Megpróbálni megérteni
Legtöbbször a cím nem kimondottan a
tartalommal foglalkozik, ami a bejegyzéseimet illeti. Inkább
olyanok a címek nálam, mint az Omega számban a nyitány: nagy
szimfónikus csindaratta, aztán jön a villany sztring. Lehetne akár
„villany sztring” is egy egy bejegyzésem címe.
Talán a gondolatvilág per utóbbi
napok eredménye lehet a „megpróbálni megérteni” cím,
olyanféle summa summárium az elmúlt napok elmélkedéseiről.
Úgy éreztem, hogy kissé frászt
hoztam olvasóimba a lapos Földes bejegyzésemmel, és ezen is
elgondolkodtam, hogy mitől ijedünk mi meg emberek olyan hamar?
Az asztalosságban azt szeretem, hogy
ugyanazt a dolgot többféleképpen meg lehet közelíteni,
módszerekben lehet válogatni, van helye a filozófálásnak, eléggé
rugalmas általában a koncepcióra nézve, szinte adaptálni lehet a
kivitelezést a helyzethez, lehetőségekhez. El lehet túlozni, hogy
csak drága cuccokkal dolgozzon az ember, drága anyagokkal, de
majdnem ugyanazt el lehet érni szinte archaikus módon is.
Andorrában volt egy ilyen szitu, hogy
Pepitonak előgyártottuk a téliesített teraszának falait, a
szállodája földszinti csarnokában, és oda megjelentem a „Budget”
kis kézi körfűrész gépemmel, hogy a szerkezet illetve borító
lambériákat felvágjam. Nos, ha valaki jobban megnézi a „Budget”
kis kézi fűrészgépemet, láthatja, hogy rajta semmiféle védő
szerketya nincs és a kábel is legalább két helyen toldva. Ja
igen, és volt egy öt méteres mérőszallagom, illetve egy kis
vinkli, ami picit csal, és egy ácsceruza. Na jó, meg egy cutteres
penge, hogy néha kihegyezzem a ceruzát. Behúztam a vonalakat, és
nyisszentettem szemre az anyagot.
Pepito csak nézte és nem tudta hova
tenni. Valószínű úgy nézhettem ki, mint egy serpák, aki
strandpapucsban indul neki a turistamászót felkalauzolni az
Everesztre (vagy hova), vagy egy afrikai nigger, amint a tyúkszaros
udvaron kiteszi az istentuggya honnan szerezte régi Casio szintijét
és tolja rajta a sajátos népdalát.
Másnap Pepito hozott egy komoly
körfűrészt, állványon, állítható, meg minden. Elszégyelltem
magam, mert nem tudtam, hogy mondjam meg neki, hogy ahhoz a
feladathoz, amihez nekem X időm van, ahhoz ez az eszköz
használhatatlan. Csak annyit tudtam neki makogni, hogy „Thank you,
it is a great stuff, but it is not good for what I have to do”.
Csodálkozott, hogy: „No?”, én meg: „No”. Valószínű
bunkónak nézett, hogy bantu niggerként nem tudok használni egy
professzionális gépet. De nem erről volt szó, hanem arról, hogy
Tibi nekem adta kezem alá a foszni profilokat (10x5 centi), én meg
fogtam az egyik kezemmel, míg a másikkal nyisszentettem, de ha
kellett lehajoltam, letérdeltem, vagy csimpaszkodtam, vagy átmentem
a másik végébe és ott is vágtam. Szóval nagyon mobilis
lehettem, rugalmas és gyors. Az asztali profi géphez be kellett
volna vinni az anyagot, két ember két felén tartsa, míg én a
harmadik vágja. Ehhez a bejelölt részt kellett volna becentizni,
folyton húzogatni az anyagot, azaz a két tartó legény kezeiből
ide-oda rángatni, és csak a gondolatától megberzengtem, mert a
két srác érzékelése tuskó, egyszerűen nem tudtam volna rábírni
őket, hogy az anyagnak egyensúlyt biztosítsanak, hogy én a
milliméterek zónájába tájoljam a vágni való fosznit. Három
ember balfaszkodtunk volna órákig. Így én hajszál pontosra
tudtam iránytani a kis védelem nélküli körfűrészemet, még
akár szemüveg nélkül is. De valószínű Pepitóban csak ez
ülepedett le, hogy afrobunkó vagyok, képtelen civilizált
szerszámmal dolgozni.
Láttam szemein, hogy mit gondol rólam,
de nem ültünk le egy asztalhoz kávézni, hogy erről
elbeszélgessünk. Azért annyira nem akar megérteni. Az ő
milliomos pozíciójából nehéz ezt megérteni. Bennem meg nem volt
magyarázkodási kényszer, mert tudtam, hogy nem fogja megérteni.
Habár, amikor az ajtó kereteket szereltem össze Miguelnél, éppen
eljött megnézni, hogyan haladunk a házakkal, és látta, hogy 12
mm-es fa tipliket fúrok be a csapolt részeknél. Kérdezte, hogy az
mire jó? Nem tudtam elmondani angolul, de mutattam, hogy a csap ki
és be jár, de ha meg van fogva keresztbe, akkor nem jár többet ki
és be. Ááááá... mondta, és megvilágosodott. Tehát valószínű,
hogy ha az ember elmagyarázza, megértené ő is, hogy miért volt
nekem kényelmesebb a strandpapucsos megoldás.
Na de túl nagy a mindenféle távolság
köztünk és nehéz hidat építeni közénk, ahhoz mindketten elég
sok kulturális és szociális akadályt át kéne ugorjunk.
Ámbár éreztem, hogy ha lenne
türelmem, úgy Pepito, mint Miguel hajlandóak lettek volna
megérteni, rám figyelni. Talán, ha odaköltöznék, valószínű
pár év alatt elértem volna azt a szintet, hogy néha meghallgattak
volna egyéb dolgokban is, nemcsak körfűrész témában. De
semmiféle kihívást nem éreztem ez irányba, mert van nekem itthon
elég terem a meg nem hallgatott próféta szerepét eljátszani. És
mégiscsak az enyéim közt vagyok. A serpák közt.
Ami a laposföldes érdeklődésemet
illeti, megtanultam az életben, hogy az ami egyik szempontból
vízmértéknek tűnik, az a másik nézetből ferdének tűnik. Meg
kell vizsgálni a dolgokat több szempontból.
A tudományos elméletekben elmentem
addig a hátárig, amíg úgy éreztem, hogy innen már olyan, mint
Pepitónak az én körfűrészem: nem követhető. Nem fogok sosem
vitatkozni a fény elhajlásáról senkivel, mert nem értem. Nem is
igazán akarom érteni, mert a dolgok olyan szintjébe kéne
beavatódjak, ami elveszi másról az időmet, energiámat. A lapos
Föld elméletekbe is csak addig megyek el, amíg kézzel, méteressel
megfoghatom az igazát. Ha úgy érzem, hogy nem foghatom meg,
ugyanúgy kételkedem benne, mint abban, hogy bárki letette lábát
a Holdon.
Mert töredelmesen be kell vallanom
valamit, ami lehet, hogy fogyatékosságom, vállalom, de soha egy
percig nem hittem, hogy igazak azok az állítások, hogy az ember az
űrbe ment. Ez privát véleményem volt mindig is, pedig nem
tudtam, hogy a lapos Földeseknek mi a véleménye erről. Egyszerűen
nem bíztam sosem a tudományban. Egzotikus úrhatnámnak néztem a
tudományt, mert olyan gátlástalanul szórták a probabilitások
elméleteit, hogy egyenesen meseszerűnek tűnt és tűnik nekem
minden.
Milyen nehezen jöttünk rá, hogy
hulla boncolás után kezet kéne mosni és fertőtleníteni, mielőtt
egy szüléshez asszisztálunk, és most sem értjük, hogy miért
hal meg az, aki kórházba kerül, mert ha valahol az ember
megfertőződik akkor az az a hely, de megfejtjük a többmillió fényévre levő galaxisokat. Persze, hogyne, népmeséből
inspirálva.
Igen, szörnyet cselekedtem, beléptem
a Lapos Földes közösségbe és hallgatom, miről beszélnek. Ha
emiatt rühesnek találtatom,, nem akarok másnak tűnni, mint ami
vagyok. Azt vettem észre, hogy a csávók nagyon értelmesen
érvelnek, és meg akarom érteni őket. Ennyi.
Én azt is meg tudom érteni, hogy
valaki el akar utazni Indiába, hogy megtapasztalja a szent
fatalizmust és megérteni, hogy miért jó nekik úgy a mocsokban
élni. Ez is egy spirituális utazás. Mondjuk én ötven óra
vonatozás után teljesen megvilágosodtam volna.
Vagy nem vágyódom a párizsi Eiffel
tornyot megnézni. Vagy mittommilyen templomokat. Egyszerűen nem
érdekelnek.
De az igen, hogy mit gondol a lapos
Földes a világról, az érdekel. Mert egy teljesen más szempont.
A tudomány azt mondja, hogy Istennek
nincs helye a Világban. És mindent megtesz azért, hogy ezt
bebizonyítsa. Szerintem addig filózzák a képleteket, amíg
kimutatják, hogy Isten nincs. Ezzel szemben a laposföldes azt
mondja, hogy mármint Isten van és ő teremtette a Világot.
Mint Isten hívő, szinte kötelességem
tudni, mit állít a laposföldes.
Az nem tudomány, hogy nevetek rajta.
De mondok valamit. Olvasva a
laposföldes csoportban a kommenteket, sok értelmes, nem laposföldes
is hozzászól, igaz, hogy kevés jó szándékkal, legtöbben
gúnyolódva (takarván szűk látókörét), de egyértelműen kezd
kirajzolódni egy kép, ahol nem igazán lehet egyértelműen
kijelenteni se egyiket, se másikat.
Hogy ennek mi lesz az eredménye, nem
tudom. Egyelőre próbálom megérteni. De tény, hogy a tudomány
világa szinte egyhangúlag el akar vinni a transzhumanizmus felé, a
digitális kontroll felé, a mesterséges intelligencia felé és el
akar szakítani minket a lelkes lényünktől, el akar minket
szakítani Istentől.
Most, ebben az időben presztízs
kérdést csinálni abból, hogy mit illik meghallgatni és mit nem,
szerintem luxus.
Ma már nincsenek érzéseink, csak
vélt tudásunk. Nem vagyunk képesek az ösztönre hallgatni, mert
annyira elhalkult, hogy már nem érzünk semmit a teremtettségi
állapotunkból. Ezekkel az oltásokkal az immunrendszerünk utolsó
szálait is elvágjuk a természettől, és úgy néz ki, az ebbe
fektetett pozitivista szemlélet inkább egy fajta balgaság. És
sajnos a fiatalság ostobaságában és hamis újvilág képben
tartva, mint uborka az ecetben, azt hiszi ez a jövő, és ez jó,
mert ebben a jövőben nincs szükség Istenre, nincs szükség
lelkiismeretre, csupán jó programozási szkillre.
Az én lapos Földes érdeklődésem,
hogy fogalmazzak érthetőbben, a legkisebb problémája az
emberiségnek.