Szóval itt:
Továbbiakat...
Beindult a decemberes lista
Kibontottam a krisztmeszes zenés zsákot, újabb -régi- dalokkal dúsítva az ünnepi hangulatot.
06. Rádioblog
Bocs. Nem köcsög, hanem dög vagyok ezt a jutubra is tenni, mint a multkorit itt:
04. Rádióblog
Artizán Blues Rádió készülő honlapja
Jópofa szitu.Rájöttem, hogy a rádióm olyan platformokkal úgymond versenyezik, mint a fizetős Spotify, Youtube. stb.
Vicces.
03 Hangosblog
Azt mondják, ami nem öl meg, az megerősít. Ha optimizmusra nincs sok esély, megteszi a cinizmus is. Valahogy túl kell élni.
Rádioblog: Hit, remény, szerelem
Éves projektbe vágtam. Azt tervezem, hogy hetente egyszer összesűrítem megélt gondolataimat, érzelmeimet, félelmeimet, reményeimet, felolvasom őket, az éppen felfedezett zeneszámok társaságában.
„Hit, remény, szerelem” című hangos rovatom egy teljes héten át hallható lesz a rádiós listámban a következő órákban: 02, 06, 10, 14, 18, 22.
Ezzel tulajdonképpen jelzem, hogy silány lényem lelki-szellemi energiáit a rádióba fektetem. Ugyanis közel voltam a végleges feladásra ami a publikációimat illeti. Elbújok a rádiómban.
A blogspot sablonjának a telefonos nézetében nem jelenik meg a rádiós blokk, ezért egyelőre csak PC-ről érhető el. De ha minden igaz hamarosan új honlapról lesz elérhető a rádió gombja.
Még egy évet...
A saját blogfelületemre szorítkoztam az Artizán Blues Rádió működésével. A honlap működtetése nem érte el célját.
A rádió kapcsoló gombját viszont a blogomon keresztül továbbra is lehet használni.Hogy mi ez az egész?
Fedezzük fel együtt.
Vagy temessük el örökre.
Adok még egy évet.
Spirografikus életszintetizátor
Kiszáradt a fa
Noha folyamatosan lepötyögtetem gondolataimat, nem köt le semmi szellemileg.
Megvannak az öregedéssel járó minden napos bajaim. Dolgozni kell valamit, de az nekem már nem megy fájdalom nélkül. A fájdalom nem a legjobb ágya az elmélkedésnek.
Nem így képzeltem el az öregedésemet. Úgy képzeltem, hogy lesznek munkatársaim, akik kiveszik a kezemből a munkát, a praxist, és viszik a saját érdekükben, lecseppentve nekem némi kevés szerzői jogot, ami kevesebb lett volna mint bármit bérelni.
A környék piaca bár elbírna pár mesterembert, kiindulva abból, hogy folyamatosan munkákért keresnek, némely már pénzes is lehetne, de rendre utasítom vissza őket, mert nem bírom egyedül tovább.
Most is egy 100 négyzetméteres ház belső munkálatait mondtam fel, mert egyszerűen nehezemre esik elmenni odáig. Felépítettem egy év alatt szinte egyedül egy faházat, az alapoktól kezdve, és teljesen lemerültem, átengedtem a belsőket másnak.
Munkám van egész évre. A leglazább határidőket sem tudom betartani, pedig folyamatosan dolgozom. A napi 5-6 órámat ledolgozom, hétvéget is beleértve.
Valószínű, hogy amíg tudok dolgozni, van értelme az életemnek is.
Szellemi síkon raklapon porosodok. Nem látom semminek értelmét szellemileg.
Nem érdekel a politika, sem az influenszer posványa.
Zenéhez sincs igazán kedvem. Idegesít ez az ultradinamikus hangzásvilág. Idegesít ez a spirituális vonal.
Elszomorít ez a szeretethiány. Mint valami fémgömbök koccanunk egymáshoz, pattogó üveg hangokat gerjesztve.
Nincs humor semmiben. Csak a gyűlölet, a lejáratás.
Nem figyelünk egymásra. Bár szocializálunk, de a következő percben képesek vagyunk ugyanazon a viccen röhögni, amit tegnap mondtam el. Mi a garancia, hogy holnap nem új megint a vicc?
Múltkorjában sokan voltak a férfi fodrásznál, kint az utcán vártam soromra. Elnéztem, rengeteg magamforma ember jött-ment. Látom szemeiken, hogy a forradalmat feladták rég. Már akkor feladták, amikor még fiatalok voltak. Élő zombik sétálnak.
Nem tetszik nekem ez az életforma. Kurvára nem.
Nem, én nem adtam fel a forradalmat. Legalább a nézésem ne legyen feladás, ha már a fizikális és szellemi lényem feladásra készül.
Nem akarok egy lelki guruvá mumifikálódni. Elegem van a sok életfeszegetőből.
Amint kedvem, erőm és szellemi kitartásom összhangban van velem, folytatom a könyvem felolvasását. Nekifogtam egy regényt is írni, felmondani. Csak hát fájó háttal nincs hozzá kedvem. Pedig a fejemben megvan az egész.
Köszönöm, hogy visszatértek ide, valószínű hiányzanak a sokkoló gondolataim. Sajnálom, hogy nincs kedvem ezzel az új világgal harcolni. Nem is merek ígérni semmit. Megvannak nekem is a mindennapos harcaim...
Hangoskönyv
Sorsomra köntöst vetett az Úr címe alatt összegyűjtöm az elmúlt 30 éves bloganyagom Istenes tartalmát. A stúdióm révén a hangoskönyv formáját választottam, a saját hangomat bevállalva, lévén olyan, amilyen.
Minden igyekezetemmel azon voltam, amikor írásaimból válogattam, majd gondosan letisztáztam őket, hogy csak a saját kútfőmből fakadó úgymond jó és építő gondolataim lélekereit tartsam meg, eltávolítván a düh és bosszankodás ihlette töltelék gondolataimat. A rövid gondolatok nem merítik a címek sugallatát, több száz rövid elmélkedésben talán mindenre sor kerül. De nem volt célom tananyagot készíteni, így csupán érdekességként érdemes kezelni. Gondolataim Istenről és életről nem kanonikusak, csupán egy asztalos ember gondolatvilága, csakis így érdemes kezelni. Ha mégis találsz benne valami jót, akkor nem volt hiába.Retro vas, azaz a rózsaszínű forradalom
"Retro vas, azaz a rózsaszínű forradalom" címmel magyar rock zenei válogatást hegesztettem össze a szektás rockereknek.
Poszthúsvéti kavics
A köveket mindig is szerettem. A beton dolgokat nem. A gyártott csempéket sem. Engem sosem nyűgözött le a drága olasz vagy spanyol csempe. Semmiféle csempe nem érdekelt sosem. Ha tőlem függne, egy fürdőszobát tiszta fából csinálnék, azzal a rizikóval is, hogy öt évente le kéne cseréljek benne ezt-azt. Na mindegy.
Ne félj!, mondá az Úr...
A félelmet együtt tudjuk legyőzni. A legjobb ideje a valós egymásra tekintésnek. Nézzük meg, hogy a mellettünk élő emberek miről beszélnek, mit csinálnak, beszélgessünk, faggassuk egymást, bátorítsuk egymást.
Én hiszem, hogy mindenikünkben van egy művészi érzék, és amint tapasztaltam, mindenkiben van egy vágy, valami mást alkotni, mint a puszta lét (habár alkothatunk puszta létből is).
Nem kell folyton irtózatos nagy megfogalmazások után futkosni, amit legtöbbször úgysem tudunk megélni, elég megnézni, meghallgatni a mellettünk élőket, a legtöbb válasz bennük van. Nem kell szentségi szinteket megfogni, azok az igyekezetek csak elszigetelnek minket a valós emberektől.
Bármennyire próbáljuk megérteni a geopolitikát, hiába azonosulunk egy egy politikai vonallal, mi semmit nem tudunk dönteni ezekben. Viszont a mellettem élő barátaimnak főzhetek egy teát, süthetek egy pizzát. Én azt hiszem, hogy erre most nagyobb igény van, és talán most foganatja is lesz, mert lassan eljutunk arra a felfedezésre, hogy nem a világ ismeretére van szükségünk, hanem az embertársaink, barátaink ismeretére.