Látván
a hegyként tornyosuló deszkaszél hulladékot, kissé elgyengültem,
hogy ugyan, mikor fogom én ezt felaprítani? Mint ahogy ilyen alja
és megalázó munkára inast ma nem találni, úgy néztem a hegy
szélezésből leesett hulladékra, hogy beleremegett a térdem és
ezekhez hasonló alkatrészeim, melyek már nem olyanok, mint
valamikor. Mert tény, hogy nekem kell szembe néznem azzal a hegy fa
hulladékkal.
Az
ember azt hinné, hogy a munka az munka, és azt becsületesen el
kell végezni, mese nincs. Valamikor lehet így volt. Ma már
mindenben filozófia van. Majdnem költészetet is írtam, de
költészet ma nincs a munkában, hisz a munka ma nem öröm, hanem
kín, azaz filozófia. Például fahulladékot felaprítani megalázó
munka. Talán Péter bácsi, a régi generációs munkás nagyon
szívesen elbabrálna a hulladék aprítással, szépen el is rakná
azt, türelemmel és maggyőződéssel, hogy méltó munkát végez.
Mert Péter bácsiban még költészet is volt a munka iránt. Munka
filozófiája is olyan volt, hogy inkább költészet volt.
Na
de itt állok a hegy aljában és azon filóztam, ha odaállnék a
dalai Láma elé és sírva eléterjeszteném, hogy lám ehhez a
hegyhez honnét szerezzek pozitív energiát, mit mondana? Igaz, nem
krumpliról és nem dióról kérdezném, arra biztos lenne
bejáratott bölcsesség mondása, de mit tudna mondani a szélezésből
származó hulladékra egy bölcsességet?
És
akkor így gondolkozván, hogy alig vártam hazaérni Andorrából,
végre igazi bodza szörpöt inni, jó házi kajákat enni, hogy
vajon mi lenne, ha ehhez a hegy hulladékhoz is kapnék egy házi
bölcsességet, mely a költészettel teli filozófiát cselekvéssé
alakítaná?
És
akkor így fogalmazék: „nosza te Muzsi, vedd az első kezed ügyébe
álló szélhulladékot, és kezd el felaprítani.” És így
cselekedék, és láss csudát, filozófus, költő, bölcs halt meg
bennem, mert a hulladék igaz lassan, de fogyni kezde vala.
Ez
egy ilyen pozitiváld magad bölcsesség -féle.
Azt
vettem észre, hogy azok a népek élik túl ezt a nagy világcsődöt,
amelyek ki tudják aknázni azt amijük van. Nem tudom ki mit tud
kiaknázni, de például az andorrai ember helikopterrel szállítja
a fát a sziklacsúcsról, lelóg egy kötelen és kézi pikámerrel
váj magának házhelyet, utat. A francia boros a körforgalom zöld
részén is szőlőt termeszt. Sok főúton levő elhagyatott házat
láttam, semmiért eladó ingatlanokat, viszont az Alpok legmagasabb
élhető szakaszában kis családi vendéglőbe botlottunk, ahol
befűtött kandallóban várták türelmesen a napi öt vendéget,
egy évben legtöbb nyolc hónapjában.
Megerősödött
bennem régi hitem, hogy az ember szentesíti a helyet, nem a
lehetőség, az alkalom. Mert például én mind nézegettem itt a
sok bodzát, a sok fosos szilvafát, a sok gazzal benőtt
kihasználatlan földrészt, hogy itt kezdeni kéne valamit. Alkalmak
és lehetőségek ezek. Van akinek lúzerség, de van akinek
aranybánya.
A
nagy multimilliómos andorrai szállódás, mikor megkóstolta
Dorunak a szilva pálinkáját, azt mondta rá, hogy ez minden
márkanevet lepisál. Hogy ilyen igazi pálinkát sehol a világon
nem főznek. A híres whisky elbújhat a román szilvapálinka
mellett. Hogy miért nem főz itt mindenki szilvapálinkát? Nem
tudom, de szerintem ezen el kellene gondolkodni. És ha törvény
tiltja, vagy hátráltatja, egyszerűen be kell törni a politikus
pofáját.
Mit
akarok én ma itt elmondani?
Azt,
hogy esik ránk a gazdagság, tele vagyunk lehetőséggel, de
buddhákra, lámákra, jézusokra várunk, hogy hátha majd ők
helyettünk imával, bölcsességgel, kézrátétellel, isteni
hatalommal mindent jóra varázsolnak nekünk. Holott egyre
nyilvánvalóbb, hogy ezen cselekvésre ösztönző erők csakis
bennünk rejlenek. Néha az az érzésem, hogy a szentek csak arra
vannak, hogy elgyengítsék bennünk az erőt, az elszánást, a
cselekvés iránti ösztönt.
És
még egy: ne várjuk a befektetőket! Mert a befektetők a millióikat
nem azért hozzák, hogy nekünk jól menjen, hanem azért, hogy
helyettünk lekaszálják a hasznot és miután kipusztították
mindenünket, papíron meghúzzák a vonalat, ők viszik a hasznot,
mi meg a vonalat.
Aha! Oszt hányadszor is húzták meg már nekünk a vonalat? Tanultunk belőle? Vonalat húzni biztosan nem.
VálaszTörlésAz a baj, hogy vonalhúzás után nem szoktunk semmivel se maradni...
VálaszTörlés