A
világot megóvni a Muzsi -féle irományoktól című öko projekt
alatt futtatom írásaim kozmetizálását, azzal a nem rejtett
gondolattal, hogy ha majd egyszer valamikor, netán esetleg megnyerek
valamiféle lottót ( régóta fontolom, hogy el kéne kezdjek
lottózni) és könyv formájában kinyomtatom.
Mert
ugye a megrendelő nem kíváncsi a bútor elkészítési menetére,
milyen munkafázisokon megy át amíg elkészül. Az ember csak nézni
szereti a kész terméket, legfeljebb kommentálni, ha nincs elég
arany árnyalat a tölgy színezetben. Ezért is van az, hogy
kialakult trendek vannak az iparban, azok a trendiek, akik a tölgy
színezékben megfelelő arányba teszik az arany árnyalatot.
Ha
őszinte önkritikát gyakorolnék, egyik írásomból sem válogatnék
gyöngy szemeket, mert olvasva őket, egyiket sem tenném ki egy
könyvbe, így borzalmasan nehéz dolgom van. De az is bosszant, hogy
nem létezik, egy rakás fából, akkor is ha szedett vetett
hulladék, csak ki lehet piszkálni belőle egy hokedlire legalább.
Így kínozom magam, hogy kipréseljek egy pár gondolatot ama nagy
észforgácsolások idejéből, ami nem kelt köz felháborodást,
hanem mit tudom én....legalább nem kelt köz felháborodást.
Úgy
gondolom, hogy nincs nagyobb pimaszság egy asztalostól, mint saját
könyvet kinyomtatni, csak azért, hogy legyen kinyomtatva. Mert a
könyv az szent dolog, kevés ember hivatott és méltó arra, hogy
könyvet nyomtassanak a nevével.
Persze,
van azért a trendnek egy bevált fegyvere, hogy a privát
kiadásokat nem promoválják, az amateur gondolatírók nem ütik
meg azt a mércét, mely alá nem süllyedhet egy kiadó, így ha ki
is nyomtatja az ilyen amateur kínban kiszült gyermekét, legfeljebb
a saját polcára teheti ki mind a példányokat.
De
számomra pont ez a varázs. Hogy lehetek nem trendi. És mi van, ha
nem olvasnak ezren? Jézus is azt mondta: „ha ketten vagy hárman
összegyűltök...”
Beérem
én is kettővel, hárommal.
Egy
új felületen gyűjtöm össze ezeket az ökosított írásaimat,
mely itt megtalálható: „A vállalkozás anyja”. Na, kellemes
olvasást...