Élvezem, ahogy a
sztereotípia (népiesen: általánosítás) gerinces hüllők
esetében átváltozik egy személyes ledorongolásra. Nem azt
mondja, hogy a rohadék gecik, mert ez általánosítás, ugye, hanem
azt mondja: a rohadék geci, így nem általánosítás, hanem
karakterizálás. A profi író nem azt mondja, hogy „én mit
gondolok”, hanem azt mondja, hogy az én szereplőm mit gondol,
természetesen tőlem függetlenül, én csak mint egy fotót tartok
a nagybecsű olvasó elé. Mint mikor a fotográfus éhező gyermekek
fotóit futtatja New York leghíresebb képtáraiban és art-pour art
meglátása vagyonokhoz vezeti.
A szubjektivizmus is mindig
mikor, mi. Ha én nyomok le egy akkordot az Air virtuális
szintetizátoron, akkor az egy szar akkord. Ha viszont Jean Michel
Jarre nyom le egy akkordot az Air virtuális szintetizátoron, akkor
az istenes akkord. És ha ő két akkordot úgy nyom le, hogy a kettő
egymáshoz disszonáns, akkor az azért van, hogy a kettő egymáshoz
disszonáns legyen. Én nem akarhatok egymáshoz két disszonáns
akkordot lenyomni. Egymáshoz két disszonáns akkordot csakis egy
híres zenész nyomhat le. Olyan ez, hogy a pedofilságért csak
papot mentenek fel. Szegény ember, ha farkát kiveri titokban,
gyalázatos és szégyen.
Így van ez ha az ember egy
csoportba iratkozik, ahol csak a könyv borítókat tárgyalják
egymás közt: kiderül, hogy könyvborítót csak egyesek
tervezhetnek, és minden más, egyedi meglátás és vizualizáció
szar, mert csak keveseknek jutott osztályrészül, hogy jók
legyenek a borító meglátásaik, akik tudják, hogy a tízezer légy
mit szeret a szaron.
Legyen az írói,
kivitelezői szakberek, az ember nagyon hamar rájön, hogy ma az is
baj, ha az ember különlegest ír vagy rajzol. Szerencse, hogy az
önfelkent szakbarbárok vannak, akik erre rávilágítanak.
Feltételeződik (lehet,
hogy helyesen), hogy a potenciális olvasó manapság egy olyan
halsor, mely tátott szájjal várja a soron levő horgot bekapás
végett, mert magától már képtelen úszkálni a mélyben és
táplálék után keresgélni. A jól vezérelt algoritmusok
irányítják a csalit és a horgot.
Annyira beszédes Gárdonyi
titkos naplója! Néhol azt írja, hogy ez és ez az aranyút. Aztán
pár oldallal arrébb meg azt, hogy ez és ez az aranyút. Homlok
egyenest ellenkezik előbbivel. Aztán azt írja, hogy csak fogjál
neki és ne okoskodj, mert jobb ha rendezetlenül folyik a téma, nem
rendezetten. Alapjában megértettem Gárdonyi sikerének a titkát:
Napjában csak egy órát dolgozott fizikai munkát: ha nem a
hegedűjét nyúzta, vagy nem a gyümölcsfáit szemlélte, akkor
nyeste a szőlőt. Azt írja, hogy kifejezetten jól esik neki napi
egy óra fizikai munka. És egy regénye honoráriumából kihúzott
egy jó időt.
Jókat derültem a Bugaszeg
köztársaságon, de sajnos abba sem estem bele, pedig már nagyon
kéne valami, amibe beleessek, hogy fogozkodót találjak, ami más
legyen, mint önnön erőm, mely minduntalan elégtelennek minősül.
Azon gondolkodtam, hogy mi
vóna, ha megjelenne Koppány, hogy a Bugaszeg köztársaság
trónjába ülljék? Valszeg a kormányzó lyukas cipőjével tökön
rúgná, hogy oda senki fia nem ül, mert Bugaszeg csak egy
egyszemélyes állam. Bugaszeg közösségi létesítményre való
utalás csak egy történt a tizenvalahány videóban, amennyit
megnéztem, éspediglen amikor egy fiatal pár egymásra tett pár
téglát és azt Bugaszeg kormányzója lerúgta, mondván, hogy neki
senki ne követeljen szerzői részesedést Bugaszeg felépítéséből.
Ez a mementó azért tűnt fel nekem különösképp, mert átéltem
én is párszor ezt a rugdalkozós márkanév féltést ami a
közösségi építkezést illeti. Minden parókiának csak egy
kakasa lehet, a többi csak tojó tyúkként jöhet számításba.
És így, az egyszemélyes
vallású templom már nincs ínyemre. Nem tudom mi a követhető
benne, mit lehet rajta replikálni? A jópofaság?
Én a dolgokat komolyan
szoktam venni. Ha építünk, akkor építünk.
És akkor mindebből mi
vonható le? Hogy negativista lennék?
Dehogy!
Inkább azt, hogy légy
önmagad, basszál a sok nagyokosra! Ez a jó hír részemről!
Lehet baszni a nagy
okosokra, mert mind hülyéknek, sztereótippeknek és
szubjektíveknek találtattak!Az, ha valaki nagyokosnak mondja magát,
még nem az!
Ez az én evangéliumom.
Szabadok vagyunk olyan
könyvborítót alkotni, amilyet akarunk, legfeljebb tízezer szaros
lábú légy nem maszatolja be.
Ja, hogy megúntam a sok
elvárást és bocsánatért esdeklést, hogy létezni merek?
Hordjon maszkot, aki nem
bírja.