A nyolcadik nap

-Atyám..
-Mi van?
-Én vagyok.
-Mit akarsz?
-Csak kérdezni szeretnék valamit.
-Még van pofád?
-Nincs. Pont azért....Mondd meg kérlek, miért adtad ki az örökség rám eső részét? Tudtad, hogy eltékozlom. Ezt akartad?
-A másik miért nem tékozolta el?
-Amikor elküldtél a marhákkal és a szolgákkal, nem találtam kiadó földet, ahol legelhessenek, ahol sátrainkat felhúzhattuk volna. Szomjan és éhen döglöttek a barmok, a szolgáink kiraboltak és éjnek idején elhagytak engem és a családomat.
-Ki kérte, hogy elmenj itthonról?
-Ezt szeretném én is megtudni, miből fakadt ki a vitánk? Ki provokálta ki ezt a helyzetet? Elfogadtam az öcsém elsőszülöttségi jogát, hogy kedvedben járjak, ő meg mindkettőnket átvert és berángatott minket ebbe a vitába, mint Robert De Niro a „farok csóválja a kutyát” filmben, emlékszel?
-Tudod miért szeretem őt?
-Nem.
-Mert ahonnan elvesz egy aranyat kettőt tesz vissza.
-Értem.Igazad van. Én erre nem vagyok képes.
-Nem. Te csak arra vagy képes, hogy eltékozold a mások fáradalmait.
-Nem tudok semmilyen mentséget felhozni érdekemben.
-Őszintén, nem is érdekel.
-Még egy dolgot szeretnék kérdezni.
-...
-Azt mondtad a Föld egy sziget lesz. A boldogság szigete, ahol az emberek felebaráti szeretetben fognak élni. Lám nekem jutottak a sivatagok, egy forrás nélkül kicsaptál oda. Az öcsémé lett a legjobb termőföld, uralma alá hajtottad az életet adó vizeket. Mégis eljött hozzám, hogy a sivatagot is a magáévá tegye.
-Mert talán megérdemli. És mert talán a sivatagban is életet fog fakasztani, ott, ahol te nem voltál képes.
-Atyám.
-Mit akarsz még?
-A Föld belsejében levő gazdagságot kinek szánod?
-Mióta vonja felelősségre az agyagedény a csinálóját?
-Bocsánat, csak nem értek valamit. A tőzsdén láttam, hogy árverezed a Föld belsejében rejlő kincseket. Félre ne érts, nem kellenek nekem. Viszont azt látom, hogy az öcsémnek sem szánod odaadni.
-Még élek, nem?
-Igen.
-Amíg élek semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok a vagyonommal.
-Ebben is igazad van. De akkor mi van a szigettel? Én eltékozoltam a tálentumokat. Az öcsém kamatoztatta. Te mit csinálsz Atyám? Eladod? És lelépsz a haszonnal együtt?
-Nem a te dolgod, hogy mibe fektetem a saját vagyonomat. Én hoztam létre a Földet, jogom van hozzá, hogy úgy szabjam, ahogy akarom.
-Igazad van Atyám. Nem is kételkedek igazságodban. Csak akkor mi lesz a tékozló fiú esetével?
-Nem jöttél még rá?
-Mire Atyám?
-Amit akartam bebizonyítottam az eljövendőnek. A tékozló fiú esete már csak egy példázat. Egy a sok közül.
-Az én személyem ezek szerint egy kolaterális veszteség? Egy kísérleti áldozat?
-Nem vagy az első, sem az utolsó.
-Tán többször fogod ezt reprodukálni az emberi történelemben?
-Miért ne? Isten vagyok.
-Mit akarsz bebizonyítani? Kinek?
.........(kapcsolat hirtelen megszakad, a vonal néma marad).
És leszála az est a nyolcadik napra is.

2 megjegyzés:

  1. Van egy regény, José Saramago írta, Jézus Krisztus evangéliuma a címe. Ez egyike azoknak a könyveknek, amit elvinnék magammal arra a szigetre...
    Amit Saramago egy regényben írt meg, azt te megírtad ebben a pár sorban. Hiába na: verhetetlen vagy lényeglátásban (-: :-)
    Szóval: tartok attól, hogy kezdjük felismerni: igencsak megvezettek minket az Isten-kérdésben. Nem azt mondom, hogy Isten nincs. Azt mondom: az az Isten nincs, amit tálcán, példabeszédekben, magyarázatokban átnyújtottak nekünk. Az élet van. "Érzésem" szerint neked, nekem, neki Isten néz ki a fejünkből. Isten valóságosan az, amivé tesszük.
    A legnagyobb "felismerésem" mégiscsak az, hogy Istent nem érdekli az én sorsom. (Legalábbis "kívülről" nem. Inkább csak elszenvedi bennem.) Isten az élet "anyaga", ezt nyújtja, és mi azt kezdünk vele, amit jónak látunk.
    Hogy szegény vagyok és nyomorgok? Hogy bánt a téboly, az elvtelenség, az igazságtalanság, ami a világban van, és rossz ettől az életem...? Egy tiédhez hasonló párbeszédben Isten, úgy sejtem, ezt kérdezné: miért nem adod el a lelked az ördögnek? Mert nem tartom jónak - mondanám. Isten pedig ezt a hozzáállást tartaná tiszteletben bennem.
    Nem vagyunk kívülről vezéreltek. Azt gondolom, az életünk mégiscsak a szellemünk szintjén zajlik. Olyan az életünk, amilyen a szellemünk. Valamiért nálam ebbe nem fér bele a Toyota. Nem is lesz. (-:
    És hogy van-e, és mi ennek az egésznek a tétje mégis, ha Istent egyáltalán nem érdekli az én sorsom, jóra, vagy rosszra való hajlamom??
    Na... ez egy másik történet. Egyesek szeretetnek mondják, mások Mátrixnak, sok tudós ma energiának nevezi. A tiszta "fizika"...az a kvantum. Igen izgalmas.(-: :-)

    VálaszTörlés
  2. Bevallom Kornélia, a Toyota elférne az életembe. Képzeld el beleülni és száguldani. A Földközi Tengerig meg sem állnék, csak a kávézóknál, úgyis rajta van a bakancslistámon, hogy az elmarasztalt lábáztatást be kell pótoljam. Ehhez a Toyota tökéletes. Hidd el nekem. Végre már higgyen nekem valaki!

    VálaszTörlés