Szerencsére asztalos vagyok és megtehetem, hogy olyan dolgokhoz szóljak hozzá, ami se ingem, se gatyám.
Szinte tiszta hiába íródnak ilyen "megvilágosító" jellegű cikkek a párthűségtől csöpögő méjnsztrímekben, melyek bár ékes és gazdag szóhasználatról tanúskodnak, kiolvasandó, hogy írójuknak köze van a fogalmazáshoz, azaz virtuózok a nyelvben, mert sok értelmük nincs. Egymást olvassa ott pár nagyokos, mint ahogy egy művész galériába is egymás művein fintorognak a művészek, mert aki oda betér halandó úgysem ért semmit a krix-kraxokból.
Emlékszem, fiatal koromban láttam a leghíresebb kolozsvári basszusgitárost, aki eszméletlenül basszusgitározott, valóban, úgy járt a keze a húrokon, hogy csak na. De mikor kérdeztem, hogy volna e valami saját alkotása, ahogy én azóta is nevezem: "egy méter szalagja", kiderült, hogy nem volt egy méter szalagnyi saját alkotása sem.
Szerintem, mint olyan aki szeretettel olvasnék egy banális novellát ezektől a nagy kortárs íróktól, joggal jegyzem meg, hogy a celebirodalom kritizálása helyett írhatnának ezek a virtuózó nyelvbasszusgitárosok egy méter történetet, amit maguk éltek meg és lehetőleg nincs tele Hamvas vagy Gandhi idézetekkel.
A nép fiaként kurvára nem érdekel engem, hogy odafenn milyen fürgén járnak a kezek a húrokon, nekem érthető dallam kell, kézzel fogható történetek, amint a népi hagyományunk is tele jó történetekkel. Amíg csak egymásnak okoskodnak a kortárs írók, őszintén nem érdekel, mit gondolnak, és azt milyen kacifántosan fejezik ki.
