Mindig
akad egy enyhítő körülmény. Már amikor akad.
De
most nekem jól jött.
Nem
kaptak padlót a bizsu boltba, Kolozsvárra, így nem mehetek
szombaton szerelni a semmit. Mert a munka még csak: „in progress”
állapotban vala.
Én
is, az örök marha szamaritánus, ajánlottam, hogy veszek egy
csomag rétegelt tölgyfa szalagparkettát, hogy lássam, le lehet e
csiszolni róla a lakkot és lefestve magentával bírja e a strapát
„trafic intens”. (Nem is tudom, ide kérdőjel jön? Jó lett
volna valamikor kis nyelvtant is elsajátítani, nemcsak
álmodozást...)
Nem
lehet lecsiszolni. Az nem lakk rajta, hanem valami mocsok műanyag.
Mondjuk ez lehet reklám is a padlónak, lám milyen kemény rajta a
védőréteg. Viszont ha műanyag réteg az utolsó réteg, akkor
ugyanolyan hideg lesz mint bármilyen laminált anyag. Mert ez a
lényeg a fánál, hogy ne legyen lakkozva. A lakkozott fa nem él
többé. Kihűl.
Ki
lehet próbálni egy házban, kézzel is érezhető, ahogy egy
lakkozott fa sokkal hidegebb, mint egy lakkozatlan fa. A natúr fának
szoba hőmérsékletű a tapintása, míg a lakkozott, festett fa
hideg.
Az
úgymond felület kezelés egy mánia lett, hogy védjék a fát.
Viszont a fát azért választjuk, hogy védjen minket. Lefestve már
nem véd minket. A hiúság nagyobb bennünk, mint a védelmünk
igénye. Hadd ne színeződjön, ne kopjon a felület, mert hogy néz
az ki? Igenám, de ha nem UV védelmű a fa, akkor időben a lakk
alatt is elszíneződik. S akkor minden ok megvan a tartós
depresszióra.
Végül
gondoltam egyet és átengedtem a vastagságoló gyalun a parkettát,
ami szépen le is gyalult egy milliméternyit a vastagságból, azaz
a műanyag kezelést eltávolította. Le is festettem kétszer és
látám, hogy a móccer igen jó. Csak mielőtt átadtam vokna öröm
ujjongásomat, gondoltam lehúzom a többit is, összesen hat parkett
lemez van egy csomagban, lássam, mit szól, ha többet kell
lehúzzak, mert legalább húsz doboznyiról lenne szó az egészhez.
Hát lőn csodálkozás, nem hiába volt egy sejtelmem, hisz olyan
furán szólt a gép, mikor átnyomtam az elsőt. A harmadikat már
nem gyalulta és fulladt le a gép. Nézem a késeket, elkoptak.
Direkt kifent késeket tettem erre a műveletre, hogy a felület
egyenletes legyen. Nahát, akkor ez a mocsok műanyag ki tudja miféle
anyag, ha így tönkreverte a késeimet.
Fel
is hívtam Ildikót és újságoltam, hogy a móccer nem jó, más
parketta után kell nézzenek. De hogy magenta nincs sehol e kerek
világon, úgy, hogy az a rövid lejáratú jövőképben meg is
jelenjen. Na de a keresés az ő megélhetése, így vissza tudtam
térni az én befőtteseimhez.
Az
igaz, hogy nem volt olcsó ezt a csomagot megvenni és elszarni egy
fél napot vele. De hát így volt ez a plexivel is. Hogy be voltak
indulva az elején, hogy a plexi az isten. Vettem egy méteres
plexit, hallám, mivel eszik, óh én bunkó asztalos. Hát teljesen
ledöbbentem, hogy mire ugrálnak ezzel a szánalmas anyaggal? El is
vittem, Zoli nézegette, fogdosta és a hozzá szokásos
pragmatizmussal kérdezte, hogy ez mitől ötször drágább az
üvegnél? Mondtam neki, azt hittem, ezt te mondod meg nekem.
Plexi
elvetve, maradunk az üvegnél. Viszont most nekem van plexim is és
cuki tölgyfa parkett szalagom. A kettő egybevéve, leszámítva egy
teljes napi munkát, a görögnél ehetnék a fiammal egy kerek
hétig. Olliknklúziv csirkés menüt.
Pofázhatnék,
de Ludas Matyi óta tudom, hogy vannak más módszerek is az igazság
kiverésére.
Egy
nagyobb munkánál szükségszerűen számolni kell felléphető
komplikációkkal, ezért muszáj, az anyagra kis százalékot
rászámolni mindig. Ezt tisztáztam is Zolival, hozzá híven,
gálánsan bele is ment, nem kommentált. Ilyenkor én is tudok
úriember lenni.
Egy
úriember társadalomban az emberek urak kell, hogy legyenek. Ennyi.
Hiszem,
hogy nem hiszek.
A
fiam mesélte, hogy az iskolában szó került pogányságára. Egy
két tanár ki van akadva, hogy miféle geci szülei lehetnek egy
gyereknek, akik nem kereszteltetik meg azt? Az egyik osztálytársa
már elő is hozakodott, hogy a szülők eltiltják a gyermeküket a
megváltás művétől. Erre röhögtünk egyet (láss csudát, éppen
a görögnél ettünk olinklusz csirkemenüt), hogy na ni te ni,
megszólaltak az iliberális liberalisták.
Tartottam
a fiamnak egy félórás dísz szertartást a hitetlenségemről,
hogy miképpen sikerült a keresztény kultúrájú európai
társadalomnak kiverni belőlem azt az istenhitet, amiben állítólag
hisz. Mondtam, hogy nem zárkózom el, hogy létezhet Isten, de az az
isten, akiről a kereszténység beszél, olyan nincs. Hogy ezt nem
hiszem, azt hiszem. Viszont a tanárok, akiket már látok is magam
előtt gyermekként, amint predestináltak egy vallásra, hogy abban
felnőve és gyűjtvén a piros pontokat a mellükre tűzve, ők nem
hisznek abban amiben hisznek. Mert ha hinnének, akkor hinnének
Isten hatalmában és életükre nézve Jézus garancia lenne, de
sajnos nem úgy élnek, mintha Jézus lenne is valami az életükben.
Hogy
a kereszténység érintette az európai kultúrát, az nem kétséges,
de hogy az európai életformának vajmi köze lenne Istenhez,
Jézushoz, azt erősen kétlem. Az egész egy vidám vasárnapos
hókusz pókusz.
És
természetesen ebbe a félórába kötelességemnek tartottam a
fiamnak elmondani az én Krisztus képemet és tudattam vele, amit
sosem titkoltam előle, hogy bármikor, bármilyen valláshoz
elkötelezheti magát, ha úgy érzi, hogy szüksége van rá.
Záró
fejezetként, hogy az ebéddel összekötött vallásórának legyen
egy tanulsága, megfogalmaztuk, hogy ha sehogy, de sehogy nem tudják
elviselni, hogy egy szabad gondolkodó, keresőként él a világban,
mondja azt, hogy a szüleim baptisták voltak és ott a felnőtt
keresztség a praktikum. És ezzel botrány elzárva. Megnyugodhat a
világ, te is tartozol egy rendhez. Mert a Világ csak rendben
működhet.
Az
én sajátos meglátásom az, hogy előbb-utóbb mindenki találkozik
Jézussal, mint ahogy a Beatles „Let it be” számával is
előbb-utóbb mindenki találkozik. A Világnak megvan a kiforrt
Krisztus képe. Jó, ha a fiamnak lesz egy másik képe is Jézusról.
Egyik
nap hallom a Patricia Kaas -féle „Man's world” interpretációját.
Régről hallom ezt a számot, de csak most tűnt fel nekem ez a
feminista tonalitása. Ez a borzasztó férfi uralta világ!
(Van
bennem azért némi fenntartás ezzel a rémes férfi uralommal, egy
pár disznó tróger miatt nem kéne az összes férfit kiűzni a
világból, mint ahogy sem minden nő kurva..)
Az
első impulzusom az volt, hogy átírom a dalt egy laza populáris
keringőre, mint valami szatíra. Válasz Patricia Kaas tragikus
hangnemére. Mindig is éreztem, hogy ez a szám el van baszva,
valami nincs a helyén.
Keresve
a „midi” formátumát a neten, felfedeztem, hogy szerzője egy
„James Brown”, fekete énekes. És a dalt akkor szerezte, amikor
Patricia még csak óvodás lehetett, ha nem pólyás. És
meghallgatva Brown éneklésében, a szöveg teljesen átértékelődik,
és ebben a tónusban helyre kerül minden.
Íme
a szöveg valamelyes fordítása:
„Ez
a férfiak világa.
Semmit sem érne, egy nő vagy egy lány nélkül.
Amint látod,
Semmit sem érne, egy nő vagy egy lány nélkül.
Amint látod,
A
férfi alkotta meg a kocsikat, hogy szállítsanak minket az úton,
A férfi csinálta a vonatokat, hogy vigye helyettünk a súlyokat,
A férfi találta fel a villanyt, hogy kivezessen minket a sötétségből,
A férfi építette a hajót, ahogy Noé a bárkát.
A férfi gondját viseli a kislányoknak és a kisfiúknak,
Boldoggá teszi őket azzal, hogy játékokat készít nekik,
És miután már mindent megcsinált, mindent, ami kitellett tőle
A férfi megteremtette a pénzt, hogy vásárolhasson mástól.
Eltéved az élet sűrűjében,
Elemészti a keserűség.”
A férfi csinálta a vonatokat, hogy vigye helyettünk a súlyokat,
A férfi találta fel a villanyt, hogy kivezessen minket a sötétségből,
A férfi építette a hajót, ahogy Noé a bárkát.
A férfi gondját viseli a kislányoknak és a kisfiúknak,
Boldoggá teszi őket azzal, hogy játékokat készít nekik,
És miután már mindent megcsinált, mindent, ami kitellett tőle
A férfi megteremtette a pénzt, hogy vásárolhasson mástól.
Eltéved az élet sűrűjében,
Elemészti a keserűség.”
Ha
ezt egy nő énekli, és megfelelő sértett hangnemben, egyértelműen
kiugrik belőle, hogy bezzeg a Nőnek szenvedni kell ebben a
borzalmas „Manmade” világba.
Viszont
ha férfi énekli (és szerintem ez férfinek íródott),
egyértelműen kijön a férfi mindenkori dilemmája, hogy rendben
van haladás, biztonság, kényelem, viszont Nő nélkül nem lehet
élni.
Ez
egy szerelmes dal for „God' sake!” Egy olyan férfi részéről,
aki emészti magát és nem akar vegyülni a tömegben.
De
kérdem én, csak úgy csendben, a haladást ki a jó (sűrű
káromkodás kihagyva)... -ba hajtja örökké a férfiben? Hát
egyértelműen a NŐ! Nemde az a szójárása a nőknek, hogy ha a
férfire hagynák a világot, még ma is barlangban lakna az ember?
Szóval.
Miközben
rendezgettem, átfogalmaztam a ritmust, a kesergő bluesből átvittem
a keringőbe, megszerettem a dalt. Elkezdtem élvezni, és lemondtam
a szatirikus megközelítésről, mert élt bennem immár James
Brown, nem Patricia Kaas.
Az
talán furcsának hatna, hogy dobcentrikusként egyszerű dob
játszmákat írok a feldolgozásaimnak, és nem dübörög minden
szét. Utálom a mindenféle csapkodásokat. Szeretem a rendezett
dolgokat.
Megalkottam
egy bicegő keringő ritmusképletet, imádom, ahogy a lábcin ugrik
egyet és néha nyitva lezár egy részt. Azért ott van a pajkos
mosoly a szerkezetben, a cammogó, döngő koncert nagydob. Aztán az
aggódó elektromos zongora vokál, a második felében a kesergő
néma trombitával diskurál. A végén pedig az elmaradhatatlan
szintétikus momentum, ami mondhatni kézjegye minden
feldolgozásomnak.
Hát
igen. Valamikor úgy képzeltem el, hogy ilyen mixes társaságban
milyen jól elszórakozunk majd elemezve egymás mixeit és
megoldásait. De ez a mixes társaság egy búval baszott,
bezárkózott világ, ahol az egoizmus követi a világtrendet, és
csak az jó amit Ő mixelt ki, minden más szar. De miért szar? Mert
nem azt a nemtommilyen pluginnal keverte ki a kicket úgy, hogy
leszedje az első ütemben a fejedet.
Amennyi
fantáziátlan zenei megoldást találtam az úgynevezett Mixes
világban, talán sehol máshol nincs annyi szánalmas megoldás.
És
legalább nekem van egy erős mentségem: nem értek a zenéhez...
Decens
fülhallgatóval még élvezhető is: