S akkor...

San Chirkiscoban él egy ember, kinek neve Jim. Ez a Jim történetesen asztalos. Bútor asztalos. Éppen másfél éves depressziójából kezd kijózanodni. Mélyen benne volt a tehetetlen búbánatban. Egyrészt azért esett ez a Jim egy tehetetlen búbánatba, mert a munkatársai feladták az élettel a harcot, ki pókerbe, ki piába menekült, kinek felment az agyára a dicsőség és nagyobb babérokra vadászva eladta a forradalmat, melyben egy pillanat erejéig hitt ez a Jim. Mert ez a Jim egy olyan ember, hogy nehezen jön lendületbe, viszont nagyon jól tartja a lendkerékben a mozgató erőt.
Ez a San chirkiscói Jim másfél éves depressziójában átgondolta az egész életét és eszébe jutott annak a Zolinak* a mondása, aki azt mondta, hogy a férfi negyven évesen vagy feleséget cserél, vagy vesz egy piros kocsit. Hogy miért jutott ez eszébe Jimnek? Egyrészt azért, mert elmúlt negyven, lassan negyvenhét és mivel nem fenyegeti feleség csere, nagyon ráférne egy piros kocsi. De azelőtt még volna egy két rendezni való aprósága. Például eldönteni, hogy akkor megy tovább mint asztalos, vagy mi legyen?
A sors mindig technikailag szól bele az életekbe. Jön valamivel. Jim esetében jött egy pap (nem az a pap, egy másik...) és letett egy marék pénzt, hogy kell neki ilyen imapad. Akkora volt az összeg, hogy Jim azt mondta, azzal akár új életet is kezdhet. És kezdett is. Pedig nem volt az nagy összeg.
Megtörtént Jim életében a ki tudja hányadik csoda, hogy a lendkerék újra elkezdett forogni. És pörög két hónapja San Chirkiscoban az asztalosság gyalu kereke. És nemcsak a gyalukések vágnak, hanem az eszek, agyak is elkezdtek vágni. És támadnak fel mint az éhes zombik a megrendelők, hogy hamar hamar, amíg a mester megint dolgozik, hadd részesedjenek ama mennyei famannából, ha lehet minél közelebb az ingyenhez.
És így jött a gondolat, hogy a Sanelt vissza kéne hívni. Talán a Csabit is, de csak rezerva gondolatban létezik még.
Hogy feltámad a Jim csapata? Ki tudja? Habár már Zsülien is ólálkodik, azt mondta a katalán partnere most már személyesen implikálódik, hátha bevállal pár fa vityillót.
Így filózott Jim magában, mikor elment és abból a marék pénzből kifizette a kétéves deszka tartózását a deszkásnak: „ha még egyszer beindítom a lendkereket, többé nem állítom le. Jöjjenek a stresszes napok, a határidők, az egészséges káromkodások, a reszkettető fáradságok, mert nem jó az embernek lelkileg beleafundálni a nepálizmusba meg hasonló semmittevő lelki putypuruttyokba. Mert a sok lelkizés a fizikai ember halála...”
Két hónapja ez a Jim nem ismer szombatot, vasárnapot, sem fészbukkot. Nyomja, tekeri a melót, és újra tervez, újra alkot. Farkasszemet néz az adósságaival.
Back in bussines...” ahogy szokta mondani Jim.
Természetesen Jimnek nem volt ideje ezt leírni, azért írtam meg én.

(*Aztán az a Zoli elhagyta feleségét, nem vett másat, sem piros autót, utoljára azt mondták látták kéregetni, pisisen, berúgva... )

1 megjegyzés:

  1. A piros autó nagyon hasznos. Sok helyen látom azt a kerek táblát, ahol csak piros autóval szabad előzni. ;-)

    VálaszTörlés