többé senkinek nem jutott eszébe csúfolódni, mert rögtön a fülünk csengett csak a gondolatára. Hát biza egy kis lélek frissítő ráfért volna ezekre a rakoncátlan gyerekekre, kik ez eset után látván, hogy következmény nincs, egyebekre fognak bátorodni.
A fiamnak tanulság ez, hogy nagyjából erről szólnak a barátságok, meg kell válogatni kikkel barátkozunk, és azt is be kell vállalnunk, hogy szociális életünket néha a családra szűkítsük, ha nem sikerül normalitásban élő közegre találnunk.
Pár hete felfedezték egymást a fiam és Sanyika, a legozás hozta össze őket, mindketten szenvedélyes legosok, noha osztálytársak, sosem figyeltek egymásra, talán ez is beindította a menők közt az irigységet, hogy a Hunor fiam nem függ a sztáralkatoktól. Én nagyon megörvendtem a barátságnak, mert Sanyika munkás közegből származik. A tűzpróbán is átment, noha meg volt hívva a Bogi (a sztár Áron rajongója) szülinapjára, akkor szombaton Hunor szülinapjára jött el, ki egyedüli meghívott is volt.
Akkor azt mondtam magamban, hogy a proletáriátus győzedelmeskedett.
Persze ezek a történések bennem is elindítottak bizonyos folyamatokat, utóbbi bejegyzéseimnek bemúzsáltak egyet. De egyébként is a lelkem mindig jelen van az iskolában, mert nemcsak megyek a fiamért, hanem szkennelem is az embereket, a gyermekeket, a szitukat, és szomorúan be kell vallanom, hogy a tanári kar noha feszt siránkozik, hogy manapság a gyerekek, de a tantárgy leadásán kívül semmi sem érdekli őket.
A mi időnkben a tanárok közül többen velünk voltak a szüneten, ma a figyelő kamerákon kívül senki nem figyeli az egyébként is szűk udvaron mi történik.
Azt mondtam, kész, ez az a pont, ahol a türelemnek el kell múlnia.
Ezentúl a legelső incidenst írásban fogom jelenteni mindenfelé. Ha nem csillapodnak a kedélyek, nem tesznek a normalitás bevezetéséért, nem fogom hagyni magunkat.
Egyrészt az elit gyerekek rakoncátlan, szemtelen, másrészt a cigány pökhendi, fenyegetőző, lökdöső, udvari uralkodásuk egy szociális prést alkotnak a normál gyerekek körében, kiknek nincs más lehetőségük, mint ebbe vagy abba a bandába pártolni.
Nem akarok vészmadár lenni, de látom a fiamban, hogy szakad a cérna. Ahogy lelkesedett eddig az iskoláért, úgy kezd ellenszenves lenni számára. Pedig reméltem, hogy neki sikerül megkapni azokat az értékeket benne, amiket én már az első osztályban abbahagytam keresni, így lévén számomra az egész iskola egy hatalmas kín. Egy szükséges muszáj, kényszerhelyzet és mikor elkezdtem dolgozni, olyan volt nekem mint amikor a négerek felszabadultak a rabszolgaság alól.
Az is baj lehet, hogy mi magyarok túlságosan gettósodunk, mióta ezek a levállásos hangulatok uralkodnak immár az Rmdsz-en belül is, kik mióta nincsenek kormányban, hirtelen eszükbe jutott az autonómia.
Részemről a székelyek azt harcoljanak amit akarnak, én nem félek a nemzetek együttélésétől, eddig sem a székely virtus tartotta bennem a magyarságot, hanem a születésemtől fogva, a genetikai csomagom miatt nem tudok más lenni mint magyar. Viszont itt, ahol csak mutatóban vagyunk magyarok, most már kezdem belátni, hogy az elszigetelődés nem jelent feltétlenül jót szociálisan, mert hamar kinövik magukat a kiskirályok. Három-négy család szaporodott el tulajdonképpen Déván, és ezek közt zajlik a "terület" felosztás, híveket pedig velünk vagy ellenünk szerint toboroznak. Átszivárog ez a gyermekek lelkeibe, mindennapjaikba, aztán döntéseikbe, cselekedeteikbe.
Mi szabadnak születtünk, szabadok is maradunk, ez a sorsunk.

4 megjegyzés:

  1. Attila, a bunkóság és a szemétség örök és nemzeteken, generációkon, kasztokon átívelő dolog. Volt részem hasonlóban, nagyon pocsék dolog. Aki független, az magányos is, ez ezzel jár. A gyerekeknek az iskola remek kiképzőtábor, a tanárokról most inkább nem nyilatkoznék... nem akarok senkit megsérteni. (bár engem már jó sok tanár megsértett - de nem jó általánosítani).
    Mindig mondom a gyereknek: jól figyeld meg a görénykedőket, hogy ugyanazt a pofont lehetőleg csak egyszer kapd meg. Egyébként megértem a problémádat és együtt érzek veled - és egyet is étek veled.

    VálaszTörlés
  2. W. Golding: A legyek ura. Ez a könyv jutott az eszembe, no meg az, hogy én fognám a gyermeket és ha volna hová, akkor másik iskolába vinném. Ez látszólag megfutamodás és talán nem erősíti a fiadat, de talán nem gyűlölné meg egy életre a tanulást.( Magam is ezt tettem annak idején, és nem volt káros következménye. Tudom, a ti helyzetetek sokkal nehezebb.)

    VálaszTörlés
  3. Éppen az este beszéltük a fiammal, hogy ha tudna románul, elmehetne egy művészeti iskolába. De ott sem mentesülne a románok támadásától. Egyelőre harcolunk itt, aztán meglátjuk.

    VálaszTörlés