Hát, hogy az embernek mi is lenne a hivatása.
Fiammal ízlelgetni szoktuk a mindenféle gondolatokat arról, hogy mi is lehetne az ember, ha megnő. Miből élhetne tisztességesen? Mit is szeretne csinálni?
Voltunk informatikusok, programozók, aztán ügyvédek, majd menedzserek. Közben tőzsdén spekulálók is. Ékszerkészítők, majd angol tanárok. Közben megalkottuk a „workface” üzleti oldalt, ahol pár év alatt milliomosokká lettünk.
Mily csodás világban élünk.
Átmenetként adósságokat rovok le. Szekrény javításokat is kell vállalnom, amíg rovom az adósságom. Melyet valószínű a sírba viszek. Végül is, egy alázat gyakorlat. Egy penitencia. Letérdelni, izzadni mint a víz lecsapódás az ablakon, és szétesett, rothadt Ikeás szekrényt újra csavarozni. Azaz szekrényeket. Közben belátom, fontos dolgot végzek. Nincs senki a helyi adatbázisban, aki ezeket meg tudná és merné javítani. Ki gondolná, hogy az infantilis Ikea bútorok javításához szükséges szakértelem? Az a fajta szakértelem, mely lelki mélységben ismeri a szar préselt lemez természetét és a modern látványtervezők észjárását. A kitört buta illesztők helyébe okos csavarokat fúrni, hogy még egy annyit, sőt, még annál is többet tartsanak a szekrények.
Ezeknél a javításoknál a nagybetűs szakma elvész. A nagybetűs szakma aszongya: eldobandó. A tákoló, falusi szakma aszongya: csavarozva még ellesz egy darabig. A tizenvalahány gyermeket nevelő asszony csendben, magában mosolyog, hogy végre megpakolhatja a polcokat. És ha arrébb is tolom a szekrényeket, a sarokba belefér még egyéb kacat is.
Közben a kiizzadt só a trikómról levakarható kiskanállal.
Már rég nem szégyenlem állapotomat. Hogy rendkívül lihegek és izzadok. Csinálják utánam és jobban. Oh Yeah!
Mondtam a fiamnak, meggondolandó, hogy tehetségesként az embernek hol a helye? Tud egy ötösre a tízes skálán, és gyúr egy hatosra? Vagy tud egy ötösre, és a négyeseket emeli ötösre? Elmehetünk Szegedre beépülni és settenkedni a ranglétrán felfele mint szegénylegények. Vagy pásztoroljuk a széledő nyájakat itthon? Hol van ránk nagyobb szükség? Mert elvégre az életben a fontosság, minden önmegvalósításos tan ellenére arra fog szorítkozni, hogy kiknek vagyunk fontosak?
A szekrényekre nézve, én nekik maga az Isteni helytartó vagyok. Ha azt mondom: kuka, akkor elviszik a kukába. Ha azt mondom: javítható, akkor megjavíthatom. Hatalmamban áll, mint a méltó a munkás a maga bérére, különösebb ellenszolgáltatás hiányában, pásztorkodni, az elveszett bútorokat terelni.
