Muskóczinak a történetei közel fél évszázaddal azután jegyzendők le, hogy azok megtörténnek. Noha az író emlékében kristálytisztán elevenednek meg azok a megélések, képtelen lenne időrendbe sorakoztatni őket, mint valami bélyegsorozatokat egy szép, nagy és vastag albumban. Leírja őket, ahogy eszébe jutnak. Ezért ugranak időben a leírt Muskóczi történetek. Muskóczi hol öt éves, hol tíz éves, de van, hogy éppen tizenöt éves. De szinte nem is számít, hogy Muskóczi mikor hány éves, mert vannak történetek, amik az ember életében többször megismétlődnek. Az események azok, amik újra és újra megtörténnek egy ember életében, és szó köztünk maradjon, de az író feje sem lehet olyan, mint egy minden régi történéseket megjegyző könyv, hogy csak egyszerűen fellapozva ki lehessen nyitni az adott időre, adott eseményre.
Az öreg Muskóczinak, aki leírja a fiatal Muskóczi történeteit, legtöbbször újra kell élnie helyzeteket, hogy eszébe jusson, mikor is találkozott a jelenséggel legelőször.
Mint minden gyerek, Muskóczi is szerette volna, ha lennének nálánál nagyobb barátai, akiket követhetne, akiktől tanulhatna és akik bevennék őt is a társaságukba, hogy fontosnak és megtisztelve érezze magát. Csak hát a nálánál nagyobb gyerekek is arra vágytak, hogy még nagyobbaknak a barátjai lehessenek. Mi tagadás, a felnőttek is mindig a nagyobbak, okosabbak, sikeresebb emberek társaságát keresik. Az uborka indái is mindig felfele kapaszkodnak, ha van mibe fogózkodniuk, nem többe, mint akár egy másik uborka növénybe, akár az égig is felnőnének az uborkák. Aminek mondjuk Muskóczi nem haragudna meg, mert szereti az uborkát.
Egyszer, Muskóczi már nagyon megunta, hogy képtelen a házi feladatokat megcsinálni, hogy semmit nem tud megtanulni. Gondolta, hogy bekérezkedik valamelyik jól tanuló iskolatársa mellé, hogy ellesse tőle a jótanulás titkát. De hát ez egy nagyon nehéz feladatnak tűnt, mert hát egyik jó tanuló sem akart vele erről beszélgetni. Sőt, furcsállották is, hogy milyen különös gondolata támadt Muskóczinak.
Nem adta fel egykönnyen Muskóczi, egyszer azt gondolta, hogy elkíséri Sándor Zsoltot hazáig és beszélgetés közben kicsikarja tőle a jó tanulás módszerét. Noha nagyon jól elbeszélgettek hazáig, sajnos nem tudott meg semmit Muskóczi a jó tanulásról. Mikor Zsolt házához értek, az anyukája kerek perec elutasította a gondolatát annak, hogy Muskóczival együtt tanuljanak ketten. Így lelombozva gyalogolt hazáig Muskóczi, töprengve, hogy kivel tudna nálánál okosabbal barátkozni?
Próbálkozott Alpárnál is, de ő mindig annyit fontoskodott és bizonygatta, hogy nincs szüksége Muskóczi barátságára, hogy feladta a próbálkozást.
Egyszer, mégis úgy nézett ki, hogy Kelemen Attilánál megfogta Muskóczi az Isten lábát. Kelemen Attila megengedte, hogy hazáig kísérje, és sőt, mi több, hogy együtt megcsinálják a leckéket. Amíg odaértek, Muskóczi lelkesen hallgatta, amint Attila fejből felsorolta a világ összes fotbalcsapatának a játékosait. Muskóczi csak hüledezett, hogyan fér egy ember fejébe annyi furcsa, idegen név? Otthon már várta az apukája, és mikor meglátta Muskóczit, hümmögött a bajsza alatt egy kicsit, azt mondta, hogy na jó, most az egyszer bemehet Muskóczi hozzájuk.
Hamar megebédeltek, egy egy tányér paszúlylevest, ami Muskóczinak nagyon jól esett, még akkor is, ha érezte, hogy nem szívesen adták, mert szó köztünk maradjon, eléggé megéhezett Muskóczi a tegnap estétől. Aztán leültek az íróasztalhoz, ahol Attila tovább folytatta a fotbalisták névsorát és Muskóczi nagy csodálatára közben úgy írta a házi feladatait a füzetébe, mintha a fotbalisták névsoraiba lettek volna kódolva azok. Muskóczi alig tudta másolni, amit Attila a füzetébe írt, sőt, az utolsó tantárgyból, történelemből már nem is másolt semmit, mert érezte, hogy ő ezt a módszert soha nem tudja elsajátítani, hogy csak úgy dőljön belőle a sok tudomány. Egy fél óra nem sok, de annyit sem tartott a házi feladatokat megírni. Arra a kérdésére Muskóczinak, hogy de a leckét hogy tanulja meg, Kelemen Attila arra csak annyit mondott, hogy nem kell megtanulnia, mert ő tudja.
Na erre Muskóczinak már nem voltak szavai. Nem is kell említeni, hogy ez volt az első és utolsó alkalom, hogy Muskóczi Kelemen Attiláéknál volt. Úgy ment haza, hogy rájött, a tanulásra egyik módszer sem válik be neki, és valószínű emiatt senki nálánál okosabb, nagyobb nem fog vele barátkozni, merthogy a szó köztünk maradva, Muskóczi kicsit butának érezte magát.
Próbálkozott Agárdi Ferencnél is, de nála nem a jótanulás volt az erősség, hanem a nagyzolás, de Muskóczi úgy érezte, egy kis nagyzolás rája is ráférne, mert mindig olyan szégyenlős és félős volt. De ez az Agárdi Feri mindig lenézte Muskóczit, hogy ennyit sem tudsz? És folyton olyan próbatételeket adott Muskóczinak, mondván, hogy ha a bandájába akar tartózni, meg kell tegye ezt is meg azt is, és hát sajnos azok a próbatételek nem éppen a jó felé vitték Muskóczit. És most erről maradjunk csak csendben ennyivel.
Sokat búsult aztán Muskóczi, hogy senki nem akar vele barátkozni, aki nálánál egy hajszálnyival nagyobbnak, okosabbnak, bátrabbnak tűnt.
Na de eszébe jutott, hogy ha senki nagy nem akar vele barátkozni, mi lenne, ha ő egy kisebbnek lenne a nagy barátja? Eszébe jutott, hogy Szatya mind próbálkozott vele barátkozni, de ő még nálánál is szégyenlősebb és félősebb volt és mellé szemüveges is, meg pattanásos is. A nézése is olyan furcsa volt. És ő sem volt a jó tanulók közül való.
Nahát másnaptól, ha Szatya jött hozzá szünetben, Muskóczi szóba elegyedett vele, és láss csudát, elég jól elbeszélgettek.
Ki gondolta volna, hogy csupán az a tény, hogy Muskóczi megváltoztatta a szemléletét a barátságról, létre is jött a barátság? Mert hát való és igaz, hogy Muskóczi és Szatya sokáig barátok voltak és sok emlékük is maradt róla, ha aztán az idő el nem mosta azokat.
De biza az öreg Muskóczinak megint eszébe jutván, hogy hasztalan a nagyok barátságát keresni, mert ők még nagyobbat keresnek, a Szatyával való barátságuk emléke újból megelevenedett a lelkébe íródott, Élet hatalmas könyvében.
A rajz bár egy másik Szatyás történetből van, nem ez a végleges ehhez a történethez. A napokban megrajzolom, csak előbb meg kell "lássam". Az ember azt hinné, hogy egy naiv rajz nem hordoz olyan információt, ami "komoly" lenne, de ha az ember jobban megnézi, a házakban fel lehet ismerni a Kolozsvári Szent Mihály templomot, illetve Mátyás a király szülőházát. Az érdekessége ennek a rajznak az, hogy azokat az épületeket csak most fedeztem fel, nem rajzoltam őket tudatosan oda. Nem is tudom, azt hiszem megvan úgy öt év is, hogy megrajzoltam. Ezek szerint vannak dolgok, amik bekódolódnak az emberbe, és előbb-utóbb, így vagy úgy kifejezésre jutnak.
