Tíz lej


Megállt előttem, rám nézett és azt mondta:
-Maga most meg fog haragudni.
-Nem fogok. - válaszoltam.
-Nézze, - mondta nagyon őszintén – ma még nem ittam pálinkát, és nagyon meginnék egyet. Egy féldecit legalább. - nyalta meg a száját az öreg – adjon kérem egy lejt.

Kiveszem a pénztárcámat, jéggé fagyott kezemmel kiveszek egy tízest és odaadom az öregnek. Az öregnek kimerednek a szemei, nem akar hinni nekik, elveszi a tízest és elkezd könnyezni. Azt mondta, ember, bocsáss meg nekem és meg akarta csókolni a kezem. Hé ember, mondom neki és elrántom a kezem, ne nekem csókold a kezem ember. Elkezd nyöszörögni a szakállas, mocskos öregember, hogy bocsássam meg. Menj ember és vegyél pálinkát, mondom neki, de vehetnél egy kis kaját is, mondom neki.

Az ember csak nézett, muszáj volt belenéznem a szemeibe. Fene tudja honnan érzem meg az ember belső dolgait, de tisztára kiéreztem, hogy ez az ember nem tőlem kért bocsánatot, valaki mástól. Valamiről még beszéltünk ott az utca közepén, én csak néztem az arcát, láttam a hontalan mögött rejlő embert, aki az arckifejezéseiből ítélve nem volt egy akármilyen ember. Akárki lehetett, de mégsem akárki. Akár én is, akár más is. Egy nagyon egyszerű dolog választ el minket egymástól. Az, hogy ő már nem látja annak értelmét, aminek én még látom. Menj, ember, mondom neki, menj. Éreztem, hogy még beszélgetne velem. Azt mondta az öreg, megyek, megyek. Megyek az ördöghöz. Ne menjen az ördöghöz, mondom, hagyjon békét neki. Azt sem tudtam mit mondjak neki. De igen, erősködött az öreg, megint sírva fakadt és megint mondta, hogy megyek az ördöghöz, mert oda való vagyok. Éreztem, hogy valami bűnféle nyomja a lelkét és azért kér folyton bocsánatot. Talán vétett az életben valakinek és nem tudja megbocsájtani magának. Azért lépett át a másvilágra. Abba a világba, ahova mi nem tudunk eljutni.

Miért van nekem egy olyan érzésem, hogy ha hordókban állnának a pálinkák az utcán, kevesebbet piálnának a hontalanok, a helyüket nem találók, akik nem akarják megtalálni a helyüket, akiknek mindegy már a halál, nekik a szenvedés nem a hideg az éhség, hanem az élet?

Nem tudom. Talán ha megértenék, hogy van bocsánat minden bűnre, nem lennének ilyen önelvesztők. De hát ezt egyébként is kevesen értjük. Így valahogy elrendezzük egy tízessel.

6 megjegyzés:

  1. Megjött reggel a két gyerek, halkan megkérdeztem anyjukat, maradt-e mára a kölcsön adott pénzből, tudnak még enni ma?
    Igen - mondta az anya.
    Nem- mondta a mellette álló gyermek.
    (Közben az anyós kikerült már a hallótávolságból...)
    Nem - mondta az anya.
    Várjon- mondtam, bementem, s a tárcámból kivettem egy "pénzt".
    Ne lássák a gyerekek- mondtam s kezébe gyűrtem a "bankót".
    Mai történetünk.
    Köszönöm Attila

    VálaszTörlés
  2. Örvendek a hozzáállásodnak és a megközelítésednek. Úgy tűnik, hogy jó a "szemüveged", amivel a történéseket nézed.:-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon vékony a fal,ami elválaszt a hajléktalanságtól,egy téves lépés csupán.

    VálaszTörlés
  4. (Nem a témához kapcsolódóan.)
    Szeretem olvasni ahogy ír, íze van.
    Követem a blogját.
    L.D.

    VálaszTörlés
  5. Értelek Attila. Egyszer felébresztettem egy alvót, mert nem tudtam eldönteni az állapotát. Megkérdeztem. "-Ember baj van, rosszul van, vagy csak pihen?" ... Sírva fakadt, mint mondta azért, mert már teljesen elszokott az ilyen bánásmódtól.

    VálaszTörlés